A tudomány és a vallás kapcsolata évszázadok óta eleven témakör Európában és Amerikában, nagyon sok kötet szól erről, ez a könyv azonban valóban hézagpótló, különleges, szinte letehetetlen. Sok értéke van egyszerre, a kitűnő tankönyv prototípusát találja meg benne az olvasó (magam ennél jobban, világosabban szerkesztett és rendezett tankönyvet még nem láttam, és különös teljesítmény, hogy ezt ilyen bonyolult, elvont kérdéskörben sikerült elérni), különösen jól igazítja el az érdeklődőt az ajánlott irodalom és a dokumentáló irodalomjegyzék, jól konstruáltak a kiemelések, ismétlések, összefoglalások is. A könyv lényegében vallástörténet a tudományos gondolkodás szempontjából, tudománytörténet a vallással kapcsolatos viszony szemszögéből, és történeti ábrázolás a keresztény vallások és a tudományok kölcsönhatásait és vitáit illetően.
A szerző az egymást követő fejezetekben a főbb gondolkodók, elméletalkotók életművét és főbb írásait mutatja be, ezeket a fejezetekben folyamatosan bonyolódó rendszerösszefüggésekbe állítja egymással. Már a könyv elején felhívja a figyelmet, hogy a tudomány és a vallás vitáinak három nagy korszaka, csomópontja volt: a 16-17. századi csillagászati viták, a newtoni világkép a 17-18. században, majd Darwin tanainak megjelenése a 19. században.
A szerző az első részben közelebbről is bemutatja ezeket a tudománytörténeti eseményeket. Majd a második fejezet vág bele az igazán izgalmas elméleti alapkérdésekbe, definiálja, mi a vallás és mi a tudomány (és bármilyen hihetetlen, a meghatározásokkal sok új megállapításhoz jut), leírja a vallás és a tudomány kapcsolatát értelmező modelleket (ezek is új konstrukciók). Külön rész tárgyalja a vallásos tudományfilozófiát, majd a tudomány és a vallásfilozófia kapcsolatát. Kitűnő fejezet szól a teremtés és a tudományok viszonyáról és a természeti teológiáról.
A csúcspont talán a hetedik rész, amelyben mind a vallás, mind pedig a tudomány ismeretelméleti elemzése és „dekonstrukciója” valósul meg, a szerző felhívja a figyelmet, hogy az elméletek mélyén modellek, koncepciók, analógiák és metaforák rejlenek, az absztrakt rendszereknek fontos módszertani, sőt társadalmi kihatásai vannak, amelyek - különösen a vallás esetében - az elméletek vagy az elfogadott felfogások konzervativizmusának zálogát jelentik. E „dekonstrukció” azonban a szerzőt hozzásegíti ahhoz, hogy a két, egymástól eltérő, sőt, egymásnak ellentmondó ismeretelméleti-gondolkodási rendszert és társadalmi intézménykomplexust összevethetővé, egységesen vizsgálhatóvá teszi. Még szintézis is felvillan az elemzésben, hiszen a különféle modellek kiegészíthetik egymást, bizonyos tudományterületeken a főbb, és egymással sokáig vitatkozó modellek komplementaritása már elfogadott tény (így a kvantumelméletben is). Hasonló komplementaritás elképzelhető a teológiában is.
A nyolcadik rész néhány izgalmas kérdést tárgyal, pl. az ősrobbanás problémáját, amely a teremtés egyfajta modelljét vetítheti ki, a biológiában az evolúciós teizmust, a lélektanban pedig három nagy gondolkodó életművét (Feuerbach, William James és Freud), amelyek az egyház és a tudomány pólusai közötti elméleti feszültségívben helyezkedtek el.
Igazi tankönyvi „szolgáltatás”, hogy a szerző hét modern tudományfilozófus felfogását is bemutatja, köztük van a nálunk is jól ismert Teilhard de Chardin is. A kötet magyar kiadása csak fokozta az eredeti könyv didaktikus értékeit, rövid, de eligazító név- és tárgymutató segít az eligazításban, és Tóth Mihály filozófus 50 olyan könyvet is felsorolt, amelyek magyar nyelven megjelentek, és ajánlott olvasmányok lehetnek a kötethez.
Magam nagyon sok újat találtam a könyvben, nemcsak a vallások tudományfelfogását, saját ismeretelméleteinek kibontását illetően, hanem tudományelméletileg, a tudományos gondolkodás és absztrakció szabályait illetően. A könyv nagyon jól illeszkedik az ún. kognitív nyelvészet vagy kognitív szociolingvisztika irányzatához (Lakoff és Johnson neve fémjelzi ezt), amely eleve a metaforákra, modellekre irányítja a figyelmet, a szerző láthatóan nem áll ennek az irányzatnak hatása alatt, ezt nem idézi, talán ezért is kap nagyobb szerepet elemzéseiben az analógia művelete, ez a metaforaelemzésben ma inkább implikálódik, nem nyer önálló helyértéket (viszont ebben a könyvben a megértést nagyon jól segíti, pl. a teológiailag vagy tudományelméletileg nem is olvasók számára).
A könyv tehát kitűnő, bizonyos, hogy nagyhatású tankönyv lesz, megérdemelten kapott támogatást, de szinte minden művelt olvasó, mindenféle humán szakember számára fontos olvasmány, elkerülhetetlenül új, heurisztikus irányba tudja terelni az olvasók gondolkodását, és a kötet által nyújtott elméleti rendezőelvek bizonyosan a vallás vagy az egyes tudományok konkrét területeinek művelésében is segítenek.