Életeink
Új Élet — 2003. július 15.
Vannak könyvek, melyeket nem tudunk letenni, míg végig nem olvastuk, s visszatekintve az egészre, a teljességből ne vonnánk le valami, mindünk számára elfogadható – az általánosból az egyes egyénre vonatkoztatható –, specifikus tanulságot, követendő példát. Hargittai István Széchenyi-díjas akadémikus, egyetemi tanár, tudományos kutató Életeink című könyvét az olvasás mámorával követjük mondatról mondatra: „hegyről hegyre”, lassan, türelmesen; meg-megállva egy-egy „magaslat” előtt, gyönyörködve-töprengve minden gondolatán. A folyamat gyöngysorából minden szemet külön-külön áttekintünk, végiggondoljuk „magvát”, és úgy próbáljuk magunkba szervesíteni, hogy önnön életvitelünk, sajátos szemléletünk adekvát részévé váljék.Az Egy tudományos kutató találkozása a 20. századdal alcím jelzi, hogy ez a tudományos, egyben izgalmas irodalmi mű több mint egy tudós egyéniség önvallomása. Tükröt tart századunk elé, szembesítve annak minden gyötrelmével (és szépségeivel, eredményeivel is), melyeket mindannyian átéltünk, de különös intenzitással azok, akiket a kor „fonáksága” származásuk okán a kirekesztés, az üldöztetés, s a végcél (Endlösung) szennyes viharába vetett, s hordott a pokol kapujáig, akár az elmúlásig.A szerző tizenkilenc fejezetre osztott könyvében tizenkilenc Nobel-díjas tudóssal, kutatóval történt bensőséges találkozás – riport, beszélgetés – keretében nemcsak mindegyikük tudományos felkészülését, sikeres pályafutását követhetjük, hanem a szerzőhöz hasonlatos személyes sorsuk alakulását is, kezdve édesapjuk korai elvesztésével, annak egzisztenciális következményeivel és a lelki traumával, folytatva a gyermekkor, a kamaszodás és a felnőtté érés idején elszenvedett megalázó megkülönböztetésekkel, meghurcolásukkal, a legközvetlenebb hozzátartozóik elpusztításával. Mindezen párhuzamos életrajzok, az író és a tudóspartnerek azonos sínen futó, avagy sorsukban hasonló pályafutásának elénk vetítése közben Hargittai István (és Sándor bátyja) sort kerít nemcsak a kiterjedt család végzetszerű útjának feltárására, de szerzőnk bemutatja az élete során megismert, Nobel-díjjal ugyan nem honorált, de jelentős tudományos eredményeket elért magyar kutatókat is: Tisza Lászlót, Klein Évát és Klein Györgyöt (utóbbiak a svédországi Karolinska Intézetben a daganatimmunológiában értek el világraszóló sikereket), T Sós Verát és Turán Pált (mindketten nemzetközileg elismert világhírű matematikusok); Erdős Pál matematikust, Polányi Mihály kémiaprofesszort, aki kémiai felfedezéseiért joggal várhatott volna Nobel-díjat (fia, John Carl Polányi megkapta 1986-ban), Furka Árpádot, az ELTE szerverkémia-professzorát, a kombinatorikus kémia úttörőjét, aki a peptidkémia területén ért el korszakos eredményeket érdekes felfedezéseivel (2002-ben Széchenyi-díjas lett).A Hargittai professzor által kiemelt 19 Nobel-díjas közül tízen kaptak kémiai Nobel-díjat, öten orvosit, négyen pedig fizikait. Közülük Frederick Sanger kétszeresen is (1958, 1980) kémiai Nobel-díjas; Linus Pauling pedig az 1954-ben elnyert kémiai után 1962-ben Nobel-békedíjat is kapott.Ezt az irodalmilag, szakmailag kiválóan, határozott emberi tartással (és utánozhatatlan eredetiséggel) megkomponált könyvet minden művelt magyar (és nem magyar) embernek el kell olvasnia.
Frideczky Frigyes