Negyven évvel az utolsó, válogatott tanulmányait tartalmazó gyűjteményes kiadás után most megjelent az első olyan kiadvány, mely tartalmazza Szabolcsi ez eddig túlnyomórészt csak folyóiratokban megjelent tanulmányait, esszéit, zenekritikáit. A válogatás számos olyan írást tartalmaz, mely eddig ismeretlen volt még a kutatók számára is, esetleg kéziratban pihent, vagy közzétételéhez "csupán" a magyar nyelvű fordítása hiányzott.

A jó minőségű, igen vaskos kötet persze nem vállalkozhatott - már csak terjedelmi korlátjainál fogva sem - az összkiadás szerepére, de a korrekt szerkesztés, válogatás jól reprezentálja Szabolcsi legfontosabb érdeklődési területeit. A könyvtárakban, antikváriumokban fellelhető monográfiái (Vivaldi, Beethoven stb.) természetesen kimaradtak, éppúgy, mint a Bartókra, Kodályra vonatkozó írások, vagy a még életében kiadott A magyar zene évszázadai címet viselő kötet/ek egyes - nemegyszer monográfia méretű - tanulmányai.

Bár kétségtelen, hogy Szabolcsi Bence írásainak egy részét is kikezdte már az idő, s vagy tudományos szempontból, vagy politikailag váltak meghaladottakká, a szerkesztők közreadnak néhányat ezekből az inkább kordokumentumokból, mintsem tudományos jelentőségű írásokból.

Az 1919 és 1972 között készült cikkek között találhatunk Stravinsky műveit ismerő, de ezzel együtt erősen támadó, az orosz szerzőt hazug bálványnak nevező írást éppúgy, mint rendkívül érdekes értekezést a fogásnótákról, a vénember és szűzleány-tusról, vagy egy beismerő vallomást az egykori magyardal-hamisító zeneszerzőtől. Ez utóbbi "tettes" természetesen szintén Szabolcsi, aki lipcsei jogi, irodalomtörténeti és filozófiai tanulmányai után Budapesten nemcsak zenetudományt, művészettörténetet és történelmet, hanem - történetesen Kodály Zoltán és Siklós Albert vezetése alatt - zeneszerzést is tanult. Kodályról szóló írásait ugyan belengi a bálványként tisztelt mester iránti vak szerelem, de mindezt olyan kitűnő emberábrázoló technikával eleveníti fel, hogy már-már szeretnivalóvá válik az idol.

Szabolcsi érdeklődési köre Haydn, Mozart és Beethoven munkásságától a különböző népek zenéjén át egészen a kortárs zeneszerzőkig terjedt. Írt mindenről, amiről eszébe jutott valami fontos, és legyünk őszinték: minden fontossá vált, amiről eszébe jutott valami. S amennyire nem értette meg az "orosz démon" művészetét, annyira ismerte és elismerte Bartók zenéjét. Nem utólag, a mindent igazoló világhír távolából, hanem ott és akkor. És ehhez nem csak hihetetlenül nagy befogadókészség, de némi bátorság is szükségeltetett.

Bátorságban pedig nem volt hiány. Ékes bizonyíték erre a moszkvai kommunista párt zenei határozatához írt hozzászólása, mely egyszerre zseniális és vakmerő írás. Zseniális, mert úgy söpri le az asztalról Zsdanov nézeteit, hogy közben folyamatosan dicséri azt. S vakmerő, mert kételyeit nem csupán a sorok közt megbújtatva, hanem a legegyszerűbb átlagolvasó számára is közérthetően fejezi ki. Az ember döbbenten nézi a dátumot: 1948. június. Ennél kevesebbért is kerültek már süllyesztőbe emberek.

Szabolcsi ráadásul kifejezetten olvasmányosan, a szakzsargont mellőzve, lendületesen, láttatva ír. Tanulmányait, kritikáit nemcsak az ún. zeneértőknek, hanem minden, magát kultúrlénynek tekintő embernek ismernie kellene.