Recenziók: Miért futnak egyre gyorsabban az évek?

Nyitóoldal / Könyvek / Társadalomtudomány / Pszichológia / Miért futnak egyre gyorsabban az évek? / Recenziók

Fordította: Balogh Tamás
Kiadás: 2. kiadás
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 252 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-2790-87-9
Témakör: Pszichológia
Sorozat: Test és lélek

Ára: ~~2900 Ft~~ (Elfogyott)

Miért futnak egyre gyorsabban az évek?

Douwe Draaisma

Fordította: Balogh Tamás

Ugrás a recenziók listájához

Ex libris

Élet és Irodalom

48. évfolyam, 03. szám

Nekünk, pszichológusoknak különösen fontos kérdés az, hogy az ifjúkorunkban oly sokat emlegetett C. P. Snow-féle két kultúra megléte szakadékot jelent-e vagy a mai világban éppenséggel közeledik-e egymáshoz az ember kutatásában a kétféle emberkép. Nincsenek illúzióim, s imperialista sem szeretnék lenni. Tudom, hogy még a pszichológián belül is létezik s maradni fog az értelmező s a magyarázó felfogások kettőssége. Ugyanakkor a magyarázó felfogások világában közeledés van a természeti és a társadalmi emberkép között. Ebben a közeledésben kulcsszerepet játszik a modern neurobiológia, a megismerés-tudomány s a kiterjesztett evolúciós gondolat. Konkrét kérdésekben mutatnak rá ugyanis arra, hogy az emberi jelentésteli világ kérdései megközelíthetőek természettudományos eszközökkel. Ismertetésem egyetlen kiadó fordításaira összpontosít. A Typotex ugyanis hivatásának tartja ezt a közelítést, s sorozatokat indított ennek képviseletére. A bemutatott első kötet, Ropolyi László és Szegedi Péter szerkesztésében a Principia Philosophiae Naturalis sorozatában jelent meg, mely sorozat a természeti világkép alapkérdéseinek történeti dokumentumait mutatja be. Kovács Ilona sorozata, a Test és lélek a biológiai pszichológia törekvéseit képviseli, míg a Kampis György szerkesztette Az evolúciós gondolat sorozat azt a törekvést, mely Darwin üzenetéből építené fel az emberi világot. Ez utóbbi sorozatban jelent meg az itt tárgyalt harmadik és negyedik könyv.

...

Douwe Draaisma: Miért futnak egyre gyorsabban az évek?

Neumann könyve is sokat foglalkozik az emlékezeti szerveződés lehetséges technikai és biológiai modelljeivel. A tavalyelőtt megjelent metafora-könyve révén nálunk is ismert holland pszichológiatörténész új könyve azt mutatja meg, hogyan is gondolkozik erről a laboratóriumi pszichológia és az idegrendszeri zavarokat kutató neuropszichológia. Erőfeszítései révén új értelmezést kapunk-e köznapi emlékezeti problémáinkról, arról, hogy miért bizonyos korokra emlékezünk, miért felejtünk el neveket s így tovább. Draaisma könyve ugyanis életeseményekből s egyéni példákból indul ki, mintha Alexandr Lurija és Oliver Sachs példáját akarná követni, sajnos azonban nem olyan mély, mint példaképei. Kárpótol azonban ezért a panoráma tágassága.

Nem rendszeres emlékezetpszichológiát kap az olvasó, hanem esszékötetet a meglepő vagy érdekes emlékezeti jelenségekről. Nem sorolom elő mindet, hiszen tudományos krimiről is szó van itt. Mi az emlékezőművészek titka? Esetek elemzésén keresztül megtudjuk, s itt egy újabb „két-kultúra kapcsolat”, hogy a laboratórium úgy leplezi le ezeket a mestereket, hogy kimutatja, a klasszikus retorika bizonyos eszközeit (képalkotás, történet-szerkezet a képek köré) emelik tökélyre. Miért vannak olyan emberek – a híres savant-ok –, akik valamilyen területen kiváló emlékezetűek, másutt meg fogyatékosak? Itt a válasz sokkal biológiaibb: a két agyfélteke nem szokványos kapcsolati és érési tempója magyarázza ezeket a szétválásokat.

Hasonló módon kiderül, hogy a déja vu érzést is a féltekék, illetve bizonyos érzelmi és emlékezeti agyi rendszerek disszociációja okozza. Egyszerűen fogalmazva: az egyik rendszer később észlel valamit, mint a másik, ezért a korábbi folyamatot már a múltnak tartja. Draaisma élvezetes bemutatásában ilyen jelenségeknél a használt szöveganyag Prousttól halad egészen a mai idegsebészeti műtőasztalokig, s az olvasó sehol nem érez erőltetett ugrásokat. Éppen azért nem, mert az emlékezeti folyamatok köznapunk részei, innen kerülnek az irodalomba is, a tudományba is.

