Xenophónnak ez a műve tíz évvel ezelőtt jelent meg először magyarul, Gelenczey-Miháltz Alirán fordításában. (Xenophón filozófiai és egyéb írásai, Osiris, 2003.) A mostani könyv ezt a fordítást közli újra, kibővített jegyzetekkel és öt nagyobb tanulmánnyal kiegészítve. A mű egy beszélgetésből áll, nézzük tehát előbb a résztvevőket: „Szimónidész görög költő, Pindarosz vetélytársa. A perzsa háborúk idején Athénban, később pedig Szürakuszaiban tartózkodott, Hierónnál, a türannisznál.” (19.) „Hierón [...] a szicíliai Gela helytartója, majd Kr. e. 478-tól Szürakuszai türannosza, uralma alatt vált Szürakuszai a nyugati görögség központjává. Pártolta a sportversenyeket és a művészeteket.” (Uo.) A beszélgetés tárgya a türannosz boldogsága. Ez – tudjuk meg szintén egy lábjegyzetből – a korabeli irodalom és filozófia közkedvelt témája volt. Platón Államában olvashatjuk: „A [türannosz] úgy éli le egész életét, hogy nincs igazi barátja: vagy fölöttese, vagy szolgája másnak, mert a zsarnok-természettel a szabadság és az igazi barátság nem fér össze.” (576a) Szimónidész kérdése azonban egy kicsit általánosabb: „Hogy lehet gyönyör híján / létünk kívánatos, mit ér bármely királyság? / Nélküle isteneink sorsát sem irigylem.” (Görög költők antológiá­ja, 190.) Lehet-e része a türannosznak a gyönyörökben? Az érzéki örömök tekintetében Hierón ezt mondja Szimónidésznek: „és jó, ha tőlem tudod, hogy bizony sokkal kevesebb öröm éri a türannoszt, mint a szerényebb életvitelű polgárt, viszont annál több elviselhetetlenül fájdalmas élményben van része”. (21.) És megyünk végig a gyönyörök során: látnivalók, táplálkozás, szerelem, aztán végül eljutunk a barátsághoz. A barátság alapja a bizalom, ebben azonban a türannosznak nem lehet része: „Férj és feleség kapcsolata lehet-e bizalom nélkül örömteli? Ér-e valamit az olyan szolga, akiben nem bízhatunk? Nos, ebből a mások iránti bizalomból a türannosz vajmi keveset érez. Még az ételben és az italban sem mer megbízni egy pillanatra sem.” (31–32.) Jó, legyen, a barátság elúszott, de van még egy élvezeti forrás, amelyhez a türannosz jobban hozzáférhet, mint mások. Szimónidész szerint az embert a leginkább az különbözteti meg az állattól, hogy megbecsülésre és dicsőségre vágyik. (38.) Hierón viszont azt állítja, hogy ugyanazért a tettért az emberek a közönséges polgároknak sokkal hálásabbak, mint a türannosznak. (41.) Gelenczey-Miháltz Alirán tanulmányaiból most csak azt a kiváló elemzést szeretném felvillantani, amely a „thűmosz” fogalmának jelentésével foglalkozik PlatónÁllamában. A releváns szövegek bemutatása után ezt írja: „Látható tehát, hogy a thűmosznak Platónnál három alapjelentése különíthető el. Először is a kompetitív erő, amely munkál bennünk, hogy másoktól megkülönböztessük magunkat, másodszor az az önbecsülés, önérzet, amely szükséges ahhoz, hogy sikereket érjünk el; harmadszor pedig az elismerésvágy, vagyis a vágyódás arra, hogy énünk és tevékenységünk másoknál is elismerésre találjon. Platón szerint [azonban] a thűmotikus motiváció nem mindig pozitív. (205–206.) Vagyis (miután a dicsőség és a dicsőségvágy áll Xenophón művének csúcsán) azt mondhatjuk, hogy a türannosz még akkor sem feltétlenül boldog, ha már minden dicsőség az övé.     

(Fordította és a kísérőtanulmányokat írta: Gelenczey-Miháltz Alirán, Typotex Kiadó, Budapest, 2013. 281 oldal, 3500 Ft)