Ínycsiklandónak a többi könyv
címét is ideiktathatnám, azokét, amelyekről nem írok, de tessék utánanézni. Ha a
múltkor valahol parányit viccesen szóltam egy Typotex-könyvről, a nyilván
általános ájulat tárgyát képező Gödel-Escher-Bach címűről, csak azért tettem,
mert a kultúratörténetnek és művészet-históriának efféle feldolgozásait elemi
gyanakvással nézem.
De feltétlen csodálattal
tekintek a Typotex lenyűgöző teljesítményére, s mint József Attila tette kevesek
által ismert sportirodalmi versében, ugyanezt mondhatom: öregbült szememnek a
tudomány, és kultúrahistória ismertet(het)ései Votisky Zsuzsáék bűvöletes,
elszánt, egészségesen öntudatos kiadói munkálkodásának jóvoltából váltak
vonzóvá, hihetővé, élvezetessé.
Pedig a MIT (Massachusetts Institut of Technology)
hasonló jellegű munkáin neveltem korcs szellemem az utóbbi évtizedben, és
Typotexék állják e műhellyel e versenyt, kérdem csak, gyakorlatilag e
hősiességet ám hogyan bírják?
Ráadásul kiváló szerkesztőik vannak, azonnal
eligazítanak tanácsukkal, telefonon is, így jutottam birtokába most három
ragyogó könyvnek. Lehelete se a Bach-Gödel-Escher (és permutáljuk) könyvvel
kapcsolatos fél-idétlen divatkritikuskodásomnak itt. Áhítattal és érdeklődéssel
olvasom a műveket, siklok át a bosszantó nyomdahibákon is… jobban odafigyelni,
kérem! Ld. az álomküllemű (Caspar David Friedrich borítójú) MAARTEN DOORMAN
könyvet, A romantikus rend. (A fordítások végig jók, neveket nem emelek ki, hely
híján. Megvásárolni mindhárom kötetet!)
Nem fog sokáig váratni magára a
romantika visszatérése. (A költészetben már itt van, de gyakorlatilag ráteszünk
egy-két lapáttal, Jékely stb., majd.) Doorman rettentően jól szórakoztat, ír
esszéregénykéket, és dolgoz fel elméleti vaskosságokat (könyvtárpolcokat).
Caspar David Friedrich a legjobb ajánlólevél. De vajon könnyű-e "eladni" a
romantika vágyát, hitelét, ráadásul ugyancsak tudományos alapon, nem
álomjáróknak? A politika romantikus legitimációjáig, a nélkülözhetetlen
nemzetfogalomig megy el Doorman még akkor a kényesebb terepeken is, hát még a
valóban kérdésesebb, nem közerővel kényeseken. A zsenialitás haladása. A teremtő
művész mítosza. A hősiesség és a természettudomány. Woodstock és a romantikus
élet hattyúdala (ez egy fejezetcím)…és sorolhatnám. Kritikus, mit emelsz ki,
kérdi elképzelt olvasóm? Semmiképp sem az igen erős eladhatóságot pártoló,
rockvilágos és szabadszexes kiadói fülszöveget. Hanem ezt: "A romantikus
perspektíva még mindig jelen van a hétköznapi tapasztalatban…" Hozzáteszem:
benne van abban, hogy emlék…, hogy erotika…, benne van nemcsak az Akácos út című
dalban, de abban is, hogy a kedvesünk bőrére akácfákról pergő por hogyan jelzi
rögtön, porrá és semmivé lesz a megvalósuló kapcsolat, hiábavaló a meg nem
valósultságokon mélázni is…, és lehetetlen volna találkoznunk egymással,
lehetetlen minden találkozás, holott a romantika, az eszmény, a képzelet (így a
vágy, a testiség – szintén képzelgés csupán, tudjuk) halhatatlan jegyében áll.
Az én elméletemet támogatja e csodás könyv: nem a szabad szeretés, hanem a
szabadon reménytelen idegesség a kéjek kéje; ez is múló.