0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2011
Oldalszám: 208 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2794-42-6
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák

Eredeti ár: 3900 Ft
Webshop ár: 2925 Ft

KOSÁRBA
A szépség akarata
Kép és filozófia

Beszélgetés a szépség akaratáról

prae.hu
2011-06-30

A szépség akarata című kötet a 82. Ünnepi Könyvhéten jelent meg a Typotex Kiadó gondozásában. Bacsó Béla, Heller Ágnes, Gyenge Zoltán és Gábor György – témáját és megközelítésmódját tekintve – látszólag nagyon különböző tanulmányának közös vezérmotívuma: az akarat képi megjeleníthetőségének vizsgálata.

PRAE.HU: A kötetben szereplő négy tanulmány a 2010-esLábjegyzetek Platónhoz – Az akarat című konferenciához kapcsolódik. Mi hívta életre ezt a 2002 óta évről évre megrendezésre kerülő konferenciát és mit kell tudnunk róla, hogy egyfajta kontextusba helyezhessük az említett írásokat?

 
Gyenge Zoltán: A „Lábjegyzetek Platónhoz” konferenciát minden évben Szegeden rendezzük meg, az idei már a tizedik alkalom volt. A sorozat konkrét apropóját egy Whitehead-idézet adta, mely szerint az egész filozófia nem más, mint egy Platón mellé írt széljegyzetgyűjtemény. A konferenciákat a Magyar Filozófiai Társaság, a Szegedi Filozófia Tanszék és a Magyar Tudományos Akadémia szegedi bizottsága közösen szervezi, mégpedig mindig tematikus módon, azaz mindig egy-egy téma, például – hogy csak néhányat emeljek ki – a szeretet, a bűn, a lelkiismeret köré csoportosítva. Tavaly az akarat állt a középpontban, ami szorosabb értelemben ezt a négy szöveget is összefűzi.
 Heller Ágnes
Heller Ágnes

PRAE.HU: Mi alapján került egy kötetbe éppen ez a négy szöveg?
 
Heller Ágnes: Az előadásainkban mind a négyen – annak ellenére, hogy nem beszéltük meg – képekre hivatkoztunk, képekben dokumentáltuk a filozófiai mondanivalót. Később merült fel az a gondolat Gyenge Zoltánban és Gábor Györgyben, hogy adjuk ki ezeket az előadásokat egy kötetben, hiszen mindegyik valamilyen módon az akaratról szól, ezen felül pedig mindegyik akaratról szóló tanulmány festményekkel van dokumentálva.
 
GY. Z.: Valóban, a konferencián figyeltünk fel arra, hogy mind a négyünk előadása, amely amúgy egymás után zajlott, nagyon érdekes módon kapcsolódik egymáshoz: mind a négy képekből, tulajdonképpen a festészetből indult ki, abból próbálta meg értelmezni az akarat problematikáját. Ezek után jött az ötlet – Gábor Gyuritól és tőlem –, hogy érdemes lenne ezeket kibővíteni és egy kötetbe rendezni.
 
PRAE.HU: Miért éppen „A szépség akarata” címet kapta a kötet?
 
GY. Z.: Ha jól emlékszem, a cím az én ötletem volt, amivel arra szerettem volna utalni, hogy az akarat kérdése elsősorban Kant óta nagyon erőteljesen az etikához kapcsolódik. Kant szerint az akarat az, amikor képzeteimnek megfelelő tárgyat hozok létre vagy elhatározom magam annak létrehozására, ezt ő egyúttal morális aspektusba helyezte. Én azonban azt gondoltam, hogy itt – ha nem is kopernikuszi, de mindenképpen – fordulatot kellene végrehajtani és az akarat problematikáját az esztétikum oldaláról, azaz a szépség vonatkozásában megközelíteni.
 Gyenge Zoltán
Gyenge Zoltán

PRAE.HU: Mondhatjuk-e tehát, hogy ez a mozzanat, melyet talán esztétika és etika viszonyrendszerének az akarat fogalmából kiinduló újraértelmezéseként foglalhatnánk össze, mind a négy írás közös motívuma?
 
GY. Z: Gondoljunk csak Milan Kundera kijelentésére, miszerint egy bizonyos dologról mondhatjuk azt, hogy jó vagy rossz, de talán sokkal erősebb azt állítani, hogy szép vagy rút. Ez ugyanolyan releváns értékítélet lehet, és gyakorlatilag A szépség akarata cím ezt is kifejezi. Ha tehát nemcsak etikai, hanem esztétikai szempontból is elgondoljuk ezt a kérdést, talán még szubsztanciálisabb választ találunk rá.
 
