„Rajtunk nem fog semmilyen érdeklődés, ezért a temetőt járjuk, hisz teniszre, uszodára, művészetre vagy cserkészetre nem telik.

– A temető a szegények mozija – mondta anya.”

Fejezetek Ula életéből.

Egy szegénysorba született lengyel tinédzserlány nem éppen idilli emlékképeinek darabjai.

A Csontok, amiket a zsebedben hordasz 14 éves narrátora soha nem lehetett igazán gyerek. Bár még csak középiskolás, de többnyire ő gondoskodik a két kisebb testvéréről, intézi a bevásárlást és a napi teendőket. Az apjuk korán elhagyta őket, az anyjuk vagy a helyi szupermarketben pénztárosként robotol, vagy az éppen aktuális apa pótlékkal próbál vigasztalódni valahol, így Ula kénytelen felvállalni a családfői szerepet.

A lány fiatal kora ellenére nagyon realisztikusan látja a saját kilátástalan élethelyzetét, a lepusztult külvárosi miliőt, ahonnan szinte lehetetlennek tűnik a kitörés lehetősége. Ula nem is vágyik kacsalábon forgó palotára, beérné annyival is, hogy elkerülje az anyja és Pabianice megfakult szépségű, egykor jobb életről álmodozó asszonyainak sorsát.

A metaforákkal és szimbólumokkal gazdagon átitatott epizódokból kirajzolódó kisváros mindennapjainak természetes része a pusztulás. Szegénységben és nyomorban élnek, ahol az egészségre káros munkakörülményeik és az ilyen-olyan függőségeik miatt szinte elkerülhetetlen a betegség és a korai halálozás.

Fanyar humorral fűszerezett elbeszéléseiből elénk táruló hétköznapok láttán nem is csodálkozunk, hogy romantikus álmokba ringatva magát a temető síremlékei között bóklászva tölti szabad perceit. Ehhez képest az angyalok erdeje a béke és a boldogság szigete, ahol szárnyra kaphat a fantáziája.

A velük lakó nagymama halála még inkább felerősíti Ulában a túlvilág iránti érdeklődését, egyre többször menekül a képzelet birodalmába a valóság elől.

Az egyes fejezetekben gyakran elmosódnak a határok, a halottak szellemei járnak-kelnek a kisváros utcáin, vagy látogatják meg a családi otthont, az évszázados legendákból ismert történetek szereplői elevenednek meg Ula és az olvasó szemei előtt.

Łukasz Barys valós társadalmi problémákra reflektáló egyedi hangvételű kötete talán túlságosan is sok témát szeretne felölelni, temérdek kérdés lapul megbújva a sorok között, amelyek válaszért kiáltanak. Szegénység, erőszak, halál, gyász, felnövéstörténet és múltidézés kerül terítékre a mesékkel átszőtt, irodalmi utalásokkal teli kisregényben.

A kötet a rengeteg széttartó és elvarratlan történetszál következtében véleményem szerint nem igazán tudott egységes egészet alkotni, sokkal inkább tűnik egy elbeszélésfolyamnak, vagy novellafüzérnek, mint egy kisregénynek.

Ettől függetlenül jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik hozzám hasonlóan örömmel fedezik fel a mágikus realizmus elemeit a rideg és nyers valóságot bemutató kötetekben.