0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Balogh Tamás
Kiadás: 2. kiadás
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 252 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-2790-87-9
Témakör: Pszichológia
Sorozat: Test és lélek

Eredeti ár: 2900 Ft
Webshop ár: 1740 Ft

KOSÁRBA
Miért futnak egyre gyorsabban az évek?

Rés az időn

Élet és Irodalom
2004. március 26.

 

"Az első napok új tartózkodási helyünkön »fiatalosan« telnek, azaz erőteljesen, szélesen hömpölyögnek; ez körülbelül hat-nyolc napig tart. Azután abban a mértékben, ahogy az ember »akklimatizálódik«, a napok lassú rövidülését észlelhetjük: aki csüng az életen, jobban mondva, aki szeretne belekapaszkodni az életbe, borzadva észleli, hogy a napok megint kezdenek könnyebbedni és elsuhanni; az utolsó hét – tegyük fel, a négyhetes tartózkodás utolsó hete – már kísérteties gyorsasággal repül és illan" – tűnődik Hans Castorp A varázshegyben, akinek még számos alkalma lesz elképedni ennek az élménynek az ellenkezőjén is, miszerint az idő kínzó lassúsággal is képes vánszorogni. Douwe Draaisma holland pszichológus-pszichológiatörténész Miért futnak egyre gyorsabban az évek? című könyvében (másik magyar nyelven olvasható műve a Metaforamasina. Az emlékezet egyik lehetséges története 2002-ben jelent meg a Typotex gondozásában) számos kísérleti esettanulmányon és hódalmi példán át kalauzol bennünket egyre közelebb önmagunk időérzékelésének megismeréséhez. Nemcsak neurológusok és pszichiáterek, biológusok és pszichológusok, történészek és filozófusok foglalkoztak az emlékezettel és az idővel, hanem számos író is felállította saját emlékművét a pillanat szubjektív megtapasztalásának egyszerre különleges, ugyanakkor mindennapi élményéről. Thomas Mann A varázshegyben olyan tényezőkre bontja az időérzékelést, mint az érzelmek intenzitása, az élmények száma, az emlékek és várakozások élessége, az elfásulás hatása vagy éppen annak felszámolása. Camus is tudatában volt annak a paradox viszonynak, hogy az adott pillanatban más lehet az idő szubjektív tempójának megítélése, mint amikor visszatekintve próbáljuk megbecsülni az intervallum hosszát. A Közöny börtönbe került főhólének emlékein kívül nem akad más szórakozása, s mi több, csak a fény és árnyék váltakozásából tud következtetni az idő múlására. Amikor a foglár egy nap közli vele, hogy már öt hónap telt el; egyszerűen nem érti: "Az én szememben állandóan ugyanaz az egy nap áradt be a cellámba" – mondja. Draaisma szerint annak, aki az emlékezetről és az időről akar írni, ajánlatos, sőt kötelező betérnie egy csésze teára Prousthoz. Draaisma egy teljes fejezetet szentel annak a finom introspektív élménynek az értelmezésére, amit Az eltűnt idő nyomában című műben hosszú oldalakon keresztül követhetünk nyomon, s amit "Proust-jelenség"-ként tart számon a modern pszichológia.
A szerző részletesen foglalkozik az emlékezés időskálájával: keresve a választ, hogy miért fordul emlékezetünk is arccal a jövő felé, miért nem visszafelé emlékezünk, mint Martin Amis Times’s arrow című regényében, amely a főszereplő halálával indul; s onnan pörgeti vissza az eseményeket, s a párbeszédeket is fordított sorrendben olvassuk.
Az abszolút emlékezetről tűnődve a Funes, az emlékező című Borges történetben színre lépő Ireneo Funes emlékezőművész, és Alekszandr Lurija orosz ideggyógyász (1901-1977), Solomon Serasevszkij nevű újságíró páciensének sorsa között végezhetünk megdöbbentő összehasonlítást. Az irodalmi ihletésű tudomány igazolni látszik a tudományos fikciót, amelyből egy lenyűgöző jelenség kettős portréja bontakozik ki: az olyan emlékezeté, amely mintha elfelejtett volna felejteni. Lurija három évtizeden keresztül szemmel tartott pácienséről készített beszámolója teljesen megegyezik Borges történetével. Mindketten biztosak abban, hogy az abszolút emlékezet olyan csapás, amely a szó szoros értelmében nyomorékká teszi birtokosát. "Nappal, átlagos körülmények közt, az emlékezet barátságos inas, a bizalmasunk, aki megszokta, hogy mindenbe beavatjuk, és bármit megtesz a kedvünkért. Éjjel viszont, amikor nem jön álom a szemünkre, megmutatkozik álnok természete."
A traumatikus emlékek csalhatatlanságának kérdése kapcsán Draaisma részletesen ismerteti a Demjanjuk-ügyet, a treblinkai megsemmisítő táborban dolgozó, majd Amerikába emigrált ukrán férfi híres jeruzsálemi perét. A túlélők tanúvallomásaiban világosan nyomon követhető, hogy a haláltáborok sokkoló körülményei milyen hatással voltak az emlékezésre és a felismerésre. Számba veszi azokat a közelmúltban azonosított mechanizmusokat, amelyek az idő látszólagos felgyorsulásának időskori élményével hozhatók összefüggésbe – így a teleszkópjaként ismert jelenséget; a reminiszcencia-effektust és testünk fiziológiai óráinak tempóját. Természetesen terítékre kerül a déjá vu élmény is, az az univerzális tapasztalás; amelyet Ágoston már az ötödik: században "falsae memóriae"-ként emlegetett. Kicsit később, Wigan angol orvos 1844-ben "sentiment of pre-existence"-ként jellemzi a vitatott jelenséget, s magyarázatát az agy működésében beálló rövid zavarban véli megtalálni. Míg a pszichoanalitikusok a rendelkezésünkre álló elhárító mechanizmusok egyikének tekintik; mások "promnesia"-vak, elő-emlékezésnek; megint mások résnek az időn, amelyen keresztül váratlanul, egy kegyelmi pillanatban létezésünk örök körforgásába nyerhetünk betekintést.
A könyv végére nem marad kétségünk afelől, hogy milyen nehéz feladat az időérzékelésre vonatkozó kutatások eredményeinek értelmezésé, hiszen a merőben ellentétes következtetések sem tekinthetők ostobaságnak.
Ferenczi Andrea

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK