„Kicsi a világ!" – gondolhatjuk, amikor a legképtelenebb helyeken ismerősökkel találkozunk. S még csak nem is sejtjük, hogy mennyire! Nem is csoda, hiszen egy embernek nagyjából minden kétszázötvenmillió embertársa közül csupán egyet kell ismernie ahhoz, hogy a világ egész népessége egyetlen, teljesen összekapcsolt társadalmi hálózatot alkosson. Hogyan függ össze ez a társas hálózat a World Wide Web szerkezetével, az ökoszisztéma táplálékhálózatával vagy bármely ország gazdasági tevékenységét meghatározó üzleti kapcsolatok hálózatával? Milyen elvre fűzhetők fel ezek a jelenségek? Erre ad választ Mark Buchanan Nexus című művében.

2002-es művében a szerző a hálózatkutatás jelentős előrelépéseit foglalja össze, hogy átfogó képet adjon a minket körülvevő világ összefüggéseiről. Hiszen az emberiség hatmilliárdnál több egyén igen komplikált hálózata, ahol matematikai törvényeket és értelmes mintázatokat fedezhetünk fel. Ugyanakkor „az emberi társadalom eredendő komplexitásának valójában semmi köze az ember bonyolult lélektanához, hiszen hasonló mintázatok figyelhetők meg sok olyan környezetben is, amelyekben tudatos lények semmiféle szerepet nem játszanak” – írja a szerző. Bár Buchanan nem végez saját kutatást könyvben, de számtalan szakértő, főleg fizikusok munkáit kapcsolja össze egy központi gondolat, a „kicsi világ” elvére fűzve. Ezek a kutatások természetesen nem a fizika szűk terében mozognak, hanem olyan, fizikának nem tekintett területeket is érintenek, mint a társas és számítógépes hálózatok, a sejtek biokémiája, a közgazdaságtan vagy a társadalomtudományok. Gondoljunk itt az agy felépítésére, az Internet világára, a társadalmi vagy a táplálékhálózatokra. Megjelenik a könyvben Erdős Pál, Franz Joseph Gall, Adam Smith, Malcolm Gladwell, Richard Dawkins, valamint Duncan Watts és Steve Strogatzs kutatása is.

A szerző érdeme a milgrami „kicsi világ” elmélet megjelenésének széleskörű bemutatása, mely gondolat nagyszerűségét éppen egyszerűségében ragadja meg. Az elv nem más, mint azoknak a gyakori eseteknek a logikai láncra fűzése, amelyek mindenki életében szinte naponta megjelennek. Hiszen minden bizonnyal veled is előfordult már, hogy a lakhelyedtől különösen távol eső helyeken, a leglehetetlenebb pillanatokban találkoztál ismerősökkel.  Általában véletlennek tartjuk az ilyen helyzeteket, pedig egy láthatatlan rend uralkodik mögöttük: a világ bármely nagyvárosában pusztán néhány kapcsolat választ el bármely két embert. Sőt, az 1960-as években Stanley Milgram (a személyközi kapcsolatok egyes embereket közösséggé szervező hálójának vizsgálata során) híressé vált „hatlépéses távolság” megállapítása az egész világot egy szorosan összefüggő hálózat képéhez teszi hasonlatossá: egy hatmilliárd főt számláló világban bármelyik két egyén összeköttetési távolsága hatnál nem nagyobb. „Ezen bolygón mindenkit mindenkitől csupán hat ember választ el… Az Egyesült Államok elnökét. Egy velencei gondolást. De nemcsak a nagy neveket. Akárkit.”

A kicsi világ elmélet azonban nem áll meg itt, hiszen elrendeződésében is többféle elv érvényesülhet, többféle kicsi világ hálózatot különböztethetünk meg. Az „egalitárius” hálózatok egy halászhálóra emlékeztetnek, ahol a kapcsolatok többé-kevésbé egyenlően oszlanak el, az elemek nagyjából egyenlő számú kapcsolattal rendelkeznek. Ilyen például a fonalféreg ideghálózata, de hasonlóan épül fel az emberi agy neutronhálózata, ahogyan számos közlekedési hálózat is (például az Egyesült Államok elektromos hálózata).

