Tudománytörténész legyen a talpán, aki a mágia fogalmát definiálja. A mágiát ugyanis minden korban, minden helyszínen másként kell meghatározni.

Lehetetlen egyetlen jól irányzott tudományos mondatban megragadni, mitől mágikus egy mágikus szöveg, mondja a szerző. Némelyek szerint attól, hogy irracionális, hogy nem tényeket, hanem vágyakat fejez ki (hogy nem a seinben, hanem a sollenben utazik, mondaná a filozófus), hogy tehát nincs igazságértéke. E szerint a mágiafogalom szerint mágikusnak azokat a szövegeket tekintjük, amelyeknek nem írója és olvasója, hanem használója van, és amelynek haszna pusztán pszichológiai. Ezt az irracionalitás-elméletet mások tagadják, és a mágia önálló racionalitása mellett érvelnek, amelynek ismeretelméleti jogköre cseppet sem szűkebb, mint az öntelt, pöffeszkedő észé. A mágia ismeretereje helyett inkább gyakorlati értékét helyezik előtérbe azok a kutatók, akik egyfajta archaikus mérnöki tudománynak látják, amely a világot – titkos erők segítségével – átépíti. A legtágabb definíció – amely szerény véleményem szerint lóg a mágián, mint tehénen a gatya – az úgynevezett jogtörténeti felfogás szülötte: a mágia szellemi földalatti mozgalom. Ezek szerint minden mágia, amit üldöznek, ami a hivatalban lévő tudósok szerint sarlatánság. „Bármennyi szellemi energiát ölünk abba, hogy korrekt definíciót nyújtsunk, bármikor könnyedén fogunk olyan mágikus szöveget találni, amely kibújik osztályozási rendszerünk alól. (…) A mágia fogalma szemlátomást a maga történeti, pszichológiai, etnológiai, szociológiai és tudományos aspektusaival ellenáll annak, hogy valamely , mégoly frappáns, végső és egzakt definícióval megragadjuk” – írja Láng Benedek. Ez a folytonos mozgásban lévő, élő mágiadefiníció talán annak a jele, hogy ideje volna kidolgozni a mágia fenomenológiáját. Kérdés persze, hogy manapság, a „tudományos gondolkodás” égisze alatt lehetséges-e egy olyan módszer megtalálása, amely a mágia fenoménjét úgy segíti megjelenéshez, ahogyan az önmagán, a maga törvényei szerint megjelenik. Az érdekes, izgalmas beszámolókkal és rítusleírásokkal színesített, mégsem hatásvadász könyv tetszeni fog mindazoknak, akik eddig csak az elavult Fónagy-könyvet ismerték. Van itt nekromancia, talizmánmágia, jóslási és rituális mágia, de a szerző mindvégig tartja a gyeplőt, a fekete lovak nem szaladnak szét. A tárgyalási mód mindvégig tiszta, világos, korszerű. A Kik voltak a középkori mágusok? című fejezetben többek között ez áll: „…a mágikus szövegek másolói, gyűjtői és szerzői három – kolostori, udvari és egyetemi – környezetben azonosíthatók”. A legfontosabb mágikus iratok az egyetemi könyvtárakban maradtak fenn. Egy olyan szellemi világ lenyomatai ezek, amelyről a felvilágosult ész álláspontjáról el lehet mondani sok rosszat, de amely egy tekintetben egészen biztosan magasabb rendű gondolkodást képviselt annál, amit ma mi képviselünk: a világ misztikus egységének tudása ez. Ha meg is értjük ezt az egységet, a Föld sorsa annak bizonyítéka, hogy átérezni nem tudjuk.