Még a vizuális kultúrával foglalkozók között is kevesen vannak azok, akik késő középkori vagy reneszánsz festményt absztrakt képként néztek volna. A festészet mint nyelvjáték című könyv szerzője, Bodó Mihály ezt tette. Vaszilij Kandinszkij egy, a takarítónő által fordítva visszahelyezett képen pillantotta meg az első, önálló műként is értékelhető „absztrakt festményét”. A szerző is ezt kéri tőlünk a könyv bevezetőjében: egy reneszánsz festmény reprodukcióját fordítsuk fejjel lefelé és így nézegessük a képet – a festmények parcellákra, foltokra, színekre és tónuskülönbségekre esnek szét. Nem tudjuk, hogy a könyv által vizsgált korszak – amely a késő középkortól a barokk kezdetéig terjed – művészei nézegették-e így saját- és kortársaik alkotásait. Mindenesetre ha követjük Bodó Mihályt ezen a felfedező úton, akkor jól ismert képek rejtett rétegeit fedezhetjük fel. Egy új, számunkra eddig ismeretlen látásmódot sajátíthatunk el, újra tanulunk látni. A késő középkori festészet árnyékolástechnikájától, Giotto mesterétől, Cimabuétól indulva, amikor az árnyékolásnak és a térábrázolásnak nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, nagy festők híres képein keresztül eljutunk egészen Caravaggióig, akinek a képein szinte nincs is más, csak fény és árnyék. A könyvben elég sok szakszóval találkozhatunk – mint például a chiaroscuro vagy a sfumato –, ami a festészetelméletben és a művészettörténetben járatlanabb olvasókat riaszthatja, holott az elemzések laikusok számára is jól követhetők. A részletes tanulmányok mellett sajnos jellemzően nagyon kicsi, 2–3 centiméteres reprodukciókat találunk a valóságban sokszor 2–3 méteres képekről. Ez nagymértékben csökkenti az olvasásélményt és nehezíti a gondolatmenet követését. Ilyen kisméretű képeken nehéz megfigyelni mindazt, amire a szerző felhívja a figyelmünket. Igaz, a reprodukciók mellett mindig találunk rajzokat is, amelyek segítik a megértést, de ez nem kárpótol bennünket az eredeti művek „hiányáért”. A kiadó Képfilozófiák című sorozatának
(amely sorozatban ez a kötet is megjelent) első köteteinél ugyanez volt a probléma. Néhány későbbi kötet már nagyobb képekkel jelent meg, de sajnos most visszatértek a kezdeti rossz gyakorlathoz. Az előbb említett hibák ellenére is köszönet a Typotex Kiadónak, hogy évek óta életben tartja ezt a sorozatát. A magyar könyvpiacon kevés a hasonló jellegű kiadvány. Ha van is, jellemzően fordítás, kevés a magyar szerző tollából
származó mű. Ma, amikor az információk nagy részét képekben kapjuk és magunk is képkészítők vagyunk – hiszen nagyon sokan készítenek fényképeket digitális fényképezőgéppel, telefonnal –, fontos, hogy vizuális kultúránk színvonalát emeljük. Egyebek között ebben is segít nekünk ez a könyv.