A kicsi világ hálózat másik típusa az „arisztokratikus” hálózat, amelyet a nagymértékben kapcsolódó centrumok és összekötők uralnak.  Noha formájuk bonyolultabb, összekötik  egymással a hálózat amúgy távol eső területeit. Itt a kapcsolatok többségét egy maroknyi elem birtokolja, így a háló összetartásában bizonyos elemeknek különösen fontos szerepe van, s ha ezek elpusztulnak, az egész hálózat szétesik. Ilyen például az Internet felépítése is: egyes csomópontok a többinél sokkal több kapcsolattal rendelkeznek, a hálózat középpontjaként funkcionálnak, és az információ aránytalanul nagy része áramlik rajtuk keresztül. Néhány kapcsolat olyan sok csomóponttal rendelkezik, hogy a hálózat összes kapcsolatának 80-90 százaléka a csomópontok összességének csupán kis töredékére esik. Így tehát az Interneten sok, igen népszerű címet találunk, melyekre nagyszámú további dokumentum is mutat. De hogyan kapcsolódik ez a World Wide Web szociológiájában megmutatkozó nyájszellemhez?

Ezen a ponton ér a szerző az „akinek van, adatik” elvhez: minél több link mutat egy oldalra, annál több linket kell kapnia a jövőben. Ennek egyik fő oka, hogy a legtöbb keresőprogram népszerűség alapján indexeli a weboldalakat. Így például a Google-keresés során nem a hálón, hanem a Google webmutatójában keresünk. Az „akinek van, adatik” elvre Barabási Albert-László és Albert Réka fizikusok mutattak rá. Vizsgálatuk során egy négy elemből álló hálózat fejlődését elemezték, ahol a hálózat új elemek hozzávételével gyarapszik, melyek véletlenszerűen kapcsolódnak a már meglévő elemekhez. Az így keletkező hálózatok alapstruktúrája mindig ugyanolyan lesz: kicsi világok, ahol egyik elemből néhány lépéssel eljutunk a másikig. Ezek a hálózatok nagymértékben fürtökbe rendeződnek, és megjelennek bennük a centrumok. Látható tehát, hogy ennél az elvnél a látszólagos bonyolultságok mögött valójában egyszerű struktúra húzódik. 

Itt térhetünk vissza a nyájszellem gondolatára, hiszen az „akinek van, adatik” a csoportgondolkodásra is jellemző: az ember a már népszerű, jó kapcsolatokkal rendelkező dolgokhoz, személyekhez vonzódik. Igaz ez a szexuális kapcsolatokra is, hiszen az új partner szerzésének képessége a korábbi partnerek számával növekszik. De ugyanez jelentősen befolyásolja az üzleti világ döntéseit is. Te is ismersz olyanokat, akik folyamatosan összeesküvéseket látnak az pénzvilágban? Hallottad már tőlük, hogy a testületek elnöksége biztosan összebeszél annak érdekében, hogy konspirációs szervezkedéssel óriási hatalmat kovácsoljon? Nekik külön ajánlom Buchanan oldalakon átívelő, sokféle példával bemutatott fejtegetéseit, ahol a kicsi világ elvének segítségével rámutat arra a természetes folyamatra, mely összebeszélések nélkülözésével hozza létre az ezen a területen megfigyelhető rendet.

A szerző felhívja ugyanakkor a figyelmet arra, hogy csak egy darabig érvényes a hálózat növekedésére az „akinek van, adatik” elv és a centrumok kialakulása. Idővel a legmagasabb szinten összekapcsolt elemek kezdik elveszteni előnyüket az újabb elemek összekapcsolásában. Ennek következtében a kevésbé összekapcsoltak idővel felzárkóznak, így a hálózat egalitáriusabbá kezd válni, ahol minden elemnek nagyjából ugyanannyi kapcsolata van.

„Bizonyára igaz, hogy sokkal közelebb állunk a hálózatelmélet kezdeteihez, mint végéhez, ha egyáltalán van ilyen. Néhány gyakorlati tanulság azonban már így is evidens módon levonható”- írja a szerző. Buchanan könyvéből a „kicsi világ” elv használatának számtalan előnyét ismerhetjük meg, ahogyan a struktúra hátrányait sem rejti el az alkotó. A már említett előnyök mellett gondoljunk például a számítógép-hálózatra, az idegrendszerre vagy egy vállalatra, ahol az elemeknek vagy embereknek összehangolt tevékenységet kell végezniük, és amely rendszerekben összeköttetést kell kialakítani egymástól távol eső elemek közt is. Itt szinte nélkülözhetetlen a „kicsi világ” elv ismerete a hatékony működéshez. A szentjánosbogarak összehangolt jelzéseiről és a különböző vírusok terjedésének megállításáról nem is beszélve. Az elv univerzalitása tehát páratlan.

Érdemes figyelmet szentelni azonban a centrumok kialakulásához fűződő veszélyekre is. Ha az Internet világánál maradunk, megfigyelhető, hogy az utóbbi évekig az itt megjelenő támadások jelentős részét magányos hackerek követték el, akik nem a hálózat szélén lévő elemeket vették célba. Ugyanakkor mit tud tenni a rendszer akkor, amikor egy jól átgondolt, centrumot támadó hacker-csoport bukkan elő? Vajon hogyan viselkednének az efféle hálózatok, ha információs terroristák a nélkülözhetetlen számítógépeket próbálnák tönkretenni? Melyik hálózattípus tudna védekezni? És ne is ragadjunk le itt!

Mely fajok a legfontosabbak a világ ökológiai rendszerének egészsége szempontjából? Mi a legjobb stratégia az AIDS és más betegségek elleni küzdelemben, és hogyan terjednek ezek a járványok? Miként aknázhatják ki a vállalkozások a társadalmi hálózatok struktúráját, hogy fejlesszék a lényeges információk megszerzésének képességét? Hogyan kerülhetnénk el, hogy a gazdaság recesszióba kerüljön?  Hogyan védhetjük meg legjobban a legfontosabb hálózatainkat, a telefonhálózattól az elektromos hálózaton át az Internetig? Az ökológiai rendszerektől kezdve az emberi agy működéséig, milyen következtetéseket vonhatunk le a hálózatkutatásból? Ezekre, és még sok már kérdésre mutatja meg a választ Buchanan izgalmas anekdoták és érdekes kísérletek közt kalauzolva az érdeklődőket. Unatkozni biztos nem fogsz olvasás közben! Ez persze már a mű tartalomjegyzékéből is kiderül, ahol különösebbnél különösebb címek csábítanak olvasásra: „Mit mond az Orákulum?”, „Egy kósza gondolat”, „Férgek összeköttetései”, „Tudati bonyodalmak”, „Mintázatok a serpenyőben”, „Az öregfiúk hálózata”, „Kecses halál”, „A tőkehal balsorsa” és a „Leomló zárkövek”.

A szerző sem tagadja, hogy munkája az egyszerűsítésen alapul, ugyanakkor érdeme éppen ez: új perspektívát mutat a sok tényezőtől függővé tett, bonyolult hálózatok végtelenül függő halmozásában. Gyakran kicsi a világ, s érdemes egy perce a mindenben összefüggést és kapcsolatot mutató egyszerű elvek felé pillantani. Ki tudja, talán itt találhatunk megoldást a 21. század égető gazdasági és társadalmi kérdéseire.

Lapinskas Ilona