Bodó Mihály könyve nem kevesebbre tesz kísérletet, mint hogy a festészet absztrakt, képi problémáit tárja az olvasó elé, az itáliai reneszánsz és kora-barokk nagy műveit elemezve. A feladat embert próbáló, a kötet mégis hibátlanul, a festészeti terminológiában nem járatosak számára is érthetően oldja meg. Bodó a nyelvjáték wittgensteini fogalmát használva sikeresen tudja szűkíteni a témát: a figurális ábrázolások képterét és absztrakt karakterét különválasztja, olyan elemi szintre bontva le a műveket, amelyekről még érdemi, de már egyértelmű állítások fogalmazhatóak meg. Az olvasókat számítógépes grafikák segítik, hogy felismerjék az árnyékzónákat, az unione-zónákat és még sok rejtett rétegét a képeknek, amik gyakran a hagyományos, bölcsészettudományi alapállású művészettörténeti megközelítés mellett rejtve maradnak. A kötet egyetlen hiányossága méretbeli. A képekre ilyen szinten támaszkodó szöveget vétek nem nagy formátumban, albumszerű illusztrációkkal kiadni.