Braun Tibor professzor urat jó 15 évvel ezelőtt ismertem meg személyesen, amikor megkeresett, mint egy olyan fiatalt, aki viszonylag hamar (37 évesen) megszerezte a DSc fokozatot és utána rövidesen egyetemi tanár, majd tszvezető lett. Vette a fáradtságot és riportot készített azokkal a fiatal oktatókkal-kutatókkal, akikben fantáziát látott. Interjú alanyai között szerepeltek még Hudecz Ferenc, Kollár László és Perczel András. Később az interjúkat a „Vándorbottal a Tudományos Kutatásban” c. könyvecskében is összefoglalta.

Braun professzor – amellett, hogy nemzetközi hírű tudós a fullerénkémia és a radiokémia területén, és a helyes scientometria hazai szakértője – jól ismert a kémia legkülönbözőbb területeinek népszerűsítőjeként is. Az elmúlt évtizedben számos ilyen írása jelent meg a Magyar kémikusok Lapjában, ill. egy részük összegyűjtve a „A Nobel-díjra érdemes taxisofőr” c. könyvben. A címadó sztori pikantériája, hogy a taxisofőrök 10 USD/óra díjazása a hazai egyetemi tanárok alapbérével összemérhető. Szó esik még az ambíciók életkortól való függéséről. A bátrabbak 28 éves korig gondolnak a Nobel díjra, a 40-es éveikben járók már megelégednek az emlékplakettel, és 70 év felett annak is örülnek, ha a takarítónő visszaköszön. Érdekes az is, hogy az editori és bírálói felületesség esetén tulajdonképpen minden sületlenség publikálható. Ennek a káros tendenciának a folyóiratok elszaporodása, és a kutatókra nehezedő publikációs kényszer is oka.

Most az ezeket követő, 2015 óta publikált „izgalmas” cikkek kerültek be Braun Tibor második ilyen jellegű, a Typotex által kiadott könyvébe, melynek témája igen széles skálát ölel fel. Ezek az írások nem szakcikkek, hanem közérdeklődésre számot tartó témák színes és közérthető ismertetése, illetve népszerűsítése. Engedtessék meg, hogy a laudáló – szubjektív módon – az őt leginkább megfogó témákat, ill. alfejezeteket emelje ki. Nincs nehéz dolgom, mert jómagam írtam a MKL napokon belül megjelenő februári számába a recenziót.

Az első fejezet a ”Robbanás csillogás”címet viseli. Itt szerepel a könyvnek címet adó ” A könyvnek illata” c írása. A mai világban, amikor a huszonegy néhányévesek (a Z generáció tagjai) már nem nagyon vesznek könyvet a kezükbe, hanem amit lehet, inkább az okos telefonjukon nézegetik, a hagyományos könyvek felértékelődnek. Ezeket ui. karosszékben hátradőlve, a lapokat tapintva és azok illatát élvezve olvashatjuk. Megtudhatjuk, hogy a papír komponenseinek, illetve milyen bomlástermékeknek érezhetjük a szagát. Tovább lapozva, igen érdekes a detonációs nanogyémántok viszontagságos felfedezésének leírása, amihez végülis nem is kell grafit. Viszont megdöbbentő, hogy hová vezethet tudományos életben az esztelen titkosítás (amit Szovjetunióban gyakoroltak), és a kommunikáció hiánya. Eligazítást kapunk a kapcsolódó nagynyomású kémia alapjából, és a nanogyémántok orvos biológiai alkalmazásából is.

A második fejezet a ”Dimenziók” cím alatt számos érdekességet rejt, így olvashatunk a grafénről, a szén kvantumpöttyökről, az ionfolyadékokkal hajtott nano műholdakról, és két „nanotudós” vitájáról. A második fejezetben, kissé kakukktojás, de igen érdekes a sok-sok tudományos felfedezések megkésett elismerés összefoglalása. A tárgyalt ”csipkerózsikák” (tudományos felfedezések) a királyfi megváltó csókjáig 5–97 éven át aludták álmukat. A 97 éves álom 1903 és 2000 között következett be szuszpenziók membránok általi elválasztásának témájában. Ehhez képest az 5 éves késés elhanyagolhatónak tűnik az aromás nitrocsoport szubsztitúciójával megvalósított polimer-szintézis témájában.

