Nicolas Mathieu regénye azoknak állít emléket, akik – hiába minden igyekezet – nem tudnak kitörni onnan, ahová születtek. Gyermekeik is utánuk…

Nicolas Mathieu 2018-ban Gyermekeik is utánuk című regényével elnyerte a Goncourt-díjat, amit a legrangosabb francia irodalmi elismerésként tartanak számon. Ebben az esetben azonban valószínűleg többről van szó, hiszen a nagyszerűen megírt történet olyan szociális és politikai látlelet, mely bár ’92 és ’98 között játszódik, mégis aktuális… S hogy mennyire, azt mi sem mutatja jobban, mint a 2018-ban nagy feltűnést keltő sárgamellényes mozgalom.

INNEN, MAGYARORSZÁGRÓL NÉZVE

nem is olyan könnyű elhinni, hogy Nyugat-Európának is vannak olyan „rozsdaövezetei”, ahol a lakosság zömének kilátástalan az élete. Ahogy a szülők sorsa kimerül a létfenntartásban, a kis stiklikben és a hétköznapi kínlódásban úgy – kitörés lehetősége nélkül – gyermekeik is utánuk csinálják. Persze, egészen más ez a kilátástalanság, mint a magyarországi régiókat érintő mélyszegénység!

„…ezek az apák, akik a szegénység elől akartak elmenekülni, mindent összevéve, mit tudna felmutatni? Mindegyiknek volt színes tévéje, autója, találtak lakást, és a gyermekeik iskolába jártak. Ám a tárgyak, kielégített vágyak és elért eredmények ellenére senkinek nem jutott volna eszébe, hogy azt mondja, sikeresek. Úgy tűnt, semmiféle jólét nem képes eltörölni eredendő nyomorúságukat.”

A NÉGY NAGY EGYSÉGBŐL ÁLLÓ REGÉNY

négy nyárból (1992, ’94; ’96, ’98) villant fel egy-egy néhány napos epizódot, s ezzel bemutatja szereplői életét – a megelőző és köztes időben is – megrajzolja a kor és környezet változásait… és ezek között a kulisszák között a kamaszok felnőtté érését.

FEJLŐDÉSREGÉNY A FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGE NÉLKÜL,

valahol egy – fiktív és mégis valós – északkelet-franciaországi ipari városban, ahonnan eltűnt az ipar, és nem nagyon adódott helyette más. A gyerekek szükségszerűen követik azt az életutat, amit a környék, a szüleik nyújtotta lehetőségek és példák kijelölnek. Igazából teljesen mindegy, hogy elbocsátott gyári melósról, vagy a kollégájaként dolgozó észak-afrikai bevándorlóról, netán a város felsőbb rétegéhez tartozókról van szó…

„Az a nóta volt, amit éjjel-nappal nyomatott az M6. Általában arra ösztönzött, hogy ripityára törj egy gitárt, vagy porig égesd a sulit, de ezek itt épp fordítva, mindegyik magába szállt. Még csaknem vadiúj volt, egy szám, amely egy amerikai városból, ugyanilyen rozsdaövezetből eredt, egy távoli, nagyon messzi, elbaszott városból, ahol piti fehér bunkók vedelnek olcsó sört kockás ingben. És ez a nóta vírusként terjedt mindenhol, ahol lecsúszott prolik kölykei, romlott kamaszok, a válság söpredéke, leányanyák, agyalágyult motorosok, drogosok és kisegítő iskolások éltek. Berlinben leomlott egy fal, és a közelgő béke olyannak ígérkezett, mint egy rettentő úthenger. Minden városban, amely ezt az iparát vesztett, egyirányú világot cipelte, minden koszos fészekben kiábrándult kölykök hallgatták a seattle-i bandát, amelynek Nirvana volt a neve. A kölykök megnövesztették a hajukat, próbálták dühbe fojtani a lelküket mardosó bánatot, depressziójukat meg decibelbe. A Paradicsom valóban elveszett, forradalomra semmi esély; nem maradt más csak a lárma. Anthony ritmusra ingatta a fejét…”

A REGÉNY KEZDETÉN A FŐSZEREPLŐ, ANTHONY

tizennégy éves, bulira és szexre éhes kölyök, aki némi pénzt keres azzal, hogy erőszakos, alkoholista apja kényszerszülte vállalkozásában segít. Ideje javarészében a kuzinjával lóg, füvezik, bulizik, kalandot keres. Így találkozik Stephanieval, a gazdag autókereskedő lányával. És így kerül összetűzésbe Hacine-nal, a marokkói melós balhés fiával, aki ellopja és felgyújtja Anthony apjának féltett motorkerékpárját. Az eset felforgatja mindkét család életét, s olyan erőszakspirált indít el, ami – a látszat ellenére – meghatározza az apák és a fiúk sorsát.

A REGÉNY KÖVETKEZŐ FEJEZETEI

bepillantást engednek a szereplők fejlődésébe, változásába, kitörési kísérleteibe és kudarcaiba. Olyan részleteket mutatnak a nyarakból, amikor az egyre-kevésbé-kamaszok újra és újra egymásba botlanak. Mintha minden második nyáron felszakadnának és tovább mélyülnének a sebek és a vágyak is.

NICOLAS MATHIEU ÉLES SZEMMEL,

precízen, és kegyetlen őszinteséggel mutatja be a kamaszok lelki- és gondolatvilágát a maga pőreségében. Hitelesen ábrázolja a kétéves ciklusok alatt bekövetkező változásokat. Feleslegek és sallangok nélkül számol be az aktuális motivációikról is. 460 oldal szikár valóság!

MEGLEPŐ MÓDON A HÉTKÖZNAPI SZEREPLŐK,

a kilátástalan környezet, a mérgezett és mérgező emberi kapcsolatok szövedéke letehetetlenül izgalmassá teszi a regényt. Az olvasó akarva-akaratlanul is szurkol a szereplőknek, hiszen még a legesélytelenebbek is mintha esélyt kapnának a kitörésre. Az olvasó pedig, bár tudván-tudja, hogy az esély illúziója esetenként még az esély hiányánál is károsabb, mégis kívánja a dolgok jobbra fordulását.

DE NICOLAS MATHIEU REGÉNYE NEM MESE,

hanem – talán nem túlzás – szociografikus igényű irodalom. Másrészt pedig kamaszság-történetek csokra, ami akkor is aktuális és megrázó marad, ha a fiatalok már nem a Smell Like Teen Spirit dúdolása közben nyakalják az alkoholt és szívják a füvet… a nőkről és a kitörésről álmodozva.