Milen Ruszkov kortárs bolgár szerző regényének főszereplői Monardes doktor és famulusa, Guimarães da Silva. Érdekes személyiségek, a könyv végére sem derül ki, hogy nagyon okos szélhámosok vagy különc tudósok. Monardes európai hírű orvos, sok nehéz esetet oldott már meg, nagy tudással, jó intuícióval. Tipikus reneszánsz tudós, aki nem hisz Isten létezésében, és mindenféle más teóriákkal magyarázza a világ és a természet működését. De arra is fény derül például, hogy vagyonát tulajdonképpen rabszolgakereskedésből szerezte, illetve hogy praxisát úgy örökölte. Guimarães nincstelen kalandor, aki a doktor tanítványául szegődött. Tudásvágya mellett nagyon erős motivációja, hogy kilesse, hogyan lehet olyan nagy vagyonra szert tenni, mint a tudós doktoré. Sőt, uram bocsá’, az sem lenne megvetendő számára, ha egyenesen Monardes vagyonát szerezhetné meg. Az ősi „Mester és Tanítvány”-motívum jelenik meg a kettejük kapcsolatában, de beszélgetéseik korántsem olyan komolyak, mint ahogy elképzelnénk. A doktor (hiába tartja magát mindenre nyitott reneszánsz embernek) általában csak a saját véleményét fogadja el. Ezt néha bottal, hintóból való kidobással vagy egyéb drasztikus eszközzel nyomatékosítja. Guimarães a megfelelő szarkazmussal áll a dolgokhoz, megkérdőjelez mindent, nyitva tartja a fülét-szemét, és levonja a maga számára hasznos következtetéseket a történetből. A két főhőst remekül egészíti ki Monardes kocsisa, Jésus, aki (hasonlóan a Csongor és Tünde Balgájához) egy-egy egyszerű, ámde annál velősebb kijelentéssel tesz néha pontot az i-re.

A cselekmény a XVI. században játszódik, és mint néhány oldal után kiderül, a dohány mindenhatóságáról szól. Csak néhány fejezetcím, hogy mi mindenre jó: Halál ellen, Az idő kellemes múlatására, Női felfúvódás, Az ún. „szellemek” elűzése, Szájszag ellen, A hosszú élet mián, Háziállatok gyógyítására és gyors meggazdagodásra, Fogfájás ellen, Megfázás okozta hidegrázás ellen és az alkotóerő növelésére, Fejfájás ellen, Védekezésül pestis és egyéb ragályok ellen stb. Mielőtt azonban rálegyintenénk a regényre, érdemes meggondolni: valóban akkora baromság? Azt hihetnénk, hogy a babona, a csodaszerek kora leáldozott, helyét átvette a modern, racionális orvostudomány, amely már a sejtek sejtjének a sejtjei szintjén kutatja és gyógyítja a betegségeket. Pedig nem így van: hemzsegnek a mindenféle valós és valótlan alapon nyugvó természetgyógyászati elméletek, orvosi végzettség nélkül gyógyítók, mindentudó szereket árusító MLM-rendszerek… Csak egy példa: az a bizonyos grapefruitmag csepp. Szegény folyadék, ha kell immunerősítő, fej- és hasfájáscsökkentő, étvágyjavító vagy étvágycsökkentő (ami épp kell a kedves vevőnek…), rákgyógyító, allergiás kiütésre kenhető, szíverősítő, ha kell konyhai tisztítószer, vízkőoldó, zsíroldó, de a háziállatok élősködői vagy a levéltetvek ellen is hasznos. Ugye, hogy így már nem tűnik annyira megmosolyogni valónak a dohány mindenhatóságába vetett hit?

Az emberi hiszékenység minden korban adott, legyen szó a reneszánsz vagy a posztmodern korról. És az azt kihasználók is adottak. Ruszkov regénye épp e tekintetben tart görbe tükröt elénk. A lépten-nyomon felbukkanó irodalmi utalások, anakronizmusok folyton kibillentenek a „sima” regényolvasásból, és arra kényszerítenek, hogy ne csak a cselekményt, hanem a mögötte húzódó gondolatokat is figyelembe vegyük. Monardes doktor és Guimarães sokat utaznak, ezalatt sokat beszélgetnek. Témáik a mai embert is foglalkoztatják: Isten, nők, politika, orvoslás/gyógyszerek/egészség, pénz… Az író által nagyszerűen alkalmazott irónia teszi, hogy nem lehet teljesen komolyan venni a két férfi okoskodását, hogy időből-térből folyton kizökkenve a saját korunkra, saját korunk visszásságaira ismerünk rá. A szereplők néha olyan bődületes marhaságokat állítanak vagy olyan evidenciákon vitatkoznak, hogy olvasóként kénytelen vagyunk gondolatban beszállni a beszélgetésekbe. Így kerülünk közelebb korunkhoz, korunk Európájához, saját problémáinkhoz.

A XVI. századi pikareszk regények már eleve egy műfaj (a lovagregények) paródiájaként íródtak. Milen Ruszkov könyve akkor a pikareszk pikareszkje? Vagy egy műfaj oly divatos remake-je? Netán nagyszerű kritikája az emberi hiszékenységnek és butaságnak? Korunknak, amely annyira mindentudónak és csalhatatlannak érzi magát, hogy gondolkodás nélkül veti el a múltat mint maradit, tudatlant, használhatatlant?

A regény azért is olvastatja magát, mert stílusa sokrétű: a filozófikus részeket is átszövi a finom szatíra, de az iróniát is felváltja néha az igazi humor. Kedvcsinálóul néhány „magvas” gondolat:

„Az ember fejét nyitva kell tartani az új tudás előtt, de annyira azért nem szabad kitárni, hogy kiessen belőle az agya.”

 „Ezért ígérd meg, hogy megpróbálsz lefogyni. És a próbálkozásba mindent beleadsz. Egyszerűen kevesebbet eszel, Pedro. Léteznek bonyolultabb módszerek is, közülük ez nemcsak a legegyszerűbb, de a leghatékonyabb is.”

„Teljes felelősségem tudatában állíthatom, hogy egy cigarelló reggel, egy a bőséges ebéd után és egy harmadik lefekvés előtt, majd ezt követően a mély alvás éjszaka és a visszafogott munkavégzés napközben, mely elvonja a figyelmet a szerelmi vágyak tárgyától, maximum három hét alatt, teljesen és maradéktalanul kigyógyít a szerelmi bánatból.”

Milen Ruszkov 1966-ban született, bolgár nyelv és irodalom szakon végzett a Szófiai Egyetemen, majd a Bolgár Tudományos Akadémián doktorált. 2008-as Nyakig a természetben című regényével korunk legjobb európai prózaírói közé emelkedett, és elnyerte a Bolgár Könyvdíjat. 2001-es Orom című regénye pedig a Bolgár Kulturális Minisztérium Díját, az Elias Canetti-díjat és az Európai Unió Irodalmi Díját érdemelte ki.