2010.01.09.
Utálom az egész huszadik századot,
mondta a múlt század magyar könnyűzenéjének egyik legalulértékeltebb
zenei szereplője, Nagy Feró, ami csak azért jutott eszembe, merthogy a
huszadik század egyik legtöbbre tartott francia filozófusa, Alain
Badiou viszont magyarul megjelent A század című laza előadásfüzérében
pont hogy nem utasítja el élből.
Sőt, fontosnak tartja, és a konkrétumok alapján megérteni akarja az eddigi legsűrűbb évszázadot az emberiség történetében, a holokauszttal, a kommunizmussal, a kiterjedő globalizációval meg a többi nyavalyájával együtt. Mindehhez ráadásul remek formát
választ, az előadásét, amelyben szabadon hozhat össze mindenkit
Mandelstamtól Foucault-n keresztül Genet-ig, és mégis tömör maradhat,
sőt, némi erőfeszítés árán érthető is. Márpedig a harmadik évezred
második évtizedének küszöbén nem haszontalan dolog végiggondolni az
előző századot. Badiou könyve pedig erős értelmezést és markáns
magyarázatot kínál.
Egyetérteni nyilván nem muszáj vele, a
vitához viszont fel kell kötni a gatyát - én nem állítom, hogy első
nekifutásra benyelhető az egész, de már a felületes olvasat is
meggyőzött arról, hogy igaza lehet Slavoj Zizeknek, aki legtrendibb
filozófus Európa-szerte, és aki így fogalmazott elvtársáról:
„Klasszikust megillető borzongással olvasd, légy tudatában annak, hogy Platón vagy Hegel nagyságú alak jár-kel közöttünk!"
- Gumi Tarzan -