...című könyve az egyiptomi születésű, Amerikában kutató, kémiai Nobel-díjjal kitüntetett szerző személyes és tudományos önéletrajza. A könyv első része visszaemlékezés a szülővárosra, az otthoni és a hazai közegre. A patriarchálisnak leírt viszonyok a kételkedés nélkül helyesnek tekintett magatartás biztonságát adták a fiatal diáknak. Iskolás élete a mecset körül zajlott; erre a helyre meghatott hálával gondol mindvégig, anélkül, hogy hitéről csak egy szót is szólna. Láthatóan hagyományról és szokásról van itt szó, nem vallásról.

Az alexandriai egyetem fiatal tanársegédjét, akinek első eredményeire egy amerikai laboratórium is felfigyelt, hosszabb tanulmányútra hívták meg. Itt aztán megtudhatjuk, hogy Nasszer arab szocializmusa milyen szoros rokonságot tartott a mi egykori gyakorlatunkkal. Nem csak, hogy a kiutazónak végtelenül sok, alig beszerezhető engedélyre volt szüksége. Hanem micsoda dolog az, hogy az amerikaiak mondják meg, hogy mi kit engedünk oda! „Közölték, hogy a Pennsylvaniai Egyetemnek az Alexandriai Egyetem Kémia Tanszékének kellett volna írnia, hogy kiválaszthassa a megfelelő személyt. Ez persze a Pennsylvaniai Egyetem szempontjából elfogadhatatlan volt, mivel egy számukra »ismeretlen személynek« kellett volna felajánlaniuk az ösztöndíjat." A szerző évtizedekkel később is hálával emlegeti azt a főnökét, akinek az aláírása végül az utazáshoz segítette; pedig az megjósolta, hogy soha nem fog hazatérni.

A Nobel-díjas munka, amelyet nagyszerű ismeretterjesztő érzékkel magyaráz el, természetesen nem egyetlen zseniális eszmevillanás, hanem sokéves, évtizedes, eltökélt és jól tervezett tevékenység eredménye, amelyet azonban csak az amerikai műszaki háttérrel és bőkezű anyagi támogatás mellett lehetett sikerre vinni. Világos, hogy ezért végtelenül hálás Amerikának. „Egyiptom megfelelően hintette el a magokat, Amerikától pedig megkaptam a lehetőséget." És ennek az országnak a hagyományai szerint nem kérkedik a tehetségével vagy tudományos fantáziájával, hanem mindössze kitartó szorgalmára hivatkozik. A laboratóriumban töltött, hajnalig tartó munkanapokat számlálja elő. Az eredményei valóban csodálatosak. A kémiai átalakulásban részt vevő molekulákban figyelte meg az atomok mozgását; hogyan rezeg, forog a molekula, hogyan szakad fel az egyik kémiai kötés, alakul ki egy új. Erről korábban gondolatok, elképzelések, számítások voltak (az egyik legelső Polányi Mihálytól származik). A molekulák mozgása, a kötések átrendeződése azonban nagyon gyorsan megy végbe, ezek közvetlen megfigyelésére régebben gondolni se lehetett. A méréshez legalábbis két dologra volt szükség. Az egyik a nagyon rövid idő alatt felvillanó lézer fénye; az ilyen gyors villanás kiváltotta vegyi átalakulást nevezik femtokémiának. A másik az a felismerés, hogy sok esetben a molekulák nem egymástól függetlenül mozognak, hanem együtt, ütemesen, koherensen. Ezek alapján jutott el Zewail Nobel-díjas módszereihez és eredményeihez. „[...] kiderült, hogy a koherens molekuláris mozgás megvalósítása alapvető fontosságú a femtokémiában, nélküle nem képzelhető el sem az atomi mozgások közvetlen megfigyelése, sem azok aktív befolyásolása". Az ő módszereivel a kémiai átalakulásokról sokszorta sokkal többet lehet megtudni, mint azt az iskolás gondolkodás alapján remélni merhették az emberek.

Zewail számára fontosak a fejlődő országok, természetesen mindenekelőtt Egyiptom. Azonban úgy látszik, se a dicsőségben, se a társadalmi tevékenységben nem akar elmerülni. Hiszen annyi még a feladat a laboratóriumban. És: „Jaj annak a tudósnak, aki elégedett!"