Végezetül, visszakanyarodva az utazáshoz, de a filozófiánál maradva: most jelent meg az a számomra nagyon kedves könyv, amely az Irodalmi Jelenolvasói számára is ismert magyar filozófus, Tillmann J. A. utazásainak igen finom foglalata. Hagyományos útikönyvekkel teli a padlás, de ez a mű nemcsak hozza a chatwin-i humort és iróniát, hanem alkalmanként sokkal mélyebbre megy. Nepáli és indiai utazásainak leírása, vagy a turizmussal és az új-nomádsággal foglalkozó eszmefutattásai olyan kontextusba helyezik a magyar esszéisztikus utazási irodalmat, amely méltó a világnak Kőrösi Csoma Sándort és Stein Aurélt adó néphez. Tillmann új könyve szerintem csak korai, Távkertek című könyvéhez fogható, amelyet még egy erdő közepén olvastam tizenöt esztendeje. Chatwinről szóló – A nomád alternatíva című – esszéjét az angol szerzőtől vett idézettel kezdi: “Úgy tűnik, hogy két kategóriára lehet osztani azon embereket, akik könyvek írásának a terhét veszik magukra: egyesek elássák magukat, mások úton vannak.” – amihez csak azt tenném hozzá, hogy vannak, akik éppen az útba, az utazásba ássák magukat bele, s bár könyveik csak törött tükrei a tapasztalt világnak, mégis megcsillan bennük a tudás.