Mai ésszel szinte feldolgozhatatlan, hogy a XVIII. században, amelyet hagyományosan a ratio évszázadaként emlegetünk, még ismeretlen volt a szaktudományok elkülönülése.

Azokat, akik ekkoriban fizikával, csillagászattal, pszichológiával, pedagógiával foglalkoztak, gyakorlatilag semmi nem választotta el az ókori görögöktől: filozófusnak tekintették magukat, aki a létezés újabb és újabb szegmenseit igyekszik megérteni, mint ismeretet feldolgozni és tovább adni. Nem csodálkozhatunk hát, ha így volt ezzel a XVII-XVIII. század fordulóján élő és alkotó Isaac Newton is, aki – amint azt már főművének, A természetfilozófia matematikai alapjainak címében is jelzi – saját meghatározása szerint természetfilozófiai vizsgálatokat folytatott.

Ezt megerősíti egy 1672 nyarán kelt levelének részlete, amely egyben módszerére is rávilágít: „a filozofálás legjobb és legbiztosabb módszerének az tűnik, ha először gondosan tanulmányozzuk, majd kísérletileg megállapítjuk a dolgok tulajdonságait, s csak később alkotunk hipotéziseket ezek megmagyarázására. Mert a hipotéziseket csakis a dolgok tulajdonságainak megmagyarázására, nem pedig azok meghatározására kell használni, sem pedig arra, amire a kísérletek szolgálnak.” Vegyük észre: Newton elutasítja az empirizmus és a racionalizmus kizárólagosságát, a két módszert egyenértékűnek tekinti, és kijelöli azok helyét a filozófiai bizonyítás menetében; egyben rávilágít, a hipotézis már eleve csak bizonyos ismeretek birtokában állítható fel.

Ki tudja, mindez érdekes volna-e a szélesebb nyilvánosság számára, ha nem a modern fizika megalapozójának munkásságáról, nézeteiről volna szó. Newton életműve azonban annyira alapvető minden, a természettudományok iránt akár csak kicsit is érdeklődő ember számára, hogy érdemes azt, illetve annak fontos elemeit a tanárok, a tudománytörténészek és a mérnökök körén túl is terjeszteni. Erre vállalkozott a Typotex Könyvkiadó, amely az angol tudós-bölcselő válogatott írásaival indította el nemrég Principia Philosophiae Naturalis című könyvsorozatát.

E vállalkozás sikerét mutatja, hogy 2010-ben a Newton-kötet már a második kiadásban jelent meg. Recenzornak ilyet nem szokás leírnie, de most megteszem: nagyon jól szerkesztett kötetről van szó. Nem csak tartalmi szempontból – A természetfilozófia matematikai alapjai mellett az optikával és a csillagászattal foglalkozó mű, illetve néhány levél kapott helyet benne, vagyis a válogatás határozott karakterű képet ad Newton munkásságának jelentőségéről –, fontos az írások sorrendisége is a köteten belül. Ki kell emelni továbbá Szegedi Péter kimerítő előszavát, illetve Rapolyi László bevezetését, amely a tervezett könyvsorozat egészét vizsgálja, egyszersmind segít felismerni Newton itt bemutatott műveinek természettudományos jelentőségét.

Érdemes szót ejteni arról is, hogy kik olvashatják ezt a kötetet. Nos, a megnyugtató válasz: bárki, aki érdeklődik a tudományok története, a filozófia vagy éppen a fizika alapjai iránt. Az ilyesfajta összeállítások többnyire azért marad a természettudósok egy szűk rétegének olvasmánya, mert a matematikai bizonyításoktól visszariadó többség ijedten teszi le az első oldalak láttán. Newton azonban, amint mondtuk, a természetfilozófus módszerével inkább logikai érvelést követ, a matematikai bizonyítást csak igen korlátozott mértékben alkalmazza.

Még A világ rendszeréről című csillagászati munkájának is csak második felében kerülnek elő azok a geometriai formulák és matematikai képletek, amelyektől sokan gyomorfájást kaptak a gimnáziumban. Így aztán a válogatott írások épp olyan szellemet pezsdítő, szórakoztató olvasmányok lehetnek a kíváncsi ember számára, mint a kései utód, Stephen Hawking fontos kötete, Az idő rövid története, amely komoly témája ellenére is sikerkönyvvé tudott válni. A karácsonyi időszak pihentető órái éppen alkalmasak arra, hogy ezzel a kötettel egy-két órára félre vonulva, élvezettel olvasgatva elmerengjünk a természeti világ lényegén.