Bacsó Béla: Bár Zoli ezt nagyon pontosan fogalmazta meg, én a szövegben a görögökből indultam ki, ahol az akarat mint akarat még nincs jelen. Ha a görögök egyáltalán az akaratról gondolkodtak, akkor gondolkodásuk középpontjában az állt, hogy miként akarhat egyáltalán az ember. Az esztétikával vagy a művészettel kapcsolatban utóbb nyilvánvalóan nagyon nehéz megmondani, hogy mit akart például egy művész, mert ezt a mű elleplezi. Ebben az értelemben a mű magában rejti ezt, s így a műben vagy a mű által kell megtalálnunk, hogy mire irányult a szerzői szándék vagy a festői akarat.
 
H. Á.:Ha engem kérdez, az akarat mint olyan, egyáltalán nem létezik: az akarat egy filozófiai konstrukció, ám ugyanígy a szépség is egy filozófiai konstrukció. Egy dolog az, amikor azt mondom valamire, hogy szép, de ha közelebbről megnézem, hogy mi az a szépség, akkor azt látom, hogy minden filozófus más-más választ adott erre a kérdésre. Beszélhetünk általában a szépségről, mint például a természet szépségéről, de beszélhetünk akár egy szép vakbélről is mint egy betegség szép példájáról az orvos szemszögéből. Ha azonban a szépséget mint filozófiai konstrukciót vizsgáljuk, akkor olyan kategóriákba ütközünk, mint „érdek nélküli”, „fogalom nélküli”, vagy akár Platónra visszatérve „eszme”, „idea”, „a szépség ideája”. Hogy mi szép, az változik, az azonban nem változik, hogy vannak dolgok, amik szépek. Mert a szép és a rút egy orientációs kategória éppúgy, mint a jó és a rossz, a hasznos és a haszontalan, az igaz és a téves.
 
Gábor György: A Bacsó professzor által elmondottakhoz is kapcsolódva én most egy kicsit a kérdés elébe mennék. Ha leegyszerűsítjük a dolgot és feltesszük azt a kérdést, hogy mi a filozófus feladata, akkor látni fogjuk, hogy a filozófus dolga egyrészt folyamatosan rákérdezni a világra, a világ jelenségeire, másrészt pedig folyamatosan megválaszolni vagy értelmet adni ezeknek. Ez egy elég nagy kihívás, különösen akkor, amikor a világ egyre inkább az értelmetlen vagy irracionális arcát mutatja. Ezeknek az írásoknak a látszólagos paradoxona abban áll, hogy itt nem művészettörténészek, hanem filozófusok beszélnek a képekről. Egy dupla csavar a dologban, hogy a képek – vagy akár a festők, akik ezeket a képeket megalkották – bizonyos módon szintén választ adnak valamire. Nekünk azt kell megnéznünk, hogy ők milyen kérdésekre adtak választ, vagyis mik voltak a kérdéseik, s persze azt is, hogy vajon ezekre milyen válaszokat adtak. Ez egy olyan hermeneutikai, történetfilozófiai kérdés, amely révén aztán bizonyos korok ikonográfiai összefüggéseire is rábukkanhatunk.
 Gábor György
Gábor György

PRAE.HU: Mit kell tudnunk ezekről az írásokról? Mit tekintettek például kiindulópontnak, mely aspektusból közelítették meg a témát?
 
G. Gy.: A történelmi tablóképek példáján számomra az volt a kiindulópont, hogy vajon a történelem érzékivé tehető-e. A történelem ontikusan nincs, azaz lehetetlen lenne iderakni az asztalra 1956-ot vagy 1948/49-et vagy a mohácsi vészt. A történelem narratívákban létezik, ezért azt próbáltam vizsgálni, hogy az egyes elbeszélők, jelen esetben festők milyen narratívába illeszkedve mondják el egy adott történelmi esemény lényegét, azt tehát, ami hermeneutikailag valamilyen módon megközelíthető. Én azt gondolom, hogy a történelem az összes eseményről adott narratíva – ha úgy tetszik – matematikai összessége. Az értelmezések tehát maguk a történelmi események. A „wie es eigentlich gewesen” elgondolásakor Rankét pusztán egy nemes hevület mozgatta, hiszen nem beszélhetünk arról, hogy „mi történt valójában”, hanem csupán azt kérdezhetjük, hogy „miről beszélünk”, milyen narratívák bomlanak ki. Egy kicsit úgy kell elképzelni, hogy nem tudom, mi az a Hamlet, tehát nem tudom, hogy Shakespeare mit írt meg, de azt tudom, hogy a Hamlet mint egyfajta potenciális gazdagság értelmezések egész sorát produkálta, amelyeknek az összessége tulajdonképpen maga a Hamlet.
 
