0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Kepes János
Megjelenés: 2012
Oldalszám: 236 oldal
Formátum: B/5, kötve
ISBN: 978-963-2793-82-5
Témakör: Informatika, Kommunikáció

Eredeti ár: 3800 Ft
Webshop ár: 2850 Ft

KOSÁRBA
Nexus, avagy kicsi a világ
A hálózatok úttörő tudománya

Nexus, avagy kicsi a világ

Élet és Irodalom — 2003. július 25.
Mark Buchanan könyve olyan témával foglalkozik, ami habár matematikai alapokról indul, mégis mindannyiunk közös nevezője, pontosabban egyik közös élményünk megnevezője, miszerint: kicsi a világ.
A könyv a hálózatok új, architektikus tudományát dolgozza fel, rövid és közérthető formában, összekapcsolva olyan, látszólag távol eső dolgokat, mint az ökoszisztéma tápláléklánca, az élő sejt, az internet vagy épp az emberi agy.
A kutatás alapjait Stanley Milgram tette le (aki többek között egy hátborzongató kísérletet végzett arról, hogy az emberek mennyire autoritás-követőek), az 1960-as években jött rá a hatlépéses távolság elvére. Eszerint az emberi közösség (több mint hatmilliárdos tagságával) egy igen jól megszervezett hálóban él, melynek köszönhetően egy amerikai hamburgeres és egy iraki volt múzeumi dolgozó között csupán hat ismerősnyi távolság van. Mondjuk, az amerikai nagynénje Európában él, akinek egyik bridzspartis barátnője fiának egy légikísérő a jegyese, akinek viszont az iraki nagykövet a szeretője, és gyakran jártak együtt fogadásokra az iraki múzeumba, amíg még volt. Valahogy így. (Csak azt nem értem, melyik lépés hiányzik ahhoz, hogy megtalálják Szaddám Huszeint vagy bin Ladent.)
Mind a kicsi a világ érzését, mind a tényt, hogy erre folyton-folyvást rácsodálkozunk, megmagyarázza az, hogy az emberek, annak ellenére, hogy kapcsolataikban sok az átfedés és jellemző a kiscsoportos szerveződés, mindig rendelkeznek néhány véletlenszerű, ritkán látott, mondhatni láthatatlan ismerőssel. Épp ezek az összeköttetések jelentik a nagy fesztávú, úgynevezett társadalmi hidakat, melyek nélkül a közösség sok kicsi klikkre esne szét, és a kicsi a világ hálózat sem lepne meg minket nagy találkozásokkal.
A könyvben szereplő gráfok szemléletesen ábrázolják, hogy a társadalmi kapcsolatokkal analogikusan az emberi agy neuronjai is nagymértékben csoportokba rendezettek, s az „összekötési távolság”, tehát amennyi lépésben az egyik központtól eljutunk a másikig, mindössze 2 és 3 között van, s ennek köszönhető a gyors és hatékony jelátvitel. De ugyanígy kell elképzelnünk nyelvünk hálózatát is: egy maroknyi szó rendkívül jól kapcsolódó centrumként szolgál, és nagy gyakorisággal jelenik meg sok másik szó mellett. A nyelv szavai közti jellemző távolság háromnál kevesebb.
Azt, hogy mennyire kicsi a világ (vagy csak magyarok vannak mindenfelé?), mi sem mutatja jobban, minthogy a könyv által idézett kísérletek nagy részét magyar származású kutatók végezték: Erdős Pál és Rényi Alfréd a véletlenszerű hálózatok feltárásával foglalkozott, míg Barabási Albert-László, Albert Réka és kollégái, többek között, a cyberteret térképezték le. Azon pedig már senki sem lepődhet meg, hogy kicsi világ hálózatot alkot az internet és a világháló is. Csak érdekességképpen: jelenleg több mint egymilliárd weboldal létezik, számuk pedig a következő néhány év alatt feltehetőleg megtízszereződik; mégis, a kutatók szerint két véletlenszerűen kiválasztott dokumentum között átlagban csak 19 kattintásra van és lesz szükség (mivel a világháló „átmérője” logaritmikus összefüggésben van a dokumentumok számával, s így már jelentős mértékben nem fog nőni).
