A Mozart-opera világképe

Mi van a zenében? A szociológiai szempontokat érvényesítő műelemzést azért veszélyezteti az elavulás, mert a koráramlatok - kivált a 20. szá­zadban - gyorsan módosulnak. A soron következő irányzat többnyire nem ismeri el, sőt - szívesebben visszanyúlva ré­gibb stílusokhoz - erőteljesen, vagy szégyellősen tagadja a megelőző értelmezéseket, sztenderdeket.Géza (két új írással bővítve) ismét közreadta hetvenes évek elején keletkezett nagyszabású munkáját A Mozart-opera világképét, előszava szerint a hazai Lukács-iskola szellemi hatása alatt állt. Köte­lességének érzi tehát, hogy a ze­nében alapos megértésre törek­vőket figyelmeztesse: műve né­mely hivatkozását, párhuzamát, interpretációját elhagyná - mint ahogy ezt az eredeti első két, ideologizáló fejezetével meg is tette. Általában is finomítaná a társadalmi viszonylatokhoz túl szorosan kötődő, igazából mű­idegen analíziseket. Az új tanul­mányok közül a Varázsfuvola visszavonásával foglalkozó jelzi, mennyivel elővigyázatosabban, árnyaltabban látja harminc év után a Mozart-főművek értel­mezési- és befogadói problema­tikáját alkotás-lélektani, tartal­mi-kifejezésbeli szemszögből; komplexen kijelölve az alkotá­soknak a zenei korszakban el­foglalt páratlan helyét.Könyvében ma is azok az elemzések tűnnek támadhatat­lannak, amelyek az operasze­replők sokoldalú zenei jellem­zését követik nyomon, példás erudícióval és zenetörténeti kö­rültekintéssel. Igen jó a korabe­li és későbbi fogadtatás körüli változások feldolgozása, s a be­lőlük levont következtetések mai hozadékának összegezése. Szerencsés, amikor kortárs - nem zenész - alkotók vélemé­nyeit dolgozza bele az egyes zenedrámák művészi megoldá­sainak értékelésébe. Ők ugyanis - ellentétben az esztétikához kevésbé értő filozófusokkal - akkor is érvényeset tudnak mondani, ha rögtönöznek. (Lásd Geothe, Schiller, Mörike megnyilatkozásait.) Kivételt ké­pez a bölcselők közül Kierke­gaard. A dán géniusz mélyreha­tó és világosságot teremtő meg­jegyezései annak mintái, hogy miként lehet szervesen össze­kapcsolni a művek szellemisé­gét a művészi teljesítmény (akár technikai jellegű) titkainak fel­tárásával.Fodor Géza a szükségesnél olykor többet foglalkozik-gyöt­rődik a librettók és a zene köl­csönhatásának vizsgálatával. Mind a silányabb, mind a majdnem világirodalmi rangú szövegkönyvek gondokat okoz­nak neki - ami természetesen azért nyomaszthatja, mert a komponista mérhetetlen nagy­ságrendekkel tehetségesebb, koncepciózusabb a szüzsék előállítóinál.Végül is - sok remek eszme­futtatás, zenei tanulságlevonás és háttér-rajzolat mellett - könyvének azok a részletei a meggyőzőek és hitelesek, ahol a nagy muzsikus lehetséges koncepcióihoz méri - akár vé­lelmezett világnézetére is vo­natkoztatható - megállapítá­sait. Közhelyszerűbb például a 360 oldalon található kitérő a Szöktetés a szerájból, a Figaró házassága vagy a Don Juan esz­mei mondanivalójáról (!) szóló summázat.A két Varázsfuvola-esszét nemigen lehet efféle szociolo­gizálással vádolni. Bennük dia­dalmaskodik a szerzőnek az a követelménye, amely a zenéről írókat (s a gondolkodni hajla­mos befogadókat) elvezeti az erőltetett társadalmi megfonto­lásokon túllépő, valódi műélve­zethez. Egy helyütt ezt mond­ja: A zene radikálisan túltehe­ti magát a közvetlen életen és valóságon, hogy az eszményt a bensőségben élményszerűen megvalósultként értelmezze.

Iszlai Zoltán írása