A könyv három fő részre tagolódik. Először az alapokkal ismerkedhet meg az olvasó, az antik zoológia hagyományaival. Utána a témát társadalmi szférába emelik, s bemutatásra kerül állat és ember viszonya a bizánciak felfogásában. Csak ízelítőként pár alcím: Ahol a tevepárduc lakozik; A selyemgubó titka; Szent Geraszimosz és az oroszlán. A mitikus elemek mellett a gyakorlat is több oldalon képviselteti magát, szó esik a lóversenypályákról, állattenyésztésről, vadászatról. Végül a teológia és zoológia viszonyát boncolják a szerzők a könyv záró részeként.

A művet igen sok idézet teszi gazdaggá, ezeknek a jelentős része mindeddig nem jelent meg magyar fordításban. „Vizsgáld meg az ormány alakját is. Ez valamiféle cső, bőrből és húsból, gömb alakú összeillesztéssel kialakítva. Puha porc osztja megtört részekre, meglazított ín mozgékony ívekre. Tekervényes, és kinyújtva hosszúkás, egyszerűen minden természet [igényelte] segítségre [jó], húzáshoz megszorul, kiszélesíti a szájat, és az ételt az állkapcsokba juttatja, vastag dolgok megfogásához a nyílást kiszélesíti, kis dolgok megfogásához magát összehúzza, képes összehúzódásra és kinyújtásra, nagy vagy kicsi dolgok megfogására.” Ez volt az elefánt Manuél Philész leírásában. S némi gyakorlati tudnivaló azoknak, akik nem tudták még eldönteni, láttak-e sárkányt, s azoknak, akik az esetlegesen bekövetkező találkozásnál biztosra szeretnének menni: „A sárkány nem mérgező. Erejével és szorításával öl. Sok sárkány él Aithiópiában és Lükiában, a színük különbözik, ugyanis egyesek feketék, mások sárgák, megint mások szürkék. Némelyik öt könyök hosszú, mások tíz, mások harminc könyöknyiek, de mesélnek nagyobbakról is. Egész testüket végig érdes pikkelyek borítják, nagy szemeik vannak, és szemük felett egy napellenzőhöz hasonló kidudorodás, álluk alatt valamilyen csontnyúlvány van, amit pogónnak neveznek. Szája nagy, nyelve előrenyúló, fogai nagyok, hasonlóak a vaddisznóéhoz, ezért gyapjúkártoláshoz használják.” (Aetiosz Amidenosz)

A könyvben pár fekete-fehér kép is található, ezek szintén érdekes kultúrtörténeti adalékok. Sajnos számuk nem túl nagy, pedig a mellékelt képek így is mézesmadzagot jelentenek az érdeklődő olvasónak.

A mű a történelem érdekes találkozása a természettudománnyal, tkp. felfogható egyfajta tudománytörténeti munkaként is, ám a könyv által feldolgozott témák ennél jóval szélesebbek, s igen erős bennük az antropomorf szemlélet. Meglepőnek tűnik a feldolgozás részletgazdagsága a könyv alig több mint 150 oldalas terjedelméhez viszonyítva. A Typotex Kiadó gondozásában megjelent mű mégcsak nem is teszi síkká a hallgatói pénztárcát, így bátran ajánljuk az állatok, emberek vagy a bizánci kor iránt érdeklődőknek.