Mi marad, ha beismerem, hogy kitaláltam egy történetet magamról, és arra használtam, hogy megpróbáljam megérteni, mit érzek, amikor egyedül maradok önmagammal? Mi marad, ha eldobom a történetemet és itt állok az érzéseimmel, amiket nem értek?

A címválasztás ez esetben nem véletlen a szerző részéről, a nagyapa által az isztriai kertben ültetett fügefa a szó szoros értelmében és szimbólumként is folyton visszatér a műben.

Miközben az évek, évtizedek múlásával az országhatárok és az államformák is folyton változnak ez a fa a házzal együtt az állandó és biztos pont a család életében, amely a nagyapáról végül az unokára, Jadranra száll.

A fa ágaihoz hasonlóan a család off története is rendkívül szövevényes és szerteágazó, de a gyökerük mégis közös.

A szeretet, a törődés, a családi összetartás és a béke, a megbékélés jelképe is, egy hely, ahová visszatérve megnyugvást találhatnak az identitásukat kereső és szabadságvágyból el-eltűnő családtagok.

A fügefa egy család három generációjának történetén keresztül mutatja be az olvasónak, hogyan fonódik össze egy folyton változó és kiszámíthatatlan történelmi korszak a kisemberek életútjaival, mennyire befolyásolja egyéni céljaikat, döntéseiket, boldogulásukat.

A nagyapa, Aleksandar halálával kinyílik a családi emlékeket őrző szelence, amelyből talán vigaszt és megoldást találhat problémáira a harmincas éveiben járó főhősünk, akit éppen ekkor hagyott el szeretett felesége, Anja.

A nagyszülői házhoz visszatérve horvát, szerb, bosnyák és szlovén felmenők titkokkal és elhallgatásokkal teli élete nehezedik a legifjabb generációt képviselő Jadran vállára, aki ezekből a hézagos ismeretekből próbálja meg összerakni a múltját, hogy megértse a jelenét.

A fiatal férfi a gyerekkori emlékeit és szülei, nagyszülei elbeszéléseinek hiányzó részeit képzelete és vágyai szerint kiegészítve hozza létre a családja alternatív történetét.

Ezzel a (re)konstruált múlttal a saját szorongásait és kétségeit igyekszik csillapítani, hogy kapaszkodót találjon a jövő felé vezető úthoz.

Jadranhoz hasonlóan az olvasó is csak történetmorzsákat kap, ezekből az apró fragmentumokból, aztán szép lassan kibontakozik előttünk három házasság és szerelem meséje, tele álmokkal, vágyakkal és reményekkel.

A családi mintázatok folyton ismétlődnek, a nagyapa Kairóba, az apa Boszniába menekül a jelen valóságából, hogy felejteni tudjon és ezáltal szabadságra leljen. Jana, a nagyanya az Alzheimer-kór által tud elszökni a múlt elől, az anya, Vesna pedig a tárgyak száműzésével próbál meg szakítani az emlékekkel.

Goran Vojnović bár Szlovéniában született, de a regény szereplőihez hasonlóan ő is soknemzetiségű családból származik, így saját élettapasztalatainak lenyomata is ez a kötet. Talán éppen ennek köszönhető, hogy valamennyi szereplő nagyon hiteles és valóságos, azt az érzetet keltve az olvasóban, hogy mindez akár így is történhetett (volna).

A sok perspektívaváltás, időbeli és térbeli ugrás lassú és türelmes olvasásra késztet. Azonban ha sikerül kellően ráhangolódnunk egy földrajzilag nagyon közeli, azonban hazánkban mégis kevésbé ismert régió magával ragadó családtörténetének részesei lehetünk.

A csoda szép borítóért pedig külön köszönet Tillai Tamásnak, véleményem szerint ez a legszebb és legharmonikusabb a könyv valamennyi kiadása közül, önmagában már ránézni és kézbe venni is egy élmény.