0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Balogh Tamás
Kiadás: 2. kiadás
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 252 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-2790-87-9
Témakör: Pszichológia
Sorozat: Test és lélek

Eredeti ár: 2900 Ft
Webshop ár: 1740 Ft

KOSÁRBA
Miért futnak egyre gyorsabban az évek?

Ex libris

Élet és Irodalom
48. évfolyam, 03. szám

Nekünk, pszichológusoknak különösen fontos kérdés az, hogy az ifjúkorunkban oly sokat emlegetett C. P. Snow-féle két kultúra megléte szakadékot jelent-e vagy a mai világban éppenséggel közeledik-e egymáshoz az ember kutatásában a kétféle emberkép. Nincsenek illúzióim, s imperialista sem szeretnék lenni. Tudom, hogy még a pszichológián belül is létezik s maradni fog az értelmező s a magyarázó felfogások kettőssége. Ugyanakkor a magyarázó felfogások világában közeledés van a természeti és a társadalmi emberkép között. Ebben a közeledésben kulcsszerepet játszik a modern neurobiológia, a megismerés-tudomány s a kiterjesztett evolúciós gondolat. Konkrét kérdésekben mutatnak rá ugyanis arra, hogy az emberi jelentésteli világ kérdései megközelíthetőek természettudományos eszközökkel. Ismertetésem egyetlen kiadó fordításaira összpontosít. A Typotex ugyanis hivatásának tartja ezt a közelítést, s sorozatokat indított ennek képviseletére. A bemutatott első kötet, Ropolyi László és Szegedi Péter szerkesztésében a Principia Philosophiae Naturalis sorozatában jelent meg, mely sorozat a természeti világkép alapkérdéseinek történeti dokumentumait mutatja be. Kovács Ilona sorozata, a Test és lélek a biológiai pszichológia törekvéseit képviseli, míg a Kampis György szerkesztette Az evolúciós gondolat sorozat azt a törekvést, mely Darwin üzenetéből építené fel az emberi világot. Ez utóbbi sorozatban jelent meg az itt tárgyalt harmadik és negyedik könyv.

...

Douwe Draaisma: Miért futnak egyre gyorsabban az évek?

Neumann könyve is sokat foglalkozik az emlékezeti szerveződés lehetséges technikai és biológiai modelljeivel. A tavalyelőtt megjelent metafora-könyve révén nálunk is ismert holland pszichológiatörténész új könyve azt mutatja meg, hogyan is gondolkozik erről a laboratóriumi pszichológia és az idegrendszeri zavarokat kutató neuropszichológia. Erőfeszítései révén új értelmezést kapunk-e köznapi emlékezeti problémáinkról, arról, hogy miért bizonyos korokra emlékezünk, miért felejtünk el neveket s így tovább. Draaisma könyve ugyanis életeseményekből s egyéni példákból indul ki, mintha Alexandr Lurija és Oliver Sachs példáját akarná követni, sajnos azonban nem olyan mély, mint példaképei. Kárpótol azonban ezért a panoráma tágassága.

Nem rendszeres emlékezetpszichológiát kap az olvasó, hanem esszékötetet a meglepő vagy érdekes emlékezeti jelenségekről. Nem sorolom elő mindet, hiszen tudományos krimiről is szó van itt. Mi az emlékezőművészek titka? Esetek elemzésén keresztül megtudjuk, s itt egy újabb „két-kultúra kapcsolat”, hogy a laboratórium úgy leplezi le ezeket a mestereket, hogy kimutatja, a klasszikus retorika bizonyos eszközeit (képalkotás, történet-szerkezet a képek köré) emelik tökélyre. Miért vannak olyan emberek – a híres savant-ok –, akik valamilyen területen kiváló emlékezetűek, másutt meg fogyatékosak? Itt a válasz sokkal biológiaibb: a két agyfélteke nem szokványos kapcsolati és érési tempója magyarázza ezeket a szétválásokat.

Hasonló módon kiderül, hogy a déja vu érzést is a féltekék, illetve bizonyos érzelmi és emlékezeti agyi rendszerek disszociációja okozza. Egyszerűen fogalmazva: az egyik rendszer később észlel valamit, mint a másik, ezért a korábbi folyamatot már a múltnak tartja. Draaisma élvezetes bemutatásában ilyen jelenségeknél a használt szöveganyag Prousttól halad egészen a mai idegsebészeti műtőasztalokig, s az olvasó sehol nem érez erőltetett ugrásokat. Éppen azért nem, mert az emlékezeti folyamatok köznapunk részei, innen kerülnek az irodalomba is, a tudományba is.

Mármint a jó vagy releváns emlékezetkutatásban. Draaisma mint alapos történész bemutatja a szárazabb dolgokat is – még Ebbinghaus is van a könyvben –, de sokkal meggyőzőbb, amikor a napi hírekbe, akár a politikai oldalakra is feljutó emlékezeti kérdésekről szól. A mai közélet telve van emlékezetpolitikai kérdésekkel. Draaisma nem tér ki a szociális vagy helyi azonosság „rázós kérdéseire”. Bemutat viszont egy nagy port felvert esetet a téves azonosítások emlékezetkutatási kezelésére, a nevezetes Demjanjuk-affért. Az évtizedek után felfedezett koncentrációs táborbeli hóhér esete igen tanulságos a traumák, a jog és az emlékezeti működés összefüggései szempontjából. Az érvelést nem mondom el, bár abban rejlik a szakmaiság, a konklúziót azonban igen: Demjanjuk gonosz volt, de nem ott, ahol látni vélték.

Draaisma többször visszatér a könyvben a hosszú távú reminiszcenciák kérdésére. A mai emlékezetkutatás nem triviális eljárásokkal azt igazolja, hogy különösen hatvan éves korból visszatekintve 20-25 év közötti életeseményeinkre emlékszünk különösen jól. Olyan évek ezek – ismét egy „két-kultúra téma” –, amelyek Mannheim Károly szerint a nemzedékek alakulásának kitüntetett évei. A magyarázati kísérletek – melyek, valljuk be, néhol még vértelenek – azzal operálnak, hogy ilyenkor történnek velünk a személyiség értékrendjét formáló „első események”. Van még mit kutatni e téren a valódi magyarázathoz, de az kiderült, hogy a hozzám hasonló örök egyetemhez kötött embereknek valóban döntő években van dolguk az ifjúsággal, s az is kiderül belőle, hogy az élethosszig tartó tanulás jelszavai közepette az életen át befolyásoló szemléletek ekkor alakulnak ki.

Draaisma hozzáállása a népszerűsítő esszéíróé. Akkor sem ijed meg, ha a magyarázatok még csupán újrafogalmazzák az eredeti kérdést. Számára a cél annak megmutatása, hogy a tudomány nem idegen az élettől. Még ha nem is magyaráz valóban, akkor is tisztázni tudja, mi is jellemzi emlékezetünket a sok vélelem közepette. A magát olvastató könyv gazdag ábraanyagát jól mutatja be a szellős tördelés, s Balogh Tamás fordítása is élvezetes. Az o megtisztelése – meg az olvasóké – is lett volna azonban, ha szakember is elolvassa a korrektúrát. Így nem maradtak volna olyan dolgok a könyvben, mint Vigockij (66. o) vagy a Brain című évszázados folyóirat könyvként aposztrofálása (176. o.).

...

Pléh Csaba

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK