Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Gyárfás Vera
Megjelenés: 2018
Oldalszám: 872 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2799-65-0
Témakör: Pszichológia, Szociológia
Sorozat: Test és lélek

Eredeti ár: 8900 Ft
Webshop ár: 6675 Ft

KOSÁRBA
Az erőszak alkonya
Hogyan szelídült meg az emberiség?

Úton az örök béke felé?

Alföld
2020.05.01

Úton az örök béke felé?

STEVEN PINKER: AZ ERŐSZAK ALKONYA. HOGYAN SZELÍDÜLT MEG AZ EMBERISÉG?

Fordította Gyárfás Vera

 

A múlt század hatvanas éveitől kezdve tulajdonképpen töretlen az a társadalomtudományi érdeklődés, amely az erőszak témáját övezi. Az erőszakkutatás folyamatábantalán az a legfigyelemreméltóbb, hogy az erőszak bizonyos jelenségeit az adott kor körülményeinek megfelelően, mintegy konjunkturálisan vizsgálták, de az egyes terü-leteket nemigen hozták egymással összefüggésbe. Kezdetben elsősorban a vietnami háború és a gyarmati felszabadító mozgalmak adták az erőszak tanulmányozásánaktémáit. A hetvenes években a forradalmi és nacionalista-szeparatista alapon szerveződő terrorizmus jelentették a súlypontot, amelyek szorosan összefonódtak az állam és az erőszak viszonyának vizsgálatával. A következő évtizedben egyre inkább az erőszak privát formái és a fegyverkezés vonatkozásai kerültek előtérbe. A kilencvenes években az erőszakról szóló tudományos diskurzus rendkívüli módon megélénkült,aminek két fontos esemény adott alapot. A kommunista rendszer bukása után megkezdődött a 20. század erőszakos politikai rendszereinek szisztematikus feldolgozása,amely az ideológiai alapú politikai erőszakra terelte a figyelmet, és a jobb- és baloldali diktatúrák erőszakrendszereit egyszerre vizsgálta. A másik esemény a háború és a népirtás visszatérése volt az európai kontinensre a délszláv háború során.

Ebből a fentebb röviden vázolt fejlődéstörténetből is jól látható, hogy az erőszak témája meglehetősen változatos jelenségeket foglalt magába, amelynek tematikus csomópontjai a társadalmi kontextusoktól függően folyamatosan áthelyeződtek, és csakújabban foglalták a különböző témákat az erőszakkutatás nagyjából egységes keretébe.A szerteágazó és széttartó érdeklődésből fakad, hogy az erőszaknak nincs általánosanelfogadott tudományos definíciója, és még abban a tekintetben sem sikerült egységes kutatási irányt kijelölni, hogy mit kutatnak, magát az erőszak okait, formáit, eszközeit, esetleg megelőzésének lehetőségeit. Tulajdonképpen még annak tekintetében is viták vannak, hogy mit tekintsenek erőszaknak, mert fizikai, pszichológiai, kulturális és szimbolikus szempontokból az erőszak nagyon különböző vonatkozásai nyilvánulnakmeg, így még abban a tekintetben sincs egység, hogy az erőszak egyes területeit milyen módon kutassák. Ennek alapján viszonylag könnyen belátható, hogy a kutatások intenzívvé válása ellenére sem nagyon született monografikus igényű feldolgozás az erőszakról, és a téma tárgyalására sokkal inkább jellemző műfaj a kézikönyv vagy a te-matikus tanulmánygyűjtemény. Végső soron ezen okok miatt váltott ki meglehetősennagy érdeklődést Steven Pinker kanadai-amerikai szerző Az erőszak alkonya. Hogyan szelídült meg az emberiség? című könyve, amely eredetileg 2011-ben jelent meg, és azegyik első olyan vállalkozás, amely az erőszak történetét egyetlen közel kilencszáz oldalaskötetben igyekszik feldolgozni az ősidőktől egészen napjainkig. Azért is figyelemreméltóa vállalkozás, mert nem történész vágott bele a téma ilyen nagyszabású feldolgozásába, hanem egy szociálpszichológus, ami önmagában természetesen nem probléma, sőt, meglehetősen termékenyítőleg hathat, ha egy másik tudományág képviselője a sajátszemléletmódját átviszi egy számára idegen területre – ám ebben az esetben ez felvetnéhány műfaji és módszertani problémát, amelyekre szeretnék röviden reflektálni.

Pinker kiinduló tézise meglehetősen egyértelmű: „Könyvem témája talánaz emberiség történelmének legfontosabb eseménye. Akár hiszik, akár nem – és  jól tudom, hogy a legtöbben nem hiszik el –, az idők során fokozatosan csökkentaz erőszak mértéke, így valószínűleg most éljük az emberiség történetének legbé-késebb napjait.” (13.) Azt természetesen nem állítja, hogy az erőszak megszűnt, vagy valaha is meg fog szűnni, de tény, hogy az élet számos területén az erőszak eltűnésének,vagy legalábbis visszaszorulásának vagyunk tanúi. Ez egy kétségtelenül erős állítás, és nem is nagyon vitatható. Pinker hatalmas anyagot sorakoztat fel alátámasztásához, és nem csak történelmi leírásokat, statisztikai adatokon nyugvó trendeket, hanem átfogó pszichológiai magyarázatokat is. Mindezt olyan összhangban, mintha a történelemminden eseménye ebbe az irányba mutatna. Egy ilyen terjedelmű könyvnél termé-szetesen illetlenség felvetni azt a kérdést, hogy mi hiányzik belőle, mégis szembeötlő, hogy az utóbbi évtizedek erőszakelméleteinek klasszikusai – René Girard, Michel Viewiorka, Zygmunt Bauman, Herfried Münkler – meg sincsenek említve, ahogyan az is figyelemre méltó, hogy nem angolszász szerző alig szerepel az irodalomjegyzékben, jóllehet fontos és gazdag német és francia nyelvű szakirodalom született a témában.

Ami a leíró részt illeti, Pinker hat trendet különböztet meg a történelemben. Az első a vadászó és gyűjtögető életmódból a letelepedett földművelő életmódbavaló átmenet korszakát jelenti, amelynek folyamán szerinte ötödére esett vissza az erőszakos halálesetek száma. A második egy hosszú civilizációs szakasz, amely Európában a késő középkortól a huszadik századig tart, és az jellemzi, hogy az emberölések száma tizedére-ötvenedére csökkent. A harmadik egy ezzel nagyjából egyidejű, deelsősorban a 17. és 18. századra tehető folyamat, amelynek során a társadalomban megjelennek azok a törekvések, hogy az erőszak olyan formáit megszüntessék, mintamilyen a rabszolgaság, a kínzás és a párbaj. A negyedik trend a második világháború óta eltelt hosszú béke, az ötödik pedig, s talán ez a legnehezebben hihető, hogy a hidegháború óta folyamatosan csökken az olyan szervezett konfliktusok száma, minta polgárháborúk, népirtások és terroristatámadások. Hatodikként a „jogok forradalmát” említi, amelynek során egyre inkább visszaszorult az etnikai kisebbségekkel, nőkkel,gyermekekkel, homoszexuálisokkal és állatokkal szembeni erőszak. Az erőszak pszichológiai motivációit az „öt belső démonnak” nevezi Pinker, és azt állítja, hogy ezek esetében bonyolult egymásra ható, belső és külső tényezőkről van szó. Az öt erőszakot kiváltó tényező: a ragadozó ösztön, amely számára azerőszak eszköz egy cél elérése érdekében, és a dominanciára való törekvés, amely az egyének és csoportok közötti versengést határozza meg, ezeken kívül fontos erőszak-motivációt jelent még a bosszú, a szadizmus és az ideológia, amely utóbbi nem csak kiváltja, hanem legitimálja is az erőszakot. Ezekkel az erőszakra irányulóérzelmekkel állítja szembe azt a négy tulajdonságot, illetve képességet, amelyekrévén az ember képes az erőszakkal szembefordulni, illetve hatásait ellensúlyozni: az empátiát, az önmérsékletet, az erkölcsi érzéket és a józan észt. Ezeken kívül Pinker megjelöl még négy „történelmi erőt”, amelyek az erőszak megkötéséhez hozzájárultak: az erőszak-monopólium révén rendet teremtő államot, a mindenki számára előnyökkel járó gazdasági együttműködést, a nők szerepének folyamatos növekedését, és végül az utazásokon és tudósításokon keresztül kibontakozó kozmopolitizmust.Tulajdonképpen ezek a tényezők, illetve kölcsönhatásaik teszik az emberi értelem számára beláthatóvá, hogy az erőszak értelmetlen és haszontalan. Pinker szerint, haezt a folyamatot belátjuk a történelemben, akkor annak hatására egészen másként fogjuk látni a modern világot, mert ez „minden sztereotípiát megcáfol az idilli múlttal és a rémes jelennel kapcsolatban”. (85.) A kötet rendkívül informatív, jól megírt és olvasmányos, számos jelenségre ésfolyamatra hívja fel a figyelmet, sok érdekes elemzés található benne, ugyanakkor van néhány olyan tényező, amelyeket mind az információk feldolgozásának mód-szertana, mind a felvázolt összefüggések kapcsán felül kell vizsgálnunk vagy meg kell kérdőjeleznünk.

Kétségtelen, hogy Pinker tézise egy olyan korban, amikor minden nap erőszakos cselekményekről értesülünk, meglehetősen fontos, és jelentős mértékben átalakíthatja a valóságérzékelésünket, de amennyire általánosságban vitathatatlan a tézise, annyira problémásnak tűnik helyenként az érvelése és a módszertana. Az egyik leginkább vitatható pont maga a kiindulás, amely szerint a legkorábbi emberi együttélési formák voltak a legerőszakosabbak, és ahogyan előrehaladtunk a civilizációban, úgy csökkent az erőszakosság mértéke. Pinker nyilvánvalóan nem támaszkodhatott elemzéseiben korabeli statisztikákra vagy írott forrásokra, így legfeljebb régészeti leletekből következtet, amelyek a vadászó és gyűjtögető társadalmak korából szár-maznak. Az a három-négy példa azonban, amelyekre támaszkodik, meglehetősenkétségessé teszik érvelése érvényességét. Sokkal inkább az lehet az érzésünk, hogy állításait Darwin és Hobbes gondolatainak nyomán fogalmazza meg úgy, mintha azoknem modellek vagy metaforák lennének, hanem minden tekintetben megalapozott tények. Darwin kapcsán azt emeli ki, hogy a férfiak számára az erőszakosság milyenevolúciós előnyöket jelentett a nők zsákmányként való megszerzése, és így a saját horda megerősítése révén, aminek csak a férfiakat civilizáló monogámia vetett véget.Az archaikus társadalmak leírásánál Hobbes természeti állapotról alkotott elképzelései  játszanak szerepet, amelyeket a mindenki mindenki ellen folytatott kaotikus harca  jellemez. Valójában ez az állapot a 17. századi polgárháborús Angliát jellemzi, Pinkermégis úgy kezeli a természeti állapot leírását, mintha az egy tényleges történelmi éstársadalmi helyzet lett volna. Ugyanakkor nehéz megítélni, hogy mennyire általánosíthatóak Pinker példái, különösen annak fényében, hogy semmilyen különbséget nem tesz kollektív és egyéni erőszak között, ami a források hiányában érthető ugyan, de ennek fényében nem állapítható meg, hogy mennyire van szó a társadalom strukturális jellemzőjéről, vagy egyedi esetről. Hasonlóan ingoványos terepnek tűnik számomra az emberi viselkedés csimpánzokkal való párhuzamba állítása, amely annak bizonyítására szolgál, hogy „az ember már hatmillió évvel ezelőtt a csimpánzokkal közös gyökerek idején is halálos portyázást folytatott”. (61.) Az ilyen érvelések arra utalnak, hogy van egy természetes adottság, amitől az ember a civilizációval és az intézmények, így elsősorban az állam létrehozásával egyre távolodik. Ez egy történelmi folyamat, amelynek kezdeti és végpontja között egy egyenletes fejlődés rajzolódik ki, ami azonban az emberiség történetében sokkal változatosabb és ellentmondásosabb.

A legnagyobb probléma azonban inkább az érvelésben és a módszertanbanrejlik. Pinker nem történész, és hatalmas történelmi anyagot dolgoz fel, ezért érvei alátámasztására szinte minden esetben matematikai modelleket és statisztikai számítá-sokat használ, amelyeket aztán a könnyebb érthetőség és befogadhatóság kedvéért grafikonokon ábrázol. Az olvasónak időnként az lehet az érzése, hogy a számok a tézis alátámasztásával elfedik a valóságot. A számok mintha a forráskritika és a kontextusok feltárásának, illetve elemzésének helyére léptek volna. Ennek a módszernek a hiányossága, hogy a történelmi körülményeket, egyediségeket és véletlenszerűségeketa számszerűségben feloldja. Pinker részben átvesz statisztikákat, részben maga készíti őket, de ezek megbízhatósága különösen a korai „források” kapcsán, amelyekkelazok erőszakos jellegét igyekszik hangsúlyozni, meglehetősen kétséges. A könyv azon helyén, amikor ószövetségi példákat említ, maga is erős túlzásnak tartja a Júdaés Izrael közötti háború félmillió áldozatát, de más helyeken minden további nélkülelfogadja a többezres számokat. Jóllehet több helyen jelzi, hogy a forrásai irodalmiszövegek vagy mítoszok, amelyeknek számadatai nyilvánvalóan nem megbízhatók, de aztán mégis ezekre hivatkozik. Ez azoknak a módszertani megfontolásoknak a fényében meglehetősen egyoldalú és torz eredményhez vezet, amelyeket Pinker az erőszak vizsgálata kapcsán mindig követ, azaz hogy az áldozatok számát a korabeli lakosságszámhoz viszonyítja, így a korai, államokat megelőző konfliktusok sokkalvéresebbnek tűnnek, mint a modern totális háborúk. Tulajdonképpen becslésen alapuló arányszámokat állít szembe viszonylag megbízható statisztikai adatokkal, amielkerülhetetlenül torz eredményekhez vezet. Így fordulhat elő, hogy a II. világháború a maga ötvenöt millió áldozatával a 9., a sztálini terror pedig a 15. helyre kerül azerőszak „örökranglistáján”, miközben a 8. századi An Lushan felkelés áldozatainak számát harminchat millióra teszi, amit a 20. század viszonyaira több mint négyszázmillió áldozatnak számít át. A mongol hódítás és Timur Lenk az első hat között sze-repel, miközben az európai zsidóság megsemmisítése fel sem került a listára. A lista3. helyére került a közel-keleti rabszolga-kereskedelem, ami a 7–19. századig tartott, így nehéz összevetni a 16. helyre rangsorolt, de csak négy évig tartó első világháborúval. (231.) Talán ez a néhány kiemelt példa is mutatja, hogy a számok és adatok mennyire félrevezetőek lehetnek, ha nem megfelelő kontextusban jelennek meg.

Önmagában a halálos áldozatok száma nem sokat mond az erőszak jellegéről, minőségéről és kiterjedtségéről. A számok, grafikonok, statisztikák sok esetben valóban jól érzékeltetik az erőszak visszaszorulásának folyamatát, mint például a gyilkosságokvagy a halálbüntetések számának drámai csökkenése kapcsán, máshol azonban nemtekinthetünk el attól a körülménytől, hogy az adatok alapvetően becsléseken és megalapozatlan következtetéseken nyugszanak. A kötet mintegy felét kitevő történelmirész után olyan területre érünk, amely a szerző szűkebb szakterülete, és ez meg islátszik a téma feldolgozásán. Itt kerülnek elő azok a motivációk és viselkedésminták,amelyek az erőszakot elősegítik, illetve gátolják. Ezeknek a fejtegetéseknek számos, az utóbbi évtizedekből származó kísérleti alapja van, amelyek során az emberi reakciókat megfigyelték és mérték. Ezeken az oldalakon válik nyilvánvalóvá, hogy a történelmi korszakokat akarja a pszichológiai reakciók megfigyelésével összekötni, és ezen keresztül magyarázni, hogy az erőszak eltűnése végső soron nem egy vélet-lenszerűen végbemenő folyamat eredménye, hanem szükségszerűen halad előre.

Pinker könyve végső soron annak bizonyítéka, hogy az utóbbi fél évszázadban, éskülönösen az utóbbi évtizedekben mennyire megváltozott a viszonyunk az erőszakhoz,és ez valóban az emberi civilizáció legfontosabb eseményének tekinthető. Ugyanakkoregészen pontosan tudjuk, hogy az emberi civilizáció nem egyirányú folyamat. A mostani viszonylag békés időszak valószínűleg a soha korábban nem tapasztalt jólétnek ésbiztonságnak köszönhető, de éppen a jelenkor erőszakos konfliktusai mutatják, hogymilyen kevés elég ahhoz, hogy ez a civilizációs máz egy pillanat alatt lekopjon. Mert az ember mindig hajlandó az erőszakhoz nyúlni, és az erőszak csökkenésének története minden, csak nem történelmi szükségszerűség, mert ma már pontosan tudjuk, hogyminden vágyunk és illúziónk ellenére sincs vége a történelemnek.

(Typotex)

 

BALOGH LÁSZLÓ LEVENTE

Balogh László Levente

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK