
Kiadás: Második, javított kiadás
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 388 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-2790-13-8
Témakör: Filozófia
Elfogyott
Hamis tudományelméletek
Alan Sokal francia kutató 1996-ban egy neves amerikai tudományos folyóiratban közzétett egy cikket A határok áttörése: Arccal a kvantumgravitáció transzformatív hermanautikája felé címmel, amelyhez nem sokkal később írt egy „utóhangot”, leleplezve önmagát, hogy az egész cikk csak paródia volt, elvont fogalmakat és szakemberek neveit szőtte össze értelmesnek látszó mondatokká, és ezáltal kreált olyan szöveget, amilyeneket a tudományelméleti fórumok általában publikálni szoktak.
Sokal — és a könyvben szerzőtársa, Jean Bricmont — ezzel a gesztussal próbálta felráznia tudományos közvéleményt, és kifejezni kritikáját a huszadik század végén oly divatos posztmodern tudományelmélettel szemben. A posztmodern jellemzője, hogy a régi keretek, állandó előfeltevések, kánonok megkérdőjeleződnek az elméletalkotásban a fantázia elszakad korábbi kötöttségeitől, az érvelés gondos logikájától, és szabadon szárnyalhat a nagy, merész általánosítások felé. A tudományos közvéleményben szinte divat lett új elméletekkel előállni, ezekből azonnal irányzat, iskola lett, a tanítványok könyvek, cikkek tucatjaiban értelmezik és fejlesztik a mesterek felfogását. Sok, persze, a tiltakozás, a kritika, de ritkán merik kimondani, hogy „a király meztelen”.
A paródia közlésével Sokat a kritikát próbálta feléleszteni. E könyv fejezeteiben olyan teoretikusokat állít kritikus fénybe, mint Lacan, Kristeva, Irigaray, Latour, Baudrillard, Deleuse és Guattari, Virilio stb. vagy olyan elméleteket, mint az episztemológiai relativizmus, a halmazelmélet vagy a káoszalmélet. Igyekszik kimutatni, hogy a sokat idézett tézisek értelmetlenek, zagyvaságok, ellentmondásokkal terheltek. Kemény kritikát kap Thomas Kuhn is, akinek A tudományos forradalmak szerkezete című könyve már kezd klasszikusnak számítani (és amelyben — a szerzők szerint is — van sok okos dolog is).
A könyv tehát izgalmas, ám nehéz olvasmány. A szerzők elsősorban a matematika és a fizika talaján érzik biztosnak magukat, és a már nagy hírnévre szert tett elméletalkotók eszméi közül főleg azokat állítják célkeresztbe, amelyek matematikai vagy fizikai analógiákkal, szimbólumokkal, metaforákkal dolgoztak. A legtöbb ilyen neves tudományfilozófus viszont általában „polihisztor”, és a lélektantól, a társadalomtudományoktól a politológiáig menően sokféle területről írtak könyveket és tanulmányokat, sokszor ezek tették ókat híressé. A könyv tehát valószínűleg maga is vitákat generál. Az olvasónak nincs könnyű dolga, ha állást akar foglalni egy-egy nagy névvel kapcsolatban. Kétségtelen azonban, hogy a bemutatott elméletek, szövegek zavarosak, értelmetlenek.
Nehezíti a tisztánlátást, hogy a legfőbb említett szakember az új betétdal „idolja” is lett, ezért értékelése átpolitizálódott. Többen maguk is zászlajukra tűztek politikái eszméket, és van közöttük olyan, aki magát anarchistának vallva; a tudományosság maszkja mögül is kikacsint, és utal arra, hogy fel akarja rúgni a konvenciókat (a szerzők által többször kritikusan emlegetett, és ma nálunk is egyre divatosabb „dekonstrukció” fogalma révén fedik le gyakran az ilyenfajta „aktivitást”).
A könyv tartalmazza az eredeti parodisztikus cikket, a leleplező utóhangot, és fejezeteiben nagy szakirodalmi idézetanyag alapján mutatja be kritikai elemzéseit. A szerzők véleménye szerint a felelőtlen játék a tudományelmélettel a posztmodernség örve alatt káros. „A posztmodernizmusnak három fő negatív hatása van: időpocsékolás a bölcsészettudományokban, a maradiságnak kedvező kulturális zavara, és a politikai baloldal gyengülése.”
Bár a hatás nagy volt, a megbírált teoretikusok „köszönik, jól vannak”, ma is divatosak. Miként a kereskedelemben, az elméletek terén is szükség van az új márkákra és termékekre. Ezzel szemben egy ilyen „felforgatás”, mint e könyv, nem érhet el maradandó eredményeket.
De azért a könyv olvasása felszabadító is lehet. Magam például évtizedeken át kínlódtam Lacannal, Kristevával, Baudriliard-rel, Deleuse-zel és Guattarival (főleg pszichoanalitikus és társadalomtudományi írásaikkal), alaposan, eredeti nyelven olvasva a szövegeket. Ám nem merném ma sem bevallani, hogy értelmetlennek találtam őket, manapság inkább kerülöm minden írásukat (ha megmondanám a szakmában, azonnal megkapnám, hogy előítéletek rabja vagyok). Lacant ismertem is, ő magától hallottam a sokat idézett mondatát, miszerint kikéri magának, hogy rajta a fogalmak megszokott jelentését bárki is számon kérje, őt meg kell fejteni! Fölöttébb indulatos ember volt, ilyen álltásokat szokott ordítva hangoztatni…
A könyv felvetései tehát aktuálisak, érdemes rajtuk elgondolkodni.
Kapcsolódó recenziók
- Intellektuális imposztorok (Esterházy Péter, www.es.hu, 2010-7-18)
- Az értelem rehabilitációja (Peresztegi Miklós , Kultúra és kritika, 2009-10)
- Az értelem rehabilitációja (Peresztegi Miklós , Kultúra és Kritika, 2009-09)
- Hamis tudományelméletek (Buda Béla, Élet és Tudomány, 2009. július 3.)
- Intellektuális imposztorok (Berényi Dénes, Debreceni Szemle 2009/1., 2009-1-10)
- Figyelmeztetés posztmodern értelmiségiek számára (Berényi Dénes, Debreceni Könyvszemle, 2008-11)
- Tudomány, áltudomány, csalás (Laik Eszter, Könyvhét, 2008. november)
- Köszönjük, Emese! (Bárány Tibor, ÉS, 2008-09-29)