A szenteket – legalábbis huszonegyedik századi szemmel – az emberek többsége egysíkú, unalmas teremtményekként könyveli el. Hildegard Bingen. latin nevén Hildegard Bigensis, azaz Szent Hildegard (1098-1179) életútja és színes egyénisége cáfolja ezt a hamis legendát. A Rajna-vidéki Bemersheimben, koraszülöttként világra jött, sok betegségtől sújtottan is nyolcvanegy évet megélt nemes kisasszony ugyanis nem egyszerűen „szent” volt. Ha férfinek születik, polihisztorként emlegetnék. Így – jobb szó híján, de illő tisztelettel – nevezzük polihisztérikának. Mert ez a Benedek-rendi apáca az imádkozás mellett természettudósként, orvosként, költőként, az ignota lingua, az ismeretlen nyelv megalkotójaként, és zeneszerzőként szolgálta Istent és embertársait. Világhírét azonban főként látnoki képességeinek köszönhette, amelyek miatt már életében „német prófétanőnek”, „Rajnai Szibillának” nevezték. Látomásai sorában az egyik legkorábbi az őt gyermekkorától kísérő, Krisztust jelképező Fény, amely egyben a gyermek Hildegard első kimondott szava. Ehhez a misztikumot és realitást váltogató világhoz nem könnyű hitelesen közelíteni, s úgy, hogy a hősnő ne csak szépre festett szobor, élete ne csak legenda legyen. Az 1971-ben született dán írónőnek ez sikerült. Szavai nyomán megelevenedik a tizenegy-tizenkettedik századi Rajna-vidék, a középkori mikro történelem, a csecsemőápolástól az étrendig, az orvostörténetig és a kolostori regulákig. Ez a dánul 2009-ben, a rangos Glydendal Kiadónál megjelent, sok díjat nyert, koppenhágai könyvfesztiválon sikert aratott, filmre kívánkozó regény sok szempontból rokonítható Franz Werfel „Bernadette”-jével, s Kodolányi „Boldog Margit”-jával is, a mi bő száz évvel Hildegard után világra jött Árpád-házi szentünkről. Ami a három regényt igazán összeköti: egyik író sem kelt hamis illúziót, szent életű, látnoki képességű, s ugyanakkor különc hősnőiket mindnyájan „nehéz”, elöljáróikkal olykor harcban álló emberekként ábrázolják. A két huszadik századi alkotó azonban pasztellszínekkel, míg mai dán pályatársnőjük három dimenzióban, a költői próza erejével. Íme, a négyéves Hildegard kifinomult és éles világ-érzékelésének illusztrációja: „Apja kutyáinak ugatása mohazöld és fémes ízű.
Anyja hangja ugyanolyan ízű, mint a híg sör; se édes, se keserű, akkor érzünk ilyen ízt, amikor szélben eltátjuk a szánkat…” Soós Anita poétikus és pontos magyar szövege pillanatok alatt „honosít”  bennünket Hildegard távoli világában. Az olvasás élménye a YouTube jóvoltából fokozható a prófétanő légies himnuszainak meghallgatásával.