GY.Z.: Az én írásom felfogható egyfajta játékként a nagy dán filozófus, Søren Kierkegaard Félelem és reszketés című művéből kiindulva. Kierkegaard írásában újraértelmezi Ábrahám történetét, miszerint ha az Istentől kapott parancs esetében az etikai-teleológiai felfüggeszthetővé válik, akkor Ábrahám tettét sem jónak, sem rossznak nem lehet megítélni. Parafrázisomban én is felvázoltam a történet három lehetséges értelmezését, nevezetesen Ábrahám, Izsák és Sára aspektusából. Három történetet írtam tehát, emellett pedig megpróbáltam ennek a képi megjelenítését is feldolgozni, amelynek középpontjában Caravaggio Izsák feláldozása című képe áll. Az Ábrahám-ábrázolás a képzőművészet népszerű témája volt, Caravaggio alkotása azonban abban a tekintetben kilóg a sorból, hogy nála Izsák nem egyszerűen egy feláldozandó ember, aki beletörődik, belenyugszik a sorsába, hanem Izsák küzd az áldozat ellen. Caravaggionak sikerült megragadnia Izsákban a mélyen emberit, tehát nem azt, akit a vallás, a hit, a dogma akar csinálni Ábrahámból vagy akár Izsákból. Az volt a célom, hogy az évezredek során a történetre rakódott kulturális allúziótól és a bibliai hagyomány számtalan értelmezésétől elvonatkoztatva megpróbáljam új aspektusba helyezni a történetet azáltal, hogy Ábrahám áldozata mellett inkább Izsák szerepét hangsúlyozom. Ebben nagy segítségemre volt a már említett Caravaggio-kép, amely tehát egy Izsákból kiinduló értelmezés.
 
H. Á.:Az én tanulmányom középpontjában az a tézis áll, hogy az álomban nincsen akarat. Álom esetében énünk kétfelé oszlik: van az álomén, akivel az álomban megtörténnek a dolgok és van az éber én, aki ha felébred, visszaidézi, hogy mi történt az áloménnel. Ennek az áloménnek azonban nincs akarata, ami azt jelenti, hogy az éber én nem befolyásolhatja, nem akarhatja, hogy az álomén kivel találkozzon, merre járjon, vagy akár kivel éljen szerelmi életet. Amikor álmodunk, többnyire képekben álmodunk – ezért is nagyon érdekes kérdés az álmot összekapcsolni a festészettel. Amikor felébredünk, éber énünk az álomképeket nyelvre fordítja, ami tulajdonképpen egyfajta képleírásként is értelmezhető. Ezzel mintegy fordított összefüggésben áll az, amikor a nyelvet fordítjuk le képekre, azaz amikor egy festő ábrázolja azt, amikor valaki álmodik. Ilyenkor a festő két dolgot mutat egyszerre: az embert, aki álmodik, és azt, amit álmodik. Ez csakis a festészetben működhet, hiszen a valóságban sosem érzékelhetjük az álom- és az éber ént egyszerre: amikor álmodunk, akkor álmodunk, amikor pedig felébredünk, akkor ébren vagyunk. A festményeken azonban egyszerre jelenik meg az álom és maga az álmodó.
 Bacsó Béla
Bacsó Béla

B. B.: Az én esetemben vagy az én szövegemnél az ötlet az volt, hogy olyan képeket próbáltam elemezni, ahol a döntés eleve képivé válik. Érdekes kérdés, hogy a képen megjelenített döntési szándék miként nyilvánul meg. A férfiember például nők között szokott dönteni, tehát vagy a szellem magasát és a morál csúcsait járja, vagy pedig a fertő felé tart. Ilyen értelemben az egykori reneszánsz képeken is megfigyelhető, hogy vonzó leánykák vagy szellemdús finom lelkek vonzzák a férfiembert, amit a festő többnyire úgy ábrázol, hogy a férfi még nem döntött, miközben a szándék többnyire azért egyértelmű. De mindenesetre a kép azt mondja el, hogy a döntési helyzet – s most legyen szó bármilyen döntésről – örök érvényű dolog, ezért míg a világ világ és az ember ember, a választás lehetősége fennáll. Ebben az értelemben a képek fölött az idő sem múlik el, csak időnként por lepi be őket. Ilyenkor azonban csak le kell őket porolni, hogy újra láthatóvá váljanak.

Fotó: Bach Máté
Csécsei Dorottya

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK