Karácsony táján mindenki sokat foglalkozik az ajándékokkal, abba mégis ritkábban gondolunk bele, mi is a valójában az ajándékozás. Tényleg egy önkéntes, önzetlen gesztus, amivel a szeretteinknek akarunk örömet okozni, ahogy azt a cukormázas reklámok beállítják? Vagy sokkal inkább egy nagyon is kötelező jellegű cselekedet, amiért valamikor, valamilyen formában mindenképpen viszonzást várunk? Ha pedig valakinek sokkal értékesebb ajándékot adunk, mint amit viszonozni tudna, akkor az egyszerűen "jófejség", vagy inkább éppen hogy így akarjuk a hatalmunkban tartani az illetőt?

Cecilie Engert akkor kezdi el mániákusan fogalkoztatni az ajándékozás, amikor Alzheimerrel küzdő édesanyja házát takarítva megtalálja az idős asszony ajándék-listáit. Ruth negyven éven át, 1963 és 2003 között minden karácsnykor pontosan feljegyezte, kinek mit adott és kitől mit kapott ajándékba a család. A listákat böngészve Cecilie előtt nemcsak a családja története és Norvégia postzmodern kori történelme elevenedik meg, hanem az ajándékozásról mint olyanról is nagyon sok mindent megtanul.

Néhány éve olvastam először ezt a könyvet, és azóta minden karácsonykor belelapozok. Nem az a tipikus érzelmes családregény – inkább szárazabb, realisztikusabb – de nagyon érdekes gondolatok vannak benne. Na meg persze világosan kirajzolódik a sors kegyetlen iróniája is: hogy az asszony, aki annyi éven keresztül mindent olyan precízen feljegyzett és kézben tartott, végül éppen a saját emlékeiről és tiszta tudatáról lesz kénytelen lemondani…