Nehéz dologra vállalkozik, aki vissza akarja adni egy öregembernek az emlékeit. Az emlékek, akár csak a virágszirmok, önmagukban nem érnek semmit, sok kell belőlük, hogy egésszé, igazzá, virággá álljanak össze. Afonso Cruz Virágok című könyvének főszereplője mégis ezt a nehéz feladatot vállalta magára.

A Typotex világirodalmi sorozatát azért szeretem, mert mer az irodalom kevésbé ismert nevei felé nyit, és olyan ukrán, portugál, lengyel vagy éppen cseh szerzők műveit ismerteti meg a magyar közönséggel, akiknek a művei sokkal nagyobb médiafigyelmet érdemelnének. A történetek általában hétköznapiak, mégis (vagy pont ezért) nagyon is magukkal ragadóak és új ablakot nyitnak a világra, de Európa kortárs irodalmi palettájára mindenképp.

Afonso Cruz a kortárs portugál irodalom egyik legüdébb alakja. A magyarul  eddig még csak a Kokoschka babája című történetét ismerhetjük tőle, pedig ez a szerző is nagyobb figyelmet érdemelne, elvégre igazán érdekes ember. Cruz igazi polihisztor: író, zenész, grafikus és illusztrátor egy személyben.

A Virágok főszereplője Kevin és Ulme úr, két férfi, akit egy dolog tart össze: az emlékek kutatása. Kevin élete sivár és egyhangú, nem szeretne mire emlékeznie. Ulme úr története pedig kalandos és érzelmekben gazdag, csak éppen nem emlékszik belőle semmire. Amikor Kevin felesége rájön, hogy a férje megcsalja, otthagyja a férfit, és magával viszi közös gyermeküket, Beatrizt.

Kevin, hogy betöltse az űrt az életében, hogy végre valami jót tegyen, vagy egész egyszerűen csak szánalomból, segít a szomszédban lakó öreg úrnak, Ulmenak, aki egy betegség következtében elvesztette emlékeit. Olyannyira, hogy még arra sem emlékszik, volt-e már az életében dolga nővel.

Kevin elhatározza, hogy összegyűjti Ulme úr emlékeit, ám hamar rá kell döbbennie: ez nem olyan könnyű feladat. Ulme életének szereplői mind megajándékozzák egy-egy emlékfoszlánnyal Kevint, bár ezek a történetek sokszor egymásnak ellentmondóak, sőt, kibékíthetetlenek.

Az öregúr életének felderítése során felmerül bennünk a kérdés, vajon mi tesz minket emberré. Az emlékeink? A tetteink? És ki dönti el, hogy jó, vagy rossz emberek vagyunk-e? A szeretteink? Az ellenségeink? Mi magunk? Netalán egy felsőbb gondviselés?

Ahogy Kevin elkezdi a kutakodást Ulme múltjában, a saját múltját és jelenét is újraértékeli. Bár változni szeretne, képtelen rá, de legalább már tisztábban látja az életét: mikor és mit rontott el, kinek és hogyan okozott fájdalmat.

Cruz történetéből az emberi gyengeség, esendőség és méltóság is jól kiolvasható. Bár nehéz abbahagyni a könyv olvasását, néha mégis muszáj megállni és elgondolkodni a leírtakon, hiszen van itt bőven miről filozofálni.

Cruz nem ismer minket, mégis olyan, mintha belénk látna, hiszen a történetei nemcsak a kitalált szereplőiről, hanem rólunk, olvasókról, hétköznapi emberekről is szól, és olyan ügyességgel vezet minket a történetén keresztül (sőt, részesévé is tesz), amire csak kevés író képes.

De nincs is ezen mit csodálkozni: Afonso Cruz egy kivételes író, a Virágok pedig egy kivételes könyv, mely bár a hétköznapokról szól, még sincs benne semmi hétköznapi.