Jó újraolvasni Lugót. Lugosi Lugo László ugyanis kötetbe gyűjtötte válogatott írásait, a Typotex meg közreadta, s most olvashatjuk Lugót könyvben. Mert eddig  a különböző szakmai folyóiratokban, no meg gyakran az ÉS-ben és a Magyar Narancsban jelentek meg ezek a kis esszék, kritikák, szösszenetek, vélemények. Jó olvasni Lugót, tényleg, mint Bán András a bevezetőben írja, odaképzelhetjük a halk, kicsit éneklő magas hangot, láthatjuk a tanáros gesztusokat, s közben ott az okos szöveg. Okos. Kiegyenlítetten okos. Azaz nem okoskodó, nem tudálékos, megmondó, ugyanakkor nem is hezitáló. Vélemény. Az övé. Így kezdi például: „Az ember a fényképezőgépet és a fényképet használja." Igaz. Egyszerű, kézenfekvő. Igenis, használjuk a fényképet is. Nézzük, beszélünk róla, emlékezünk vele múltbeli dolgokról.

Lugo igazából ezt az utóbbit szereti. Talán nem vallja be, de a fényképezés nagy személyiségei (például Klösz György, Cartier-Bresson, Kertész) a múltról szóló fényképek (Előre múlt század!), a múltba visszanyúló emlékek (A fényképész kocsija) izgatják képzeletét.

Lugosi Lugo olyat tud, amit fotó-esztéta ritkán, hogy ugyanis a fényképezés a jelen és múlt közötti kapocs, de személyes, mert mindig nézője által realizált. Ezért a személyesség elhagyhatatlan a fotóról való gondolkodásban és beszélgetésben. Lugo beszélget, erős (posztmodern) felütéssel indít: „Amikor csak tehetem, benézek a Múzeum körúti központi antikváriumba" vagy „Fodrászhoz Bandi bácsihoz járok."

És ezek az indítások érdekes fotós élmények indító mondatai. Olyan beszélgetések, kiállítási események vagy a múltból felbukkanó kötetek tűnnek fel az írásokban, melyek Lugo személyiségéhez, sokszínű érdeklődőséhez közel állnak. Bandi bácsi fodrászműhelyében a tárgyak varázsolják el, majd az érzékletes leírások után megnézhetünk egy finoman megoldott tárgyfotót az eszközökről. A kötetben néhány - sajnos nem tökéletes nyomdatechnikával kivitelezett fotó látható illusztrációként - legtöbb a szerző saját műve.

A Fényképíró címet viselő könyv olvasmányos és szakszerű. Megjelennek benne a magyar fotósélet múltjának és jelenének kiválóságai. Olvashatunk érdekes vagy múlékonynak mondható kiállításokról, felbukkannak képzőművészek, akik a fényképezőgépet - is - alkotótársként kezelik, vagy a hetvenes-nyolcvanas évek undergroundjának alakjai, közülük sokakat épp Lugo kamerája őrzött meg az örökkévalóságnak. De Lugo beválogatott néhány szigorúan szakirányú cikket is (az alcím szerint  a dagerrotípiától a digitálisig tart a sor).  A kötet tehát mindenkinek, szakembernek, érdeklődőnek, fotósnak és fotózónak ad valamilyen sajátos ízzel megírt élményt, egy művelt fényíró jelentéseit kínálja a jelenből a múltba és a jövőbe.