A szépirodalom olyasmit is rögzít, ami a mi világunkban alig hagy nyomot, eltűnik, mint LÉLEGZET A MÁRVÁNYON.

Az Európai Unió Irodalmi Díjával elismert kötetek mindegyike tartogat valamilyen meglepetést. A közelmúltban megjelent litván regény, a Lélegzet a márványon sem kivétel. Laura Sintija Černiauskaitė regénye nem könnyű olvasmány, de megéri elbíbelődni vele!

NEM KÖNNYŰ OLVASMÁNY,

legalábbis elsőre nem tűnik annak. Az első oldalak elolvasása közben talán a csodálkozva-gyanakodva felhúzott szemöldök a legjellemzőbb. De, ha sikerül megtalálni a „kulcsot” a szöveghez, onnantól elsodorja a fenntartásokat és kételyeket.

LAURA SINTIJA ČERNIAUSKAITĖ SZÖVEGALKOTÁSÁNAK KÖZÉPPONTJÁBAN

a belső történések állnak, az egészen finom és apró rezdülések, melyek jobban meghatározzák az embert, mint a történések, döntések és cselekedetek. Szokatlanul éles és konkrét, egymásra halmozódó képekben mutatja meg szereplői (főleg Izabelė) belső működését. Szinte találomra felütve a könyvet könnyű illusztrálni miként:

„Valami belülről nyomta a halántékát. Éles, izzó kavicsok csikorogtak a vérében, az idegeiben, vinnyogó parazitaként rágták magukat befelé a szívébe. Égették és belülről feszítették, mintha ki akarnák szorítani Izabelėt a testéből. Összehúzta magát, olvadt, a kövek pedig egyre növekedtek, és egyre kegyetlenebbek lettek. Egyfolytában a kövekre gondolt, képtelen volt abbahagyni, azt mondta, érzi, ahogy vigyorogva szaporodnak benne. Nem tudta már megkülönböztetni, mi az, amit ő maga gondol, és mi az, amit a kövek súgnak neki. A rémület, hogy átengedi nekik az akaratát és elméjét, elviselhetetlen volt.
Izabelė a torkához kapott.”

 

PERSZE, EZ CSAK EGYIK SZINTJE A SZÖVEGNEK,

hiszen a regény története éveket ölel fel. Szerelem, házasság, gyerekvállalás, kudarcos örökbefogadás, megcsalás, válás, gyilkosság, újrakezdés… Spoilerezés nélkül ilyen kulcsszavakkal lehet leírni a történések sorozatát. Ezek önmagukban is kiadnának egy teljes regényt. Laura Sintija Černiauskaitė könyve esetében mégis csak a történet vázát adják… ráadásul ezt a vázat a legtöbb esetben majdnem(!) eltakarja az érzelmek ábrázolása.

HALLATLANUL IZGALMAS TÖRTÉNET

kerekedik ezekből az összetevőkből, melyek a regény teljes hosszán keresztül „feszültség alatt” tartják az olvasót. A szöveg maga is érzelmeket és gondolatokat indukál, s a legfegyelmezettebb olvasó is azon veszi észre magát, hogy az érzelmek izgalmasabbak és érdekesebbek, mint a külső történések. Lenyűgöző, ahogy Laura Sintija Černiauskaitė megmutatja, hogy egy történetet elmesélésének módja mennyire megváltoztatja a fontossági sorrendet.

MÁR AZZAL, HOGY IZABELĖ KERÜL A TÖRTÉNET KÖZÉPPONTJÁBA,

az írónő meghatározza a történetmesélést, hiszen egy végtelenül érzékeny alakot próbál a maga teljességében megrajzolni, úgy, hogy az őt körülvevő fontosabb szereplők – a fia, a barátnője, a férje és Ilja, az intézeti fiú – szinte csak vele összefüggésben mutatkoznak meg, bontakoznak ki. Ráadásként a történet némely pontján inkább csak sejti az olvasó, hogy a mindent átható érzelmek mögött mi a történés vagy éppen kik a jelenet szereplői. (persze, mindig „összeáll a kép”.)

A LÉLEGZET A MÁRVÁNYON MESÉL BŰNÖKRŐL,

de nem szól a büntetésről, mesél emberi kapcsolatok változásairól, de nem magyaráz beléjük semmit. Egy szokatlanul nem-didaktikus könyv, mely azzal tanít, hogy nem akar tanítani. Akar nem-tanítani az emberről, az életről, az irodalomról, a bűnről… meg talán arról is, hogy a bűnhődés sem úgy néz ki, ahogy azt leegyszerűsítve hajlamosak lennénk követelni. Izabelė tudja, hogy ki felel fia haláláért, az olvasó is tudja…

A Lélegzet a márványon egy elképesztően érzékenyre hangolt regény. Őszintén meghökkent, hogy akadt, aki filmet készített ebből a történetből. A trailerben szereplő jelenetek mindegyike felismerhető a regényből. De az, hogy a mozgókép mit tud visszaadni a történet lényegéből, igazi kíváncsisággal tölt el…