Mármint a jó vagy releváns emlékezetkutatásban. Draaisma mint alapos történész bemutatja a szárazabb dolgokat is – még Ebbinghaus is van a könyvben –, de sokkal meggyőzőbb, amikor a napi hírekbe, akár a politikai oldalakra is feljutó emlékezeti kérdésekről szól. A mai közélet telve van emlékezetpolitikai kérdésekkel. Draaisma nem tér ki a szociális vagy helyi azonosság „rázós kérdéseire”. Bemutat viszont egy nagy port felvert esetet a téves azonosítások emlékezetkutatási kezelésére, a nevezetes Demjanjuk-affért. Az évtizedek után felfedezett koncentrációs táborbeli hóhér esete igen tanulságos a traumák, a jog és az emlékezeti működés összefüggései szempontjából. Az érvelést nem mondom el, bár abban rejlik a szakmaiság, a konklúziót azonban igen: Demjanjuk gonosz volt, de nem ott, ahol látni vélték.

Draaisma többször visszatér a könyvben a hosszú távú reminiszcenciák kérdésére. A mai emlékezetkutatás nem triviális eljárásokkal azt igazolja, hogy különösen hatvan éves korból visszatekintve 20-25 év közötti életeseményeinkre emlékszünk különösen jól. Olyan évek ezek – ismét egy „két-kultúra téma” –, amelyek Mannheim Károly szerint a nemzedékek alakulásának kitüntetett évei. A magyarázati kísérletek – melyek, valljuk be, néhol még vértelenek – azzal operálnak, hogy ilyenkor történnek velünk a személyiség értékrendjét formáló „első események”. Van még mit kutatni e téren a valódi magyarázathoz, de az kiderült, hogy a hozzám hasonló örök egyetemhez kötött embereknek valóban döntő években van dolguk az ifjúsággal, s az is kiderül belőle, hogy az élethosszig tartó tanulás jelszavai közepette az életen át befolyásoló szemléletek ekkor alakulnak ki.

Draaisma hozzáállása a népszerűsítő esszéíróé. Akkor sem ijed meg, ha a magyarázatok még csupán újrafogalmazzák az eredeti kérdést. Számára a cél annak megmutatása, hogy a tudomány nem idegen az élettől. Még ha nem is magyaráz valóban, akkor is tisztázni tudja, mi is jellemzi emlékezetünket a sok vélelem közepette. A magát olvastató könyv gazdag ábraanyagát jól mutatja be a szellős tördelés, s Balogh Tamás fordítása is élvezetes. Az o megtisztelése – meg az olvasóké – is lett volna azonban, ha szakember is elolvassa a korrektúrát. Így nem maradtak volna olyan dolgok a könyvben, mint Vigockij (66. o) vagy a Brain című évszázados folyóirat könyvként aposztrofálása (176. o.).

...

Pléh Csaba

http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0403&article=2004-0119-1001-19UESJ

Kapcsolódó recenziók

Időutazás és emlékezet (Hegyi Zoltán, Magyar Nemzet, 2011-04-02)
Draaisma: Miért futnak egyre gyorsabban az évek? (Torma Tamás, est.hu, 2011-02-11)
Az emlékezés tudománya (Schenk Borbála, Könyves Extra, 2010-11)
Ex libris (Pléh Csaba, Élet és Irodalom, 48. évfolyam, 03. szám)
Miért futnak egyre gyorsabban az évek? (Harangozó István, Harangozó István és Pléh Csaba rádióbeszélgetése, )
Az emlékezet misztériumai (Farkas Attila Márton, Új KönyvPiac, 2004. január)
Hosszú lábjegyzet (Racsmány Mihály, Magyar Narancs, 2004. február 26.)
Miért futnak egyre gyorsabban az évek? (Dr. Osman Péter, Képes Extra – 2004. július, )
Rés az időn (Ferenczi Andrea, Élet és Irodalom, 2004. március 26.)
Douwe Draaisma: Miért futnak egyre gyorsabban az évek? (Dr. Osman Péter, Magyar Innovációs Szövetség Hírlevele (10. szám) – 2004.05.19., )
Miért futnak egyre gyorsabban az évek? (Dr. Osman Péter, Vezetéstudomány, 2005/1., )
Miért futnak egyre gyorsabban az évek? (Buda Béla dr., Élet és Tudomány, 2006. október 6)
Miért futnak egyre gyorsabban az évek? (Erdős Ágnes, Elle, )