...című könyve az egyiptomi születésű, Amerikában kutató, kémiai
Nobel-díjjal kitüntetett szerző személyes és tudományos önéletrajza. A
könyv első része visszaemlékezés a szülővárosra, az otthoni és a hazai
közegre. A patriarchálisnak leírt viszonyok a kételkedés nélkül
helyesnek tekintett magatartás biztonságát adták a fiatal diáknak.
Iskolás élete a mecset körül zajlott; erre a helyre meghatott hálával
gondol mindvégig, anélkül, hogy hitéről csak egy szót is szólna.
Láthatóan hagyományról és szokásról van itt szó, nem vallásról.
Az alexandriai egyetem fiatal tanársegédjét, akinek első eredményeire
egy amerikai laboratórium is felfigyelt, hosszabb tanulmányútra hívták
meg. Itt aztán megtudhatjuk, hogy Nasszer arab szocializmusa milyen
szoros rokonságot tartott a mi egykori gyakorlatunkkal. Nem csak, hogy
a kiutazónak végtelenül sok, alig beszerezhető engedélyre volt
szüksége. Hanem micsoda dolog az, hogy az amerikaiak mondják meg, hogy
mi kit engedünk oda! „Közölték, hogy a Pennsylvaniai Egyetemnek az
Alexandriai Egyetem Kémia Tanszékének kellett volna írnia, hogy
kiválaszthassa a megfelelő személyt. Ez persze a Pennsylvaniai Egyetem
szempontjából elfogadhatatlan volt, mivel egy számukra »ismeretlen
személynek« kellett volna felajánlaniuk az ösztöndíjat." A szerző
évtizedekkel később is hálával emlegeti azt a főnökét, akinek az
aláírása végül az utazáshoz segítette; pedig az megjósolta, hogy soha
nem fog hazatérni.
A Nobel-díjas munka, amelyet nagyszerű
ismeretterjesztő érzékkel magyaráz el, természetesen nem egyetlen
zseniális eszmevillanás, hanem sokéves, évtizedes, eltökélt és jól
tervezett tevékenység eredménye, amelyet azonban csak az amerikai
műszaki háttérrel és bőkezű anyagi támogatás mellett lehetett sikerre
vinni. Világos, hogy ezért végtelenül hálás Amerikának. „Egyiptom
megfelelően hintette el a magokat, Amerikától pedig megkaptam a
lehetőséget." És ennek az országnak a hagyományai szerint nem kérkedik
a tehetségével vagy tudományos fantáziájával, hanem mindössze kitartó
szorgalmára hivatkozik. A laboratóriumban töltött, hajnalig tartó
munkanapokat számlálja elő. Az eredményei valóban csodálatosak. A
kémiai átalakulásban részt vevő molekulákban figyelte meg az atomok
mozgását; hogyan rezeg, forog a molekula, hogyan szakad fel az egyik
kémiai kötés, alakul ki egy új. Erről korábban gondolatok,
elképzelések, számítások voltak (az egyik legelső Polányi Mihálytól
származik). A molekulák mozgása, a kötések átrendeződése azonban nagyon
gyorsan megy végbe, ezek közvetlen megfigyelésére régebben gondolni se
lehetett. A méréshez legalábbis két dologra volt szükség. Az egyik a
nagyon rövid idő alatt felvillanó lézer fénye; az ilyen gyors villanás
kiváltotta vegyi átalakulást nevezik femtokémiának. A másik az a
felismerés, hogy sok esetben a molekulák nem egymástól függetlenül
mozognak, hanem együtt, ütemesen, koherensen. Ezek alapján jutott el
Zewail Nobel-díjas módszereihez és eredményeihez. „[...] kiderült, hogy
a koherens molekuláris mozgás megvalósítása alapvető fontosságú a
femtokémiában, nélküle nem képzelhető el sem az atomi mozgások
közvetlen megfigyelése, sem azok aktív befolyásolása". Az ő
módszereivel a kémiai átalakulásokról sokszorta sokkal többet lehet
megtudni, mint azt az iskolás gondolkodás alapján remélni merhették az
emberek.
Zewail számára fontosak a fejlődő országok,
természetesen mindenekelőtt Egyiptom. Azonban úgy látszik, se a
dicsőségben, se a társadalmi tevékenységben nem akar elmerülni. Hiszen
annyi még a feladat a laboratóriumban. És: „Jaj annak a tudósnak, aki
elégedett!"