Nem véletlen, hogy szépirodalomra specializálódott kiadó adta ki, de a cím láttán elbizonytalanodó olvasónak így is bíznia kell bennem: állítom, ennél élvezetesebbre írt és fordított könyvet régen nem vehetett a kezébe!

A könyv a XX. század nagy felfedezéséről, a közismert, de kevesek által megértett Albert Eistein-féle megállapításról szól. A címben szereplő képlet annyit jelent: a tömegben tárolt energia egyenlő a tömegnek és a fénysebesség négyzetének a szorzatával.

Na és? Az általános meg középiskolai matek- és fizikaórákat végigunatkozók nagy része máris ásítani kezdett. Pedig érdekesebb könyvet mostanában nem fognak találni: ámulva megfigyelhetik, milyen logikai lépésekkel jut a nyitott szellem az addigi emberi tapasztalatoktól merőben eltérő következtetésekre.

És a szerzők ígérik: „Eljutunk a híres egyenlethez, amely kimondja, hogy E=mc², miközben nem használunk Pitagorasz tételénél bonyolultabb matematikát.” De még arra sem kell emlékezni,mert amikor szükség van rá, szemléletes példán elmagyarázzák, amit kell.

Az olvasó meg nem győz csodálkozni:minden világos a kezdettől a végéig. Mintha nem is a világmegváltó képletet akarnák bizonyítani, hanem saját állításukat: „Bár az eredményei egyre komplikáltabbak,maga a tudomány végső soron nem bonyolult. Megkockáztatjuk, hogy lényege szerint a feladata nem más, mint hogy megszabadítson bennünket a velünk született előítéletektől, és olyan elfogulatlanul szemléltesse a világot, amennyire csak lehetséges.”

Na, de mire jó ez az egész azonkívül, hogy kiderült, a sci-fik egy részét kidobhatjuk,mert az időben hátrafelé nem utazhatunk, de előre annál inkább. Például arra, hogy ismeretlen terepen gyorsan eljussunk oda, ahova kell: a relativitáselmélet alapján végrehajtott korrekciók nélkül nem működne jól a GPS sem.