A ”Sártekénk, rajta és alatta” c. fejezet különféle válogatott érdekességeket tartalmaz. Rögtön az első szemelvényben a szerző kedvenc témája a fullerének egy érdekes aspektusát tárgyalja, vagyis az olvasók számára kiderül, hogy a fulleréneknek volt-e szerepük a földtörténeti kihalások okai között. Megtudhatjuk továbbá, hogy mi köze van az artezimin maláriaellenes szernek a kínai kulturális forradalomhoz és a biotechnológiához. A bátrabb olvasóknak ajánlható a Cserenkov-sugárzás felfedezésének elismerése körüli huzavona. Braun Tibor sokoldalúságára utal, hogy a fenntartható fejlődés is foglalkoztathatja, vagyis hogy mi lesz a világ ritka földfém előállításával, ha a felhasználás üteme így folytatódik (a felhasználásban élen jár a mobiltelefonok okozta ritka földfém igény) vagy, hogy hogyan hasznosíthatóak a mikroorganizmusok a biobányászat/biokioldás kapcsán. Betekintést nyerhetünk a kékfestés rejtelmeibe, ill. abba, hogy mi az indigó és a farmernadrág kapcsolata. A művészi érdeklődésű olvasók örömére szolgálhat vendéglátó-vendég, avagy börtön-rab szupramolekuláris kapcsolatokról szóló írás, ill.”A kémia szépsége a szabadtéri szobrokon, avagy atomok és molekulák a szobrász szemével ” c. „szösszenet”.

A negyedik fejezet a hasukat kedvelő olvasóknak lehet igazán szórakoztató, ui. a gasztrokémiáról szól. Az ilyen jellegű írások már az első könyvben is fellehetőek („utazás a lágytojás körül”, „Illatok/ízek a Strecker-reakciók nyomán” és a „Csilipaprika: ízcsípősségi világrangsor”, vagy a részben kapcsolódó a kávéfúróbogárról szóló leírás, amely „rezisztens koffein-megszállottként” hatalmas kárt okoz a kávéültetvényeken, és komolyan veszélyezteti a világ kávétermelését), így joggal gyanítható, hogy Braun professzor otthon, a konyhában is hősiesen helytáll. De mint tudjuk jól, a főzés nem is áll olyan távol a vegyészettől, hisz az is egyfajta „kotyvasztás”. Beavatást nyerhetünk a nyereg alatti húspuhítás és az ízfokozók rejtelmeibe, továbbá desszertként a csokoládé gasztrokémiájába, toroköblítőként pedig a whisky kémiájába. Az erősebb idegzetűek megtudhatják, hogy ötezer éves ősünk, ”Ötzi” mit fogyasztott utolsó vacsorájaként.

Az ötödik fejezetből kiderül, hogy a Kosztolányi által ”Ez a marha közöttünk az egyetlen zseni”-ként jellemzett Karinthy Frigyesnek mi köze van a hálózatok tudományához, meg hogy melyik magyar szabadalmat kezelték itthon a legméltatlanabbul. A ”Felfedezés találmány” fejezetet a ”Labor egy kártyán” írás fejezi be, ami a gyógyszeriparban egyre jelentősebbé váló mikroreaktorokról szól. Ez a kutatási vonal a Richter és SzKT Tsz közötti együttműködésben is realizálódik.

Az utolsó, hatodik fejezet egy borzalmas aktualitás, Szkripal merényletet elemzi a kémikus szemszögéből bőséges háttér információt nyújtva, ami egyébként a többi cikkre is jellemző. Pikáns aktualitás, hogy a hazai közszereplők között is van olyan, akinek talán nem lehet teljesen tiszta a lelkiismerete és G–M számlálóval jár-kel. Szerényen a végére került az az írás, amivel kezdeni lehetett volna, Silberer Vera az MKL prominens riportere interjút készített a szerzővel Braun Tibor professzorral, amiben főleg editori munkájáról mesél a páratlanul gazdag életművel maga mögött tudó interjúalany.

Kiknek ajánlható Braun Tibor új könyve? Elsősorban a kémikusoknak, tehát vegyészeknek és vegyészmérnököknek, valamint kémiatanároknak, de a kémiát tanuló egyetemistáknak és középiskolás diákoknak is, továbbá mindenkinek, aki egy kis nyitottságot mutat a kémiai diszciplina iránt. Akinek a leírtakon túl mélyebb ismeretekre van szüksége, utána irodalmazhat. A könyv sokat segíthet a társadalomban fellelhető kemofóbia csökkentésében.