Viszont, annak ellenére, hogy az internet és a világháló nem központilag megtervezett, hanem állandóan változó és demokratikusan épülő rendszer, a legnagyobb forgalmat mégis néhány gigantikus csomópont bonyolítja le: egy-egy ilyen oldal (az amazon.com vagy a yahoo.com) a hálózat összes kapcsolatának 80-90 százalékát tudhatja magáénak. Ennek oka az életünket is meghatározó esetlegesség (kialakulásuk sorrendje és történetisége), illetve egy egyszerű matematikai és pszichológiai jelenség. Egyfelől törvényszerű, hogy „akinek van, annak adatik”, nem függetlenül attól, amit csoportgondolkodásnak neveznek, és arra utal, hogy az ember a már bevált, népszerű dolgokhoz szeret csatlakozni.
A kicsi világ-hálózatoknak ezt a centrumképző csoportját „arisztokratikus”-nak nevezték el, mely az emberi érintkezés összes szintjére igaz – még a szexuális életre is. Egy svédországi kutatás szerint például a közösségen belüli szexuális kapcsolatokat is csupán néhány szerencsés uralja.
Emellett létezik egy „egalitárius” kicsi világ is, melyet többek között az adórendszer kíván megteremteni a vagyon újraelosztásával… Az egyenletesebb reakció-megosztás jellemző az agy neuronhálózatára, a közlekedési és energiahálózatra is, mivel máskülönben túl nagy terhelés esne egy-egy központra, s annak megsérülése, károsodása esetén az egész rendszer összeomolhatna. Épp ettől tartanak az USA-ban is (azért ott, mert ott foglalkoznak egyáltalán a kérdéssel): a híres vírusok, a cyberbűnözés és főképp a szeptember 11-i támadás után belátták, hogy a fejlett társadalmak egyre jobban függnek a nyitott és potenciálisan sebezhető információs rendszertől, amely egy összehangolt, kitervelt támadással szemben teljesen védtelen. Az új hálózatok tudományának úttörői azt remélik, hogy a kicsi világok feltárásával elősegíthetik a védekezést, s ezért górcső alá vették a hasonlóan és már régóta jól működő biológiai szervezeteket.
Így kerülnek érdekes megvilágításba a vírusfertőzések: Buchanan többek között felidézi az AIDS elterjedésének történetét. A 60-as években már létező betegség csak a 80-as évek elején lépte át az ún. határpontot (a hadseregek átvonulásából és „közvetlenségéből”, a gyors és problémamentes közlekedésből stb. következően), és vált lappangóból gyilkos fertőzéssé.
Ez a kritikus határpont sok mindenre magyarázatot ad: megmutatja, melyik az a pillanat, amikor az egyébként békés állampolgárok között tömegverekedés tör ki; miért borulhat föl a tápláléklánc mondjuk a bálnák kiirtásától; s miért fog az élet formáinak egynegyede a következő 50 évben kipusztulni, ha nem változtatunk szokásainkon.
De ha mégsem változtatnánk, akkor itt az új marketingirányzat, mely „fertőző” vágyakat és gondolatokat ültet el, hogy a divatcikk magától járjon szájról szájra, testről testre a kicsi világ hálózatán belül.
Kicsi világ maga a könyv is, de sajnos nem teljesen „kerek”: fontos és felelősségre intő gondolatokat tárgyal – épp ezért kétségbeejtő, hogy ehhez miért a csacsogás formáját választotta. Buchanan írását úgy adja elő, mintha folytatásos szappanopera lenne: anticipációk, tragédiák és csodás megoldások ígérete, sztereotípiák enumerációs jellegű felsorakoztatása szövi át a szöveget.
Ennek ellenére el kell ismerni, hogy amit eddig csak sejtettünk, ezután tényként kezelendő: a világ tényleg kicsi, és ehhez nincs szükség túl sok véletlenre, elegendő, ha a kapcsolatok egy százaléka az. Legyen szó fehérjéről, neuronról, folyókról, az ökoszisztémáról, szexuális és pénzügyi kapcsolatainkról, a szakirodalmi utalásokról, divatos befektetésekről, gondolatokról, az áramellátásról vagy a légi közlekedésről, mind egy sokáig láthatatlanul maradt rendszerben működik; s erről nem baj, ha mi is tudunk.
Balázs Eszter

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK