
Oldalszám: 280 oldal
Formátum: A/4
ISBN: 978-963-2790-03-9
Témakör: Kreatív sarok, Logikai fejtörők
Elfogyott
Kézi logikai játékok kézikönyve
Néhány hete egy játékkiállításon hosszasan időztem egy cég
standjánál, amely furfangos ajándéktárgyakat kínált. Volt ott például egy üveg bor, amelyet a szokásos dugón kívül még egy
csomókat tartalmazó zsinegből és néhány lukas fadarabból álló
ördöglakatszerű készítmény is lezárt. Végül – a kiállító többszöri segítségével
– sikerült megoldanom a feladatot. A szeszes italokat, gondolom, a jövőben sem
így hozzák forgalomba – bár az antialkoholista szervezetek nyilván támogatnák
az ötletet.
Az ilyen – nem túl gyakori – helyzetekben nagy segítség Gál Péter könyve, amely várhatóan a kétkezi logikai feladatok
kedvelőinek bibliája lesz. A könyvbemutatón összegyűlt többtucatnyi ember
mindenesetre nagy örömmel és buzgón csomózgatta, tologatta és illesztgette a
kiállított nagyobb és az ajándékba kapott kisebb játékokat. Igazából a könyv
is akkor élvezhető, ha néhány ilyen logikai játékkal magunk is rendelkezünk.
Mivel az ilyenfajta tárgyak bolti választéka még az erre szakosodott üzletekben
is szegényes, remek ötlet volt a szerzőtől, hogy a könyvet egy ezermester
fejezettel zárja, a játékok házi elkészítéséhez adva hasznos tanácsokat. Pedig
e nélkül is teljes lenne a kötet, de így az igazi.
A szerző szisztematikusan rendszerezi az ilyen jellegű játékokat. Szó van
benne az egyszerűbbekről, például a nagymamáink korában divatba jött
számtologatós játékról – mindenki emlékszik, ugye? Amikor egy 4x4-es tálkában
1-15-ig számozott négyzetlapok vannak, amelyeket addig kell tologatni, míg
sorba nem állnak. Néhány szó esik a Rubik-kockáról is, de mivel e kultikus
tárgynak kiterjedt irodalma van, csak említés szintjén. E két ismert játékon
kívül számtalan ismeretlen játékkal köthet barátságot az olvasó (a kötés szó
szerint is érthető, ha egy zsineg is része a feladatnak). Az ördöglakatokról
még volt némi elképzelésem. Annak idején „gyakorlati foglalkozás” órán én is
hajtogattam drótból a legismertebb – szív és négyzet – feladatot, de a
könyvben rémesebbnél rémesebb szerkezetek képei tűnnek fel. Számtalan kirakós
feladattal is találkozunk, amelyek egy körző, vonalzó,
néhány kartonlap és egy olló segítségével igen könnyen elkészíthetők, de még
magas IQ és nagy türelem esetén is nehezen megoldhatók.
Igen szellemesek a doboz-paradoxonok – egy különböző elemekkel látszólag
teljesen kitöltött dobozba kell még egy elemet átrendezéssel begyömöszölni. A
megoldás a „látszólag” szóban rejlik. A kiinduló állapotban alig észrevehető
rések vannak az elemek között, amelyeket az átrendezéssel egyesítve hely jut a
kint rekedt kockának. E sorok írója hosszasan küzdött vele a könyvbemutatón,
az eredményt most helyszűke miatt nem közli.
Ne vegye meg a könyvet az, aki csak a megoldási receptekre vágyik (a
Rubik-kockáról sok ilyen könyv jelent meg). Gál Péter ötleteket ad a
megoldásokhoz, de nem végzi el a munkát az olvasók helyett. A sikerért tessék
megdolgozni!
De, ahogy Mérő László is írja a könyv utószavában: „Van viszont, hogy »rejtvényhangulatunkban« elővesszük Gál Péter könyvét
lapozgatni, mert biztosak lehetünk
benne, hogy pillanatok alatt találunk benne valami érdekeset.”
Kapcsolódó recenziók
- Ördöglakatok, pentominók és társaik ( , MATISZ, 2009. 05. 08.)
- Barkácsoljunk matematikát! (Daniss Győző, Népszabadság, 2009.11.25.)
- Ördöglakatok, pentominók és társaik (Hegedűs Eszter, Könyvhét, 2009-04)
- Ördöglakatok és pentominók (Osman Péter, Köznevelés, 2009-2-20)
- A lehetséges lehetetlen (, Természet Világa 2008/12. 572. oldal, 2008. december)
- Kézi logikai játékok kézikönyve (Bóc István, Élet és Tudomány, 2008. október 18.)
- Ördöglakatok, pentominók, kreatív agyhajsza (Kerekes Tamás, www.virtus.hu, 2008-10-7)