Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Király Katalin
Kiadás: 2020
Megjelenés: 2020
Oldalszám: 152 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-4930-41-9
Témakör: Irodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 2800 Ft
Webshop ár: 2100 Ft

KOSÁRBA
Kicsontozott Marilyn
Beavatási tündérjáték

Kicsontozott Marilyn - Kitörés a konvenciókból

https://kulturpara.blog.hu
2020-3-17

Zavarbaejtő, furcsa szöveg, amelyet tekinthetünk önvallomásnak és útkeresésnek, de provokációnak és tabudöntögetésnek is.

A Typotex Kiadó egy nagyon érdekes könyvvel jelentkezett nemrégiben, méghozzá a belga Isabelle Wéry könyvével. Ahogyan az első oldalait néztem a szövegnek, először azt hittem, hogy verseskötetről van szó. De nem. Ez a kötet épp annyira nélkülözi a hagyományos szövegszerkesztési konvenciókat, amennyire provokatív, nyílt, szabadszájú és meglepő. Pontosan ez a tökéletes, öncélúnak tűnő, de mégis működő "szabályszegés" teszi egyszerre nagyon vonzóvá és közben mégis már-már befogadhatatlanná a szöveget.

És az orgonán, azon játszom. Főleg
a Mária Avéját. Van hozzá tehetségem. Ez igaz. Amikor
játszom, az még a fagyasztóban lévő halakat is megrendíti.
Mondhatnám, felkavarja. Zenei fenség fakad ebből a fekete-fehér orgolnából – ez is bűzlik, szellőzetlen szájszagot
áraszt –, és érzelmek tűzijátékát robbantja ki, felkavarva
bárki testét-lelkét, aki csak él. És a Mária Avéja, az nem
semmi, ugye? Úgy tűnik, ez olyan vallásos izé. Az apám
meg azt mondta: „Látod, a vallásnak is vannak jó oldalai!”
És ez megzavart. De tényleg. Mert én közben tökre vallásellenes lettem. És NEM AKAROK elsőáldozó lenni. A pap
miatt. A templomban olyan történeteket mesél, amelyektől
sírni támad kedvem, és ha sírok, még gyengébb leszek, és
bármit beszopok, amit csak a pap akar, annyira vágyom arra,
hogy higgyek valamiben, ami biztonságot ad. Ó, micsoda
belső küzdelem! Meg hogy mindig kedvesnek kell lennünk
azokhoz is, akik szemetek velünk… Hát ez gáz! Ettől kiborulok, de tényleg. Oda kellene adnom a kedvenc tollamat
az öcsémnek, pedig az agyamra megy?!! Hát nem. Pofont,
azt igen. Az öcsémnek, a papnak! Szemet szemért, fogat
fogért, a tollam nálam marad, te szórakozzál az autóiddal!
Húzz el, vízfejű!

Egyébként szokatlan módon most úgy írom ezt a posztot, ahogyan olvasom a szöveget, hiszen nincs még egy órája, hogy a Typotex Kiadó elküldte, és megkért, hogy menjen ki egy ajánló belőle minél hamarabb, ha belefér, nem baj, ha olvasás nélkül. Szóval gőzöm sincs, mi lesz a vége, és csak beleolvasni terveztem, hogy legyen valami képem mégis a szövegről, de ez nem fog menni. Ez a szöveg olvastatja magát. Annyira meglepő, annyira provokatív, annyira nyers, mégis annyira... nem is tudom... igazi, hogy tudnom kell, mi lesz még itt. Alapvetően nyíltnak tartom magam, de ez a szöveg sorról sorra meglep. És ez nagyon izgat. A kötetben váltakozik a teljesen nyílt, egyszerű, szókimondó szöveg a szinte líraian szép képekkel, épp úgy, ahogy bennünk is váltakozik helyzettől függően a szolidabb-szelídebb és a szókimondóbb énünk.

Az egyetlen, amit szeretek itt, az a hall, amikor minden ajtó tárvanyitva, beözönlik a fény, és tüzes táncot lejt a padlólap rideg
fehérségén. Aztapaszta, olyankor csak úgy szökdécselnek
rajta a lángok, a nappali fények kacsáznak, mint kavics
a folyvást gőzölgő tócsán. Aztapaszta, olyankor mindenfélét
látok, filmeket látok a padlólap rideg fehérjén: Leviatánt,
Belzebubot, Puckot, Szerafinát, a Sárkányasszonyt, mind
ott bujálkodnak végeláthatatlanul.
Nem csatlakozom a táncaikhoz.
Nézek.
Ott maradok.
Nem mozdulok.

Az első csomó mintha egy 6-8 éves lány fejéből szólna: levelet ír a szerelmének. De ez csak szemfényvesztés, mert nagyon hamar rájövünk: ezek nem egy 6-8 éves lány gondolatai, hanem egy felnőttéi, aki rávetíti saját felnőtt énjét a gyerekkor énjére. Vagy legalábbis valakinek az énjére. A szerző maga mindvégig hangsúlyosan jelen van a kötetben, és sosem tudjuk, hogy melyik kép táplálkozik valódi emlékképből, melyik pedig pusztán a fantázia nyakatekert szüleménye. De mindeközben ez a gyerek várja, hogy nővé érjen.

Szerelmem, annyira hosszú ez a várakozás.
Várni rád.
Várni asszonyi testemre.

Ez a kép, ez a gondolat, ami egyébként végighalad az első csomón, eszembe juttatott egy regényt. Egy regényt, amiről majdnem pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg egy ajánlóm, és amiről ezt írtam:

Véleményem szerint nagyon-nagyon erős túlzásokat és hiteltelenségeket vonultatott fel az első rész, kezdve a mellei hiányáról és nőiségről lamentáló, maszturbáló hét, azaz 7 éves kislánytól az olthatatlan, vággyal telt szerelemre gyulladt nyolc, azaz 8 évesig... Mindegyik leírás tizenéves korban már rendben, de hét és nyolc évesen egy kislány nem így tekint egy korabeli fiúra, és főleg nem maszturbál... ráadásul fogalma sincs az orgazmusról. (Sok nőnek egész életében nincs...)

Igen. Eszembe juttatta ezt a regényt, de azonnal megláttam a különbséget is: az a regény teljesen komolyan gondolta, amiről írt. Ez a regény csak játszik. Játszik nekünk, velünk, provokál és idegesít, miközben nyers és őszinte, kitárulkozó és abszurd. Keresi önmagát, kutatja, hogy mi is ő valójában legbelül: nő, férfi? Vagy valami egészen más? Esetleg nő is és férfi is? És mikor melyik énje van elöl? Ezek a kérdések kísérik a szöveget. Tudtátok, hogy az indiánok alapvetően öt nemet különböztettek meg, és mindenki felnőttként maga döntötte el, hogy melyikbe tartozik? Nő, férfi, nő férfi testben, férfi nő testben és vegyes. Ez csak úgy eszembe jutott... 

A második csomóban elhagyjuk ezt a fiktív 6-8 éves kislányt, és 25 évessé válunk.

Hát akkor, 25 évesen…
Dühösen, türelmetlenül kezdek védőfalat felhúzni az agyamban
valamiféle kerítést vastag betonizét sírkövet roppant menynyiségű szilárd anyagból olyasmit mint egy erős paraván
olyan izét ami széthasít na mindegy
25 évesen ez az anyag burjánzásnak indul és elkezd valamiféle
saját életet élni. Így észrevétlenül nő-nődögél a manócska,
a személyes út, és ahogy nő-nődögél, úgy megyek össze
én: lágyul a körmöm, törik a hajam, zsugorodik a lábam,
gerincferdülés, csontritkulás…
Egy eleven 25 éves lány orgazmusa.

Kurvaélet.

Az idő nyomása, már nem várja azt a nagy nőiséget, de megélni sem igazán tudja, telnek az évek, a munka, a kapcsolatok, a szerelem... mindez a már megszokott módon rendkívül szókimondó, rendkívül bizarr. Az egész kötet egy kazalnyi megszerkesztetlen gondolatra emlékeztet, valami olyasmire, ahogyan az agyunk is működik, rendszer nélkül, kaotikusan, a gondolataink csapongásával, melynek középppontjában mégis kering néhány dolog. Ez a kaotikusság pedig felnyitja a szemünket: bár elvileg szabadabb világban élünk, mint egykor, mégis gúzsba kötnek társadalmi, nemi, gazdasági és mindenféle konvenciók, elképesztő tabukat állítunk magunknak, álszentek vagyunk és ítélkezők, miközben saját magunkat is próbáljuk belepréselni ezekbe a konvencionális dolgokba, amelyeket "értékeknek" hívunk. És elfelejtjük, hogy az érték az egyediség az egységen belül. Se egység nincs, sokkal fontosabb a másik nyelve, bőrszíne, vallása, nemzetisége, kora, mint az, hogy egyazon bolygón élünk, se egyediség nincs, mert nagyon egyedi módon mindannyian szinte belepréseljük magunkat szűkre szabott világunkba.

És elérkeztünk a harmadik csomóhoz, amelyben "most" vagyunk és "itt" vagyunk, vagyis vélhetően az akkor 43 éves szerző énje telepszik ránk. A szövegre. És ez a rész az, ami a legjobban tetszett, mostanra érett meg talán ő is, az egyik énje, mostanra láttatta velünk a felnőtt embert, aki 43 évesen megint egészen más problémákkal küzd, mint korábban. Nem igazán tudom, mi is ez, amit elolvastam. De azt tudom, hogy tetszett, hogy izgatott, hogy időre időre feljebb ragasztotta a szemöldököm, mint ahol egyébként lenni szokott. Eszembe jutott Márta Alex, vagyis ByeAlex Özsébje is. Egy kicsit hasonlóan érzem most magam, mint azután. Csak még "úgyabbul". 

Egy kicsi versike
az szinte semmike,
egy versike.
Semmi, egy kis ige,
Szökellő kis pihe,
Egy versike.
Vidám a picike,
Lili meg Bibike,
Éljen a versike.

 Isabelle Wéry 1970-ben született Liège városában, Belgiumban, közel a holland határhoz. Eddigi élete során számtalan művészeti ágban kipróbálta magát, szerepelt színészként előadáson, de volt musicalben is, az írással is próbálkozott már szép sikerekkel (ezt a könyvét 2013-ban az Európai Unió Irodalmi Díjára jelölték, melyet meg is kapott. Művészetében mindig is a határterületeket, az elfeledett részeket, a tabukat vagy a különlegességeket kereste, kutatta és próbálta ki. Jó példa erre ez a kötet is. 

A fordító Király Katalin volt, akinek nem volt ismerős a neve, de utánanézve nem is csoda: a moly szerint 20 fordítása volt eddig, ezek közül egyiket sem olvastam, és a többség nem is regény volt vagy legalábbis egybefüggő szöveg, hanem receptes könyv, gyerekeknek szóló könyv, vagy mindenféle dolgot bemutató, mint pl. a 100 legendás parfüm vagy ilyesmi. Azért is kerestem, miket fordított még, mert nagyon tetszett a fordítás, tetszett, hogy megtartotta a szöveg dinamikáját, hogy keresett rímeket, hogy mai volt, hogy merész. Sajnos futottam olyan fordításba, ahol a fordító teljesen elvette a szerző egyedi hangját, elvette a poénokat, a szórakoztató, intelligens, de ismeretterjesztő humort, ami egyébként jellemzi, és maradt egy száraz, bár kétségkívül pontos ismeretterjesztő szöveg. Király Katalin véleményem szerint nem követte el ezt a hibát, és végtelenül tetszettek a megoldásai, a stílusa, a szóhasználata, amivel megtartotta a szerző egyediségét., de közben érthetővé, és ami még fontosabb: élvezhetővé tette a mi nyelvünkön is. Gratulálok a munkájához!

Arthur Arthurus

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-25%
Webshop ár: 2400 Ft
KOSÁRBA
-25%
Webshop ár: 1867 Ft
KOSÁRBA
-25%
Webshop ár: 2100 Ft
KOSÁRBA
-25%
Webshop ár: 1425 Ft
KOSÁRBA
-25%
Webshop ár: 2100 Ft
KOSÁRBA