Kamaszkori szerelem, a felnőtté válás izgalmai, és a kelet-franciaországi rozsdaövezet mindennapjai kavarognak Nicolas Mathieu remek regényében. A tizenéves Anthony életének négy legfontosabb nyarát látjuk, miközben dübörög a Nirvana, és a francia válogatott megszerzi első vébécímét. A színes és nagy empátiával megírt korrajz a második helyet szerezte meg az októberi toplistánkon.

Nem bírtam ki, el kellett indítanom a lejátszóban a Nirvana alapvetését, a Smells Like Teen Spirit című dalt. Nyers, karcos és ellenálhatatlan erő árad belőle még most is. Nálam ezzel a dallal kezdődött el igazán a kilencvenes évek, és zárultak le a nyolcvanasok a maguk rikító színeivel és táncolható dallamaival. Ez már egy egészen más világ volt, nem sokkal korábban dőlt le a berlini fal, és ért utol minket a szabadság, az MTV határozta meg az ízlésünket, és ekkor nyakon vágott ez a dal, egyenesen Seattle-ből. Vagyis „egy ugyanilyen rozsdaövezetből eredt, egy távoli, nagyon elbaszott városból, ahol piti fehér bunkók vedeltek olcsó sört kockás ingben”.

Ezt persze már Nicolas Mathieu regényének láthatatlan narrátora mondja egy kelet-franciaországi rozsdaövezetből, ahol a régi ipartelep szétszerelt és magára hagyott kohóit, amely hat nemzedéknek adott munkát és biztos megélhetést, unatkozó kamaszok lövik épp szitává csúzlival és acélgolyóval. Amíg vélhetően össze nem dől az egész. A Gyermekeik is utánuk négy nyár története, s ebből kettőt egy-egy ikonikus dal jellemez. Az 1992-es év nyarát a Nirvana száma, az 1994-es esztendőét pedig a Gun’s N’ Roses dala (You Could Be Mine), amely banda akkorra már a szétesés szélére sodródott.

Augusztust írunk, levegőtlen kánikula teríti be Heillange városát, ráadásul egy rendőrségi akció a drogellátásnak is keresztbe tesz, nem kapni füvet, és ettől érezhető feszültség uralkodik el mind a fogyasztók, mind a kisstílű terjesztők, a városszéli negyed fiatalkorú arab lakói között, hiszen számukra majdhogynem ez az egyetlen megélhetési lehetőség. A még csak tizennégy éves Anthony Caseti számára azonban egyelőre még máshol vannak a hangsúlyok. Amikor megismerkedünk vele, épp az az elemi erő hajtja, hogy a kuzinja segítségével valahogy átkeveredjen a környékbeli „pucérsegg-strandra”, ahol nudisták és topless csajok napoznak.

Rozsdaette álmok, szűkülő lehetőségek

Az óhaj végül egy kenu ideiglenes kölcsönvételében tetőzik, és végül egészen más eredményhez vezet. Megismerkedik a gyönyörű lánnyal, Stéphanie Chaussoy-al, aki igen fontos szerepet tölt majd be az életében. Ahogy a narrátor fogalmaz: „Itt az ideje, hogy minden elkezdődjön”. És a minden el is kezdődik. Persze nem úgy, ahogy arra Anthony számítana. Mivel a környéken szinte csak a kuzinnál van fű, meghívják őket egy puccos buliba, csakhogy a helyszín negyven kilométerre van tőlük, így kénytelenek elkötni Anthony apjának féltett motorbiciklijét.

A buli végül semmilyen kézzelfogható eredményt nem hoz: Steph nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a fiúnak, aki így inkább alaposan felönt a garatra, aztán másnap kénytelen a motor hűlt helyével szembesülni. Az YZ-t az alkalmi tolvajlásokból és drogdílerkedésből élő fiatal arab fiú, Hacine lovasította meg, aki ebből remél némi áthidaló megoldást a kieső jövedelme pótlására. S mivel Anthony szüleinek házassága amúgy is ingatag lábakon áll, a motor visszaszerzése égető és bonyolult feladattá válik.

Ez a nyár tehát sok szempontból is meghatározó lesz Anthony számára. Szerelembe esik, kétes figurák között lavírozva próbálja élni az életét a jövő szempontjából nem túl biztató városban, és még a kokaint is kipróbálja. A regény a kamaszkor és a felnőtté válás bugyraiba vezet, miközben a Nirvana erőtől duzzadó dalától eljutunk 1998 nyaráig, mikor is Franciaország otthon megszerzi az első vébécímét, és az ország diadalmámorban úszik.

Sör, mármor, Heillange

A Gyermekeik is utánuk ereje viszont a társadalmi különbségek és a kitörés lehetetlenségének ábrázolásában mutatkozik meg igazán. A szinte áthidalhatatlan határvonalak keresztül-kasul behálózzák a város lakóit, amelyben mindenki a maga biztonságos vagy épp nyomorúságos gettójából szemléli és nézi le a másikat. Sokszínű, heterogén világ ez, tele robbanásra váró feszültséggel, ahol olykor még a segítőkészség is visszájára fordulhat. Anthony apja valahol középen helyezkedik el, bár kirúgták az állásából, saját vállalkozást alapított, és kertrendészeti munkákból tartja fenn úgy-ahogy magát és a családját. Ez az élet sem túl rózsás, veszekedések és bántalmazások tarkítják, a bizonytalanságban csak egy biztos: a közeli lakótelep arabjai iránt érzett megvetés és gyűlölet.

A kimondottan olvasmányos, messze nem túlbonyolított szöveg (Király Katalin fordítása) igen filmszerűen kalauzol végig minket ezen a nem túl szívderítő, mégis számos kalandot és apró örömet rejtő világon. Kellően távolságtartó ahhoz, hogy ránk, olvasókra bízza az ítélkezést, miközben beszívjuk a fülledt, egyre szűkülőbb terek levegőjét, átérezzük a kamaszkori szerelem ellentmondásos, de mindig felkavaró érzéseit. A regény nem véletlenül kapta meg 2018-ban a legrangosabb francia elismerésnek számító Goncourt-díjat: úgy hozza vissza és eleveníti fel a kilencvenes éveket, hogy abban egyszerre lüktet a nosztalgia, a mámor és az igazságtalanságok fájdalma. És igen, megint bűzleni fogunk tinédzserálmaink szagától.