De feltétlen csodálattal tekintek a Typotex lenyűgöző teljesítményére, s mint József Attila tette kevesek által ismert sportirodalmi versében, ugyanezt mondhatom: öregbült szememnek a tudomány, és kultúrahistória ismertet(het)ései Votisky Zsuzsáék bűvöletes, elszánt, egészségesen öntudatos kiadói munkálkodásának jóvoltából váltak vonzóvá, hihetővé, élvezetessé.
Pedig a MIT (Massachusetts Institut of Technology) hasonló jellegű munkáin neveltem korcs szellemem az utóbbi évtizedben, és Typotexék állják e műhellyel e versenyt, kérdem csak, gyakorlatilag e hősiességet ám hogyan bírják?
Ráadásul kiváló szerkesztőik vannak, azonnal eligazítanak tanácsukkal, telefonon is, így jutottam birtokába most három ragyogó könyvnek. Lehelete se a Bach-Gödel-Escher (és permutáljuk) könyvvel kapcsolatos fél-idétlen divatkritikuskodásomnak itt. Áhítattal és érdeklődéssel olvasom a műveket, siklok át a bosszantó nyomdahibákon is… jobban odafigyelni, kérem! Ld. az álomküllemű (Caspar David Friedrich borítójú) MAARTEN DOORMAN könyvet, A romantikus rend. (A fordítások végig jók, neveket nem emelek ki, hely híján. Megvásárolni mindhárom kötetet!)
Nem fog sokáig váratni magára a romantika visszatérése. (A költészetben már itt van, de gyakorlatilag ráteszünk egy-két lapáttal, Jékely stb., majd.) Doorman rettentően jól szórakoztat, ír esszéregénykéket, és dolgoz fel elméleti vaskosságokat (könyvtárpolcokat). Caspar David Friedrich a legjobb ajánlólevél. De vajon könnyű-e "eladni" a romantika vágyát, hitelét, ráadásul ugyancsak tudományos alapon, nem álomjáróknak? A politika romantikus legitimációjáig, a nélkülözhetetlen nemzetfogalomig megy el Doorman még akkor a kényesebb terepeken is, hát még a valóban kérdésesebb, nem közerővel kényeseken. A zsenialitás haladása. A teremtő művész mítosza. A hősiesség és a természettudomány. Woodstock és a romantikus élet hattyúdala (ez egy fejezetcím)…és sorolhatnám. Kritikus, mit emelsz ki, kérdi elképzelt olvasóm? Semmiképp sem az igen erős eladhatóságot pártoló, rockvilágos és szabadszexes kiadói fülszöveget. Hanem ezt: "A romantikus perspektíva még mindig jelen van a hétköznapi tapasztalatban…" Hozzáteszem: benne van abban, hogy emlék…, hogy erotika…, benne van nemcsak az Akácos út című dalban, de abban is, hogy a kedvesünk bőrére akácfákról pergő por hogyan jelzi rögtön, porrá és semmivé lesz a megvalósuló kapcsolat, hiábavaló a meg nem valósultságokon mélázni is…, és lehetetlen volna találkoznunk egymással, lehetetlen minden találkozás, holott a romantika, az eszmény, a képzelet (így a vágy, a testiség – szintén képzelgés csupán, tudjuk) halhatatlan jegyében áll. Az én elméletemet támogatja e csodás könyv: nem a szabad szeretés, hanem a szabadon reménytelen idegesség a kéjek kéje; ez is múló.
