Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Gyárfás Vera
Megjelenés: 2022
Oldalszám: 216 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-4931-65-2
Témakör: Tudománytörténet, Matematika, Történelem

Eredeti ár: 3900 Ft
Webshop ár: 2925 Ft

KOSÁRBA
A véletlen rejtélyei
Önéletrajz
Fordította: Gyárfás Vera

Egy matematikus zseni útja Galíciától New York-ig

https://multesjovo.hu/
2022-06-14

Vajon mi visz rá egy, a mai Ukrajna területén, lengyel anyanyelvű zsidó családban született fiút arra, hogy a véletlen kutatásának szentelje életét? A tudományos díjak garmadájával elismert matematikus, Mark Kac találó, A véletlen rejtélyei című önéletrajzából úgy tűnhet: azzal, hogy annyit foglalkozott vele, a világhírű tudós csak visszafizetett valamennyit a véletlennek cserébe azért, hogy annyiszor megóvta az életét.
Mark Kac életútja ugyanis ékes bizonyítéka annak, hogy a Vereckei-hágótól keletre még a szokásosnál is nagyobb adagra van szükség a jótékony véletlenekből – tehát a szerencséből – ahhoz, hogy az ember idős kort megérve hosszú és tartalmas önéletrajzot írhasson. (Az előző mondatban szereplő állítás jelen idejét az indokolja, hogy ez év áprilisa óta ismét megkérdőjelezhetetlenül és elkeserítően érvényesnek tűnik ez az igazság.)
A tudós Marek Kac néven született 1914-ben, Krzemienecben (ma: Kremenec, Ukrajna), amely akkor még az Orosz Birodalom része volt, és éppen Kac gyerekkorában vált az államiságát ismét visszanyerő Lengyelország részévé. A település története tehát már önmagában is meglehetősen nemzetközi. Mark Kac felmenőié nemkülönben: a későbbi világhírű matematikus apja például a Lipcsei Egyetemen doktorált filozófiából, majd Moszkvában tanult történelmet és filológiát – azonban az antiszemitizmus miatt, néhány kivételes évet leszámítva, nem taníthatott, ehelyett a család textilüzletét igazgatta, és melléktevékenységként korrepetált. Kac, a rá jellemző keserédes humorral, így összegzi az apja képzettsége és kenyérkeresetének módja közötti ellentmondást: „Ő lehetett a világtörténelem egyetlen olyan kereskedője, aki tudott héberül, latinul, görögül, sőt egy kicsit még az óegyházi szláv nyelvhez is konyított.” (26.)
Ilyen kiindulópontból hosszú út vezetett a New York-i Rockefeller Egyetem katedrájáig, mondhatnánk. Önéletrajza tanúsága szerint a tudóst rengetegszer segítette át a véletlen ennek az útnak a viszontagságain – persze tehetségével, szorgalmával, valamint az új kihívások iránti nyitottságával szövetségre lépve –, mígnem valóban eljutott a kelet-európai kisváros textilboltjától addig, hogy a huszadik század egyik legelismertebb matematikusává vált. Kac életét végeredményben éppen a számok tudománya mentette meg: az első fejezetek egyikében felidézi, tizenéves korában hogyan fedezte fel őt Antoni Marian Rusiecki, aki nem csak az Oktatási Minisztérium munkatársa, de egyúttal  Młody Matematyk főszerkesztője is volt, és közölte a frissen érettségizett fiatalember új módszerét a Cardano-képletek levezetésére, majd rábeszélte, hogy a mérnöki pálya helyett inkább a matematikát válassza. „Mint kiderült, a matematikában elég tehetséges (és szerencsés) voltam ahhoz, hogy 1938-ban külföldre utazhassak egy posztdoktori ösztöndíjjal. Az ösztöndíjat a jómódú, tökéletesen asszimilálódott lengyel-zsidó Parnas család alapította azzal a kikötéssel, hogy az évi két díj egyikét zsidó pályázónak kell kapnia. 1938 decemberében érkeztem meg a Johns Hopkins Egyetemre, ott ért a háború kitörése. Ha a mérnöki pályát választottam volna, egészen biztosan osztoztam volna a családom és a többi hatmillió sorsán.” (30.)
Amerikába érkezéséig azonban Mark Kacot alaposan megrángatta a történelem, mint ahogy szűkebb és tágabb értelemben vett szülővidékét is. A véletlen rejtélyei többek között azért is lebilincselő olvasmány, mert Kac elegánsan és lényegre törően képes megragadni a nagy- és középhatalmak érdekszféráinak metszéspontjában található térség tragikus sorsát. Kac Krzemienecről – amely egyébként a nagy lengyel romantikus költő, Juliusz Słowacki szülőhelye is – így ír: „Mire megszülettem, a cárok a lengyel kultúra minden nyomát kitörölték. A városban túlnyomórészt zsidók éltek, a körülöttünk lévő falvakban és tanyákon pedig szinte kizárólag ukránok. Az oroszok kevesen voltak, mégis ők alkották az uralkodó osztályt, mert kezükben tartották a rendőrséget, az igazságszolgáltatást, az iskolákat, a postahivatalt és a bankot. Hihetetlenül korruptak voltak, a kenőpénz mindenhová befurakodott. (31.) Az egymásnak feszülő nemzetiségek hatalmi játszmái során a – Krzemienecben a harmincas években a lakosság egyharmadát alkotó – zsidóságnak jutott a leghálátlanabb szerep: „A cárok uralma alatt a zsidók sok szempontból jogfosztottak voltak. (Ez ma is így van, de a törvény már tiltja.) Csak a peremvidékeken élhettek: külön engedélyre volt szükségük, hogy az olyan nagyvárosokba költözhessenek, mint Moszkva, Szentpétervár vagy Kijev. Csak a jelentkezők kis százalékát vették fel középiskolába, egyetemre pedig még kevesebbet. Középiskolai érettségi nélkül senki nem mehetett egyetemre. Még érettségivel is szigorú felvételi vizsgát kellett tenni, amit úgy állítottak össze, hogy hátrányosan különböztessék meg a zsidókat és a többi „nemkívánatos elemet”. Még a liberálisabb felvételi politikát hirdető külföldi egyetemek is elvárták az érettségi bizonyítványt.” (33.)
Kac történelmi áttekintése kitér arra is, hogyan hatott a mindennapi életre az 1917-es forradalom: „…a négy éven át tartó, leírhatatlan borzalom időszaka vette kezdetét. Először is a polgári hatóság teljesen összeomlott, a város tulajdonképpen vezetés nélkül maradt. Mivel a cári birodalom felbomlott, köztisztviselői pedig elmenekültek vagy meggyilkolták őket, Berdicsev és környéke csatatérré vált. A Fehér Hadsereg egy ideig még egyben maradt, az újonnan alakult Vörös Hadsereggel harcolt. Egy Petlura nevű gazember ukrán hadsereget szervezett, amely a Vörös és a Fehér Hadsereg ellen is küzdött, és melléktevékenységeként zsidókat fosztott ki és mészárolt le. A különböző bűnbandák megelégedtek a fosztogatással.” (36.) A tudós elbeszélése beszámol arról, hogyan hatott a városkában zajló oktatásra Lengyelország újraalkotása: „A város egyetlen akkreditált iskolája a krzemienieci gimnázium volt. Híres iskola volt, amíg Lengyelország mint független állam meg nem szűnt. Az új lengyel állam úgy döntött, hogy nem egyszerűen visszaszerzi az iskola jó hírnevét, hanem a lengyel kultúra bástyájává teszi abban a régióban, amelynek sokáig vajmi kevés köze volt a lengyelséghez. Amikor a rigai egyezmény értelmében Lengyelország átvette a keleti területeket, az tulajdonképpen gyarmatosítást jelentett egy idegen és nem különösebben barátságos hatalom részéről, és a krzemienieci gimnázium a gyarmatosítás egyik előretolt helyőrségévé vált. Bár a lengyelek elenyésző kisebbséget alkottak a régióban, a gimnáziumba felvett diákok kilencven százaléka lengyel volt, jelentős részük katonatiszti családból származott. Bár az alkotmány egyenlő jogokat biztosított az ukránok és a zsidók számára, nagyon ritkán vették fel őket, méghozzá azzal az ürüggyel, hogy nem tudnak elég jól lengyelül.” (41.) E nagyszabású történelmi tablón helyet kap természetesen Piłsudski, valamint Juliusz Poniatowski kormánya, akárcsak a német megszállás is. (43-45.) Kevés olyan lényegretörő összefoglalását olvashatni Lengyelország végzetes geopolitikai helyzetének, mint a lwówi-lvivi-lembergi egyetem apropóján Kac eme bekezdése: „Az egyetem második virágkora egybeesett azzal a húsz évvel, amíg Lengyelország függetlenséget élvezett az I. világháború után. Lengyelország egész történelme során nagyhatalmi szerepről álmodozott. A hagymázas álmok szánalmasak, egyszersmind ostobák voltak, hiszen az országot egyik oldalon Németország, a másikon Oroszország határolta, és előszeretettel választottak öngyilkos hajlamú romantikusokat vagy egyszerűen csak alkalmatlan embereket vezetőnek. Bár geopolitikai értelemben nem lehetett az országból nagyhatalom, más területen váratlanul mégis az lett. Lengyelország matematikai nagyhatalommá vált!” (52.)
Mark Kac önéletrajza bővelkedik olyan – szenvtelen tárgyilagossággal bemutatott – sorsokban, amelyek sokat elmondanak arról, mint jelentett a térség értelmisége számára az, hogy a Németország és Oroszország közötti ütközőzónába vetette őket a sors. Megjelenik ezen az impozáns tablón például Marceli Stark, aki később kiváló aritmetikai tankönyvek szerzőjeként segítette újabb lengyel matematikusnemzedékek felemelkedését, a háború alatt azonban „egy koncentrációs táborban oldotta meg a német repülőgép-ipartól kapott problémákat, és sikerült úgy szabotálnia a német hadi erőfeszítéseket, hogy közben nem került veszélybe az élete”, valamint Stanisław Ruziewicz matematikusprofesszor is, akit 1941. június végén száz másik lengyel értelmiségivel – többek között Kazimierz Bartel professzorral, az ábrázoló geometria és a perspektívaelmélet ismert szakértőjével, valamint Tadeusz Zelenskivel, Molière műveinek lengyel fordítójával – együtt kivégeztek a német megszállók. (60-65.) A tragikus sorsok gyászfátylán át azonban olykor a jellegzetesen zsidó és jellegzetesen közép-kelet-európai humornak is van alkalma megcsillanni. Igen emlékezetes például Hugo Steinhaus alakja, aki „szeretett azzal vicceloődni, hogy az Egyesült Államok szegényebb, mint Lengyelország, mert Lengyelországban kiváló matematikusokat képeznek, de nem használják őket, az Egyesült Államok viszont nem engedhet meg magának ekkora pazarlást” (58.), és aki – miután egy Krakkó melletti kisvárosban, álnéven bujkálva sikerült túlélnie a náci megszállást – azt vallotta: „élete legboldogabb napját 1945-ben élte át: a huszonnégy órás interregnumot a németek távozása és az oroszok érkezése között”, amikor is „ők már elmentek, ők viszont még nem voltak ott.” (84.) A történelmi háttér ismeretében pedig nem csoda, hogy későbbi, Amerikai éveiről szólva Kac olyan, Magyarországról indult világhírű tudósokat is gyakran emleget önéletrajzában, mint például Neumann János, Wintner Aurél, vagy Erdős Pál, a szerző jó barátja, akivel több alkalommal is együtt dolgozott.
Ami pedig azokat a fejezeteket illeti, amelyek Kac kutatásait foglalják össze: a magamfajták, akik a matematika-érettségit a legsúlyosabb kamaszkori traumák egyikeként élték meg (úgy huszonöt éves koromig rémálmodtam azt rendszeresen, hogy számtanórán vagyok), aligha lesznek képesek értelmezni a könyvben szereplő képleteket és levezetéseket. Viszont Mark Kac mondatai még ezekben a szakaszokban is vannak annyira szuggesztívek, hogy a matekfóbiás olvasók is átérzik: itt valami nagyszerű dologról lehet szó, még akkor is, ha az teljességgel érthetetlen.
És ugyan ki ne volna kész megbocsátani azt, ha egy könyvben a „Brown-útvonalak egy bizonyos halmazának (Wiener-féle) mértéke” is emlegetve van, ha közben a mű egy valóban regénybe illő, izgalmas és fordulatos, ráadásul nem egyszer sziporkázó humorral megírt élettörténeten keresztül mutatja be Európa Kelet és Nyugat közé szorult térségének tragikus történelmét és embersorsait. Többek között azzal a kimondatlan tanulsággal szolgálva az olvasónak: azok a hatalmak, amelyek szembefordulnak az értelmiségükkel, nem önmagukat segítik meg ezzel, hanem azokat az országokat teszik győztessé, ahová üldözöttjeik menekülnek.

Haklik Norbert

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK