
Oldalszám: 172 oldal
Formátum: Fr/5, fűzve
ISBN: 978-963-9132-87-0
Témakör: Művészetelmélet, Tudománytörténet
Elfogyott
Kádár Zoltán – Tóth Anna: Az egyszarvú és egyéb állatfajták Bizáncban
,,Ha a madarakat, amelyek az állatok legkevésbé értelmes fajai, nem tudod magasban észrevenni, akkor hogyan akarod felfogni a mindenség Teremtőjét?” (Szent Kürillosz) Kádár Zoltán és Tóth Anna könyve a bizánci korba kalauzol bennünket, s egy elsőre aprónak tűnő témát mutat be. Ám ezt csak pár pillanatig hisszük így, a műben ugyanis helyet kapott a korabeli zoológia, irodalom, művészettörténet, eszmetörténet, szinte minden, ami az állatokat és embereket körülveheti.
A könyv három fő részre tagolódik. Először az alapokkal ismerkedhet meg az
olvasó, az antik zoológia hagyományaival. Utána a témát társadalmi szférába
emelik, s bemutatásra kerül állat és ember viszonya a bizánciak felfogásában.
Csak ízelítőként pár alcím: Ahol a tevepárduc lakozik; A selyemgubó titka; Szent
Geraszimosz és az oroszlán. A mitikus elemek mellett a gyakorlat is több oldalon
képviselteti magát, szó esik a lóversenypályákról, állattenyésztésről,
vadászatról. Végül a teológia és zoológia viszonyát boncolják a szerzők a könyv
záró részeként.
A művet igen sok idézet teszi gazdaggá, ezeknek a jelentős része mindeddig nem
jelent meg magyar fordításban. „Vizsgáld meg az ormány alakját is. Ez valamiféle
cső, bőrből és húsból, gömb alakú összeillesztéssel kialakítva. Puha porc osztja
megtört részekre, meglazított ín mozgékony ívekre. Tekervényes, és kinyújtva
hosszúkás, egyszerűen minden természet [igényelte] segítségre [jó], húzáshoz
megszorul, kiszélesíti a szájat, és az ételt az állkapcsokba juttatja, vastag
dolgok megfogásához a nyílást kiszélesíti, kis dolgok megfogásához magát
összehúzza, képes összehúzódásra és kinyújtásra, nagy vagy kicsi dolgok
megfogására.” Ez volt az elefánt Manuél Philész leírásában. S némi gyakorlati
tudnivaló azoknak, akik nem tudták még eldönteni, láttak-e sárkányt, s azoknak,
akik az esetlegesen bekövetkező találkozásnál biztosra szeretnének menni: „A
sárkány nem mérgező. Erejével és szorításával öl. Sok sárkány él Aithiópiában és
Lükiában, a színük különbözik, ugyanis egyesek feketék, mások sárgák, megint
mások szürkék. Némelyik öt könyök hosszú, mások tíz, mások harminc könyöknyiek,
de mesélnek nagyobbakról is. Egész testüket végig érdes pikkelyek borítják, nagy
szemeik vannak, és szemük felett egy napellenzőhöz hasonló kidudorodás, álluk
alatt valamilyen csontnyúlvány van, amit pogónnak neveznek. Szája nagy, nyelve
előrenyúló, fogai nagyok, hasonlóak a vaddisznóéhoz, ezért gyapjúkártoláshoz
használják.” (Aetiosz Amidenosz)
A könyvben pár fekete-fehér kép is található, ezek szintén érdekes
kultúrtörténeti adalékok. Sajnos számuk nem túl nagy, pedig a mellékelt képek
így is mézesmadzagot jelentenek az érdeklődő olvasónak.
A mű a történelem érdekes találkozása a természettudománnyal, tkp. felfogható
egyfajta tudománytörténeti munkaként is, ám a könyv által feldolgozott témák
ennél jóval szélesebbek, s igen erős bennük az antropomorf szemlélet. Meglepőnek
tűnik a feldolgozás részletgazdagsága a könyv alig több mint 150 oldalas
terjedelméhez viszonyítva. A Typotex Kiadó gondozásában megjelent mű mégcsak nem
is teszi síkká a hallgatói pénztárcát, így bátran ajánljuk az állatok, emberek
vagy a bizánci kor iránt érdeklődőknek.
Kapcsolódó recenziók
- Az egyszarvú és egyéb állatfajták Bizáncban (Ihász Ingrid, SZÁZADOK - A Magyar Történelmi Társulat Folyóirata, 138. évfolyam 2. szám)
- Az egyszarvú és egyéb állatfajták - Bizáncban (, Élet és Tudomány, 0000-00-00)
- Kádár Zoltán – Tóth Anna: Az egyszarvú és egyéb állatfajták Bizáncban (Gyetvai Alexandra, ELTE BTK Történelem szakos portál, 2006-01-14)
- Lótigris és tevepárduc (Polgár Anikó, Új Szó, 2003-02-15)