Pasi Ilmari Jääskeläinen: Dombvárosi rejtekjáratok | Papp Sándor Zsigmond ajánlója

Azért megnyugtató, hogy a messziről tökéletesnek látszó finn élet sem az. A rutin ott is rutin, és a biztonságos életre rátelepedő sivárságot sem oldja a képeslapnyi hó. Jääskeläinen varázslatos regénye viszont a váratlan szerelmek módjára villanyozhatja fel az olvasót.

Ritkán esik meg, hogy egy regényhőst már az első oldalon megkedvelek. De Olli Suominent mintha csak nekem találták volna ki. Egyrészt, folyton elhagyja az esernyőit (ahogy én is), de nem csak úgy egyet-egyet, hanem szinte már sportszerűen, nagyvonalúan. Az elhagyott ernyők szinte már behálózzák a finn nagyvárost (Jyväskylä), kész csoda, hogy nem botlik bele a saját elhagyott dolgaiba. Ám a szórakozottsága nem az egyre olcsóbb, szinte már egyszer használatos ernyők felé terelik, hanem egyre különlegesebbeket vásárol – például egy Chantal Thomass-ernyőt. Ha már őrület, akkor legyen kövér.

Másrészt hősünk egy gyermekkönyvkiadó vezetője (én is kiadóban dolgozom), és a cég a regény elején bizony válaszúthoz érkezik: ugyan még nincs bajban, de ha nem növelik az eladott példányszámokat, akkor hamarosan újra kell gombolni mindent. A kiadó házi szerzőjében bízik, aki Nyuszkó Emmi kalandjait írja menetrend szerint, most épp egy szexuális felvilágosító könyvet rendeltek tőle. A gyerekeknek szóló könyv címe: Nekem puncim van, neked fütyid, és állatok mutogatják egymásnak benne a nemi szerveiket. Mindenki sejti, hogy ezzel a címmel nem fogják letarolni a piacot. (Jääskeläinen egyébként a maga finom módján igencsak megfricskázza a finn átlagolvasó ízlését. Nem csak ezzel, hanem a Filmes életmódkalauz nevű fiktív bestseller kapcsán is, amely bombasztikus ostobaságok tárháza.)

Szinte sportot űz az ernyők elhagyásából

Ám az újragombolás nem csak a munkát tekintve jönne jól a derék finn családapának és egyházi képviselő-testületi tagnak, aki a megállapodott, beérkezett emberek rutinszerű életét éli. Azzal a nővel él, akiről egyből tudta, hogy a felesége lesz, illetve közös gyermekükkel: az idillt alig zavarja meg valami. Persze próbálkozik, hogy némi izgalmat visszacsempésszen az életébe. Facebook-profilt indít, és ha véletlenül is, de elkezd járni egy filmklubba.

És egy nap rá is mosolyog a sors és az írói szándék. Felveszi vele a kapcsolatot rég elfeledett első szerelme, aki egyben a kasszahizlaló életmódkalauz szerzője is. Úgy tűnik, hogy Kerttu Kara, aki éppen Párizsban írja új könyvét, a Mágikus városkalauzt (újabb fricska) nem csak a kiadót, de magát Ollit is képes lenne ki- és megmenteni biztonságos életéből. Mert közben egyre nagyobb szerepet kapnak a gyermekkori élmények és az álmok, illetve a titokzatos rejtekjáratok. Még gyerekként találták ki ezeket a titokzatos és egyben rémisztő helyeket, ám azok hirtelen a városkalauzban is felbukkannak…

A hétköznapiság városa, Jyväskylä

Két dolgot is örömmel fedeztem fel a regényben. Az egyik inkább amolyan kajánkodó káröröm. Kiderül ugyanis, hogy a magyar olvasók számára olyannyira irigyelhető finn életvitelben sem tökéletességből fonják a kerítést. A közösen vitt álomházról ugyanis hamar kiderül, hogy „az építéskor nem figyeltek arra, hogy a függőleges függőleges, a vízszintes pedig vízszintes legyen”. A háromcentis dőlés miatt nem is tesznek fel képeket a falra és polcokat sem szerelnek fel. Eddig úgy gondoltam, hogy ez csak egy kortárs magyar regényben jöhet elő…

A másik öröm, és ez már messze nem kajánság, hogy a „hétköznapiságot és a laposságot magasztoló” városban élő Olli számára Budapest a sóvárgás terepe. „A Párizshoz és Budapesthez hasonló városokban az ember érzékszervei kinyílnak, hogy élményeket gyűjtsenek, de Jyväskylä inkább fásulttá teszi őket.” A legközelebbi említésénél pedig Róma is bekerül a felsorolásba, mert az ilyen helyeken, „akár még hihet is az ember az angyalokban”.

A reálfantázia írója – Pasi Ilmari Jääskeläinen

A pályáját sci-fi és fantasy novellákkal indító Pasi Ilmari Jääskeläinen a regényeiben sem mondott le akadálytalanul hömpölygő fantáziájáról. Bár sokan a mágikus realizmus hívei közé sorolják, ő inkább a reálfantázia kifejezést szereti: csak arról fantáziál, amit a valóság (jelen esetben Jyväskylä fásult univerzuma) megenged. Ám ez sem kevés! A Dombvárosi rejtekjáratokat igazából azok fogják kedvelni, akik szeretik, ha az álom és valóság határai összemosódnak, akik szerint mágikus pillanatok nélkül igencsak sótlan az élet. Hiszen Olli életét is, amelyet a napi rutin és a tompított vágyak tartanak fogva, csak a szenvedély válthatja meg, hogy segítségével újra megtalálja „azt az alaktalan lényt, aki a név, a cím, a kötelezettségek, a feladatok és az emlékek alatt ő maga volt”. Egykor. Egy másik életben.

A bő fantáziával megírt álomszerű és fordulatos regény (Bába Laura tolmácsolásában) igazi mentőöv lehet azoknak, akik a fásult Budapesten egy távoli és varázslatos finn városról álmodoznak. És egy olyan rejtekjáratról, amely a maga kacskaringóival elvezet a régi, kalandvágyó énükhöz.