Tillmann, J. A.: Más-világi megfigyelések című könyve viszont már valós és szel­lemi lépések sokaságára, azaz az uta­zásnak az elemzésére. A könyv nem útikönyv, nem is útleírás vagy útinapló, inkább megtett utazásokon alapuló, könyv alakban az olvasóval újra megteendő meta-utazás. Szövegbeli utazás az utazás megismerése céljából Az utazás analízise így nem (csupán) az út során látottak megörökítésére és közvetlen elemzésére tér ki, sőt, az az olvasó érzése, hogy ez másodlagos annak elemzéséhez ké­pest, amit közkeletűen ugyan utazás­nak hívunk, de ami sokkal több lehet, mint egyszerűen szórakozás, pihenés, intellektuális és/vagy turisztikai idő­töltés, más kultúrák, népek és vallá­sok megismerése. Ezek mellett - vagy inkább ehelyett - sokkal inkább a meg­ismerés összetettebb fogalma vezérli az utazót, amely nemcsak a más(ik)ra vonatkozik, hanem legalább ugyan­annyira a sajátra, önmagunkra és a jól ismert helyire, azaz a kiindulópontra, az elvileg jól ismertre – már a könyv második oldalán olvashatunk egy hivatkozást Xavier de Maistre házi őrizetben íródott, Utazás a szobám körül című könyvére… Az utazás - és a könyv - célja így a helyváltozás során történő nézőpontváltozás erényeinek bemutatása, amelylehetővé teszi, hogy akár a különlegesre, akár a hétköznapira is rácsodálkozzunk, így szerezve újabb tapasztalatot. Ezért találunk gyakran olyan megfontolásokat és idézeteket, melyek a megismerés-megértés és utazás kapcsolatát tárják fel, például Klee Alkotói vallomások című művéből: „Tegyünk egy kis utazást a jobb  megismerés honába!" (158.), vagy Blanchot-tól: „Ha a zsidóságnak egyet­len rendeltetése van számunkra, az az, hogy megmutassa: minden idő­ben készen kell állnunk, hogy útra keljünk, mert eltávolodni (elmenni) olyan követelmény, amely alól nem vonhatjuk ki magunkat, ha meg akar­juk őrizni az igazsághoz való viszo­nyulás képességét. A kiszakadás kö­vetelménye a nomád igazság igenlé­se." (160.)

Tillmann, J. A. könyvében tehát feltétlenül az utazás ön-megismerő funkciója, a megfigyelések nyomán történő filozófiai aktus kerül előtér­be, ezért is tér ki az utazás minden aspektusára: az esszékötetben a szub­jektív úti tapasztalatok (például Athén, Kréta, Stuttgart, Tibet, Ve­lence, Jeruzsálem) mellett találunk írásokat neves és a szerző utazás-kon­cepciója felől nézve különösen fon­tos utazókról (Bruce Chatwin, Vic­tor Segalen), a megváltozott közlekedési szokásoknak az utazásra és az utazóra gyakorolt hatásáról, vagy akár annak elemzését, hogy mit visz magával az utazó, ami a modern nyugati ember számára valószínűleg mindig több lesz, mint ami tényleg nél­külözhetetlen, hiszen a lényeg úgyis az „úton-lét", ahogy a szerző a könyv végén idézi Miroslav Mandić ván­dor-filozófus-művész 156. gyaloglá­sát: „Az utak a legfontosabbak. Az utak maguktól is épülnek, ha belé­jük építjük fölismerésünket, hogy ve­lük kezdődik minden." (181.)