Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Vassy Zoltán
Kiadás: 8. kiadás
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 363 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-2791-49-4
Témakör: Fizikatörténet, filozófia, népszerűsítés

Elfogyott

Az isteni a-tom
Mi a kérdés, ha a válasz a Világegyetem?

Mi a kérdés?

Népszabadság
2001.09.29.

Mi a kérdés?

Az emberek többsége nem azzal a hasogató és kényelmetlen kérdéssel ébred reggelente, hogy ugyan már, mitől is működik az univerzum, mi a kérdés, ha a válasz a világmindenség, hanem harákolva kitántorog a fürdőszobába, jobb esetben fogat mos, aztán rágyújt egy szál cigarettára, és nem töpreng egy pillanatig sem a világ nagy kérdésein. Sokkal inkább foglalkoztatja az elkövetkező nap vagy - szélsőséges esetben - az elkövetkező hét, de ilyen hosszú távú problémafelvetésre már csak kevesen képesek.
Azon kevesek számára, akikben mégis felmerül a nyugtalanító probléma (hogy mi is mozgatja ezt a kaotikus katyvaszt, amiben ő buszsofőr, bérelszámoló vagy klasszika-filológus), a társadalom tartogat egy csomó megnyugtató választ. Hogy csak a két szélsőséget említsem, az egyik variáns szerint a világmindenséget a kannás bor tartja a folyamatos változás állapotában, a másik szerint Kövér László. Sajnos a többi megfejtés is megkerüli a "hogyan" problematikáját, ami nélkül a válaszok - legalábbis informatikai szempontból - hiányosnak mondhatók.
Hiányérzet és bizonytalanság. Számtalan fizikához értő embert kergettem magam is ideg-összeroppanás közeli állapotba, amikor kimerítő és általa alaposnak tartott magyarázata után sem tudtam felfogni, hogy miképp működik a televízió vagy a kvarcóra, de ezek a fellángolások nem tartottak sokáig, volt (van) nekem elég bajom, inkább elfogadtam, amit a többség (meg kell vallanom, hogy a kannásbor-féle magyarázat kicsit közelebb áll a szívemhez).
Az emberek egy elenyésző hányada azonban nem hajlandó beérni a dolgok szimpla tudomásulvételével - őket nevezi a köznyelv fizikusoknak vagy tojásfejűeknek -, és darabolni próbálják a darabolhatatlant, mérni a mérhetetlent; ráadásul mindezt az adófizetők pénzéből.
Leon Lederman kísérleti fizikus, és ezt nem lehet elégé hangsúlyozni, mint ahogy ő sem tesz másképp, azaz minden adandó alkalommal felhívja a figyelmet az elméleti és kísérleti fizikusok közötti különbségre, természetesen az elméletiek kárára, nem kevés iróniával és egészséges humorérzékkel.
Ez már csak azért is unikum, mert mostanában megszokhattuk, hogy a könyveket az elméleti fizikusok írják (gondoljunk csak a zseniális és termékeny Stephen Hawkingra), a kísérletiek pedig foltos köpenyükben rágcsálják ceruzájukat egy föld alatti laboratóriumban, ahol részecskéket ütköztetnek, és csak Einstein, valamint az elektron születésnapján jönnek a felszínre, hogy megnézzék, mennyit nőttek közben a gyerekek.
Helyzetük már csak azért is nehezebb, mivel eredményeik a kívülállók szemében kevésbé látványosak, mint egy elméleti világegyenlet vagy bármilyen nagyszabású elképzelés az univerzum egészéről. Nekik maradnak az apró felvillanások az érzékelőn, és természetesen a számok, az egyenletek és még számok, amivel azért nehéz karriert építeni azon olvasói réteg körében, aki elsősorban és kizárólag a 6-os villamoson olvasgat két pokoli életpillanat átmeneti szünetében.
Leon Ledermannak ez mégis sikerülni látszik, és gyanítom, hogy nevét elsősorban Az isteni atom című könyv teszi (tette) ismertté, holott minden bizonnyal jobb részecskefizikus, mint író. Könyve azok számára készült, akik érdeklődnek a parányok világa iránt, de már második gimnáziumi osztályuk végén kénytelenek voltak a nyarat a pótvizsgára való felkészülés jegyében tölteni, mert fizikatanáruk szerint tudásuk nem volt elegendő a harmadik osztály varázslatos világába történő belépéshez (én).
Áttekinti a részecskefizika fejlődését Démokritosztól a Higgs-féle skalárbozontig, azaz az istenrészecskéig, miközben egy pillanatra sem hagyja kizökkenteni magát sajátos, néha a bölcsességgel határos, néha kissé erőltetett humorából. Sajnos mindenre nem lehet poént mondani, ahogyan azt a hivatásos szórakoztatók pontosan tudják, és ezt a könyv gyöngébb részei is bizonyítják. Valószínűleg ebben szerepe van Dick Teresinek, a szerzőtársnak (gondolom újságíró) is, akit a borító tipográfia megoldása tökéletesen beleolvaszt a borító kék színébe, mintegy ezzel is hang súlyozza elhanyagolhatatlan, ámde hazánkban négernek nevezett pozícióját.
Ezek a csöpp megingások azonban nem képesek lerontani a könyv színvonalát. Nem a rafinált önkínzás iránti olthatatlan vonzalom vagy a kóros álmatlanság miatt olvastam Lederman könyvét éjjel egyig nap mint nap, hanem mert valóban érdekfeszítő és olvasmányos formában képes beletölteni az agyamba a Heisenberg-féle bizonytalansági összefüggéseket, nem beszélve kvantumelméletről. Az utóbbit most sem értem, de legalább meggyőződtem róla, hogy a hiba semmiképpen sem a magyarázatban van.
Négyszázhatvan oldalon keresztül képes fenntartani az érdeklődést olyan dolgok iránt, amiket soha az életben nem láthatunk, és tapasztalni is csak áttételesen tapasztalunk, ráadásul tömegük, kiterjedésük sincs. Csak ráadás, hogy eközben belenézhetünk a kiemelkedő fizikusok hálószobájába, agyába és mindennapi életébe, megtudhatunk róluk apró-cseprő, de szórakoztató dolgokat.
Lederman könyve fizikatörténeti alapmunka, a részecskefizika fejlődésének olvasható és (mások számára minden bizonnyal) felfogható krónikája 1993-ig, amikor is a mű megszületett. Most azonban 2001-et írunk, és én őszintén kíváncsi lennék rá, hogy mi változott, mit tudott meg azóta az istenrészecskéről a fizikus; aki "talált egy kést, ami le tud hasítani egy atomot", és azóta is az élén üldögél.

Para-Kovács Imre

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK