0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Bakács Tibor
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 297 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-9664-87-6
Témakör: Ökológia
Sorozat: No.1. Nemzetközi bestseller

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 2400 Ft

KOSÁRBA
A fele elfogyott
Olaj, gáz, forró levegő és a globális energiaválság

Megváltó napfény

Magyar Nemzet
2008. július 26.

Kell-e azonnal csökkentenünk az ipar szén-dioxid-kibocsátását? – Más véleményen Björn Lomborg és Jeremy Leggett

Nemrégiben két könyv is megjelent Budapesten az éghajlatváltozásról és az energiaválságról. Mindkét kötet Magyarországra látogató szerzője interjút adott lapunknak. Bár mindketten a napenergia fontosságát
hangsúlyozzák, éles vitában állnak egymással.


Hallgatnunk kell a természettudósokra a megoldandó helyzetről, de meg kell hallgatnunk a közgazdászokat is arról, hogy mennyibe kerül az a megoldás, amelyet a természettudósok ajánlanak, és mit nyerhetünk általa. Az emberek hajlamosak kétségbeesni a klímaváltozást illetően. A kiotói szerződést erőltetik, pedig az drága, és szinte semmi haszna. Okosabb megoldásra van szükségünk. Természetesen ha nem teszünk semmit, az se jó. De legyünk tisztában vele: a globális felmelegedés ötven–száz év múlva okoz majd gondot. Hosszú távú megoldást kell találnunk – nyilatkozta lapunknak Björn Lomborg dán politológus, a Koppenhágai Üzleti Főiskola tanára. A magyarul nemrég megjelent Cool it – Hidegvér! című könyvében részletesen elemzi számítógépes modellszámítások alapján a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének hatásait és költségeit. Szerinte ha a föld minden országa egy egész évszázadon keresztül betartaná a kiotói egyezményben foglaltakat, akkor is csak öt évvel tudnánk elodázni a klímaváltozást. Ennek szinte semmi haszna, viszont 180 milliárd dollárba kerülne évente.
– Tehát ha nem tartjuk be a kiotói egyezményt, akkor a bajok öt évvel korábban jönnek. Az így megspórolt pénzből viszont a világ szinte összes problémája megoldható lenne.
Lomborgot többször is a világ legbefolyásosabb környezettel foglalkozó véleményformálói közé választották, érvelése azonban mélyen megosztja kollégáit. Úgy véli, hogy szinte valamennyi, az éghajlatváltozás ellensúlyozását célzó nemzetközi intézkedés látszatmegoldás volt, amelyeket jobb végre se hajtanunk. A gázemisszió csökkentése, a tetőket fedő napelemek mind azt a célt szolgálják, hogy a nyugati civilizációkban lakó emberek jobban érezzék magukat, azzal a tudattal aludjanak el esténként, hogy megtették a kötelességüket a bolygó megmentéséért.
A valóságban azonban a ma használatos napelemek segítségével tízszer drágábban lehet energiát előállítani, mint a fosszilis tüzelőanyagok elégetésével. Emiatt csak néhány gazdag nyugati ember engedheti meg magának, hogy napelemekkel borítsa a háza tetejét. Mindezt főként azért teszik, Lomborg érvelése szerint, hogy megmutassák a világnak, milyen jó emberek is ők. Még ha sokkal több ember használna is napelemeket, az sem változtatna semmit a felmelegedésen.
– Emellett India és Kína szén-dioxid-kibocsátása drasztikusan nőni fog az elkövetkező években, hiszen nekik eszük ágában sincs áttérni a drága és kis hatékonyságú energiatermelő technológiákra. Ezért azt mondom, hogy mégis a napelemek fejlesztésére kell koncentrálnunk – érvel Lomborg. – Hatékonyabb napelemeket kell kifejlesztenünk. Ha sokkal több pénzt fektetnénk a kutatásba és a fejlesztésbe, a napelemek ára néhány éven belül zuhanni kezdene. Ha például 2050-re olcsóbbá válna a napenergia, mint a fosszilis tüzelőanyagok, mindenki váltana erre a megújuló energiaforrásra.
Az alternatív energiahordozók fontosságában Lomborg egyetért kollégáival. A napenergia mellett a hullámzás mozgási energiájának fontosságát hangsúlyozza. Többen az atomenergia második reneszánszát jósolják, hiszen ez az energiatermelés kevés szén-dioxid kibocsátásával jár. Lomborg nem osztja ezt a véleményt, szerinte az atomenergia jelenleg nem költséghatékony. Ha számításba vesszük a nukleáris hulladék tárolásának a költségét is, akkor az atomenergia háromszor olyan drága, mint a fosszilis tüzelőanyagok.
A néhány éve még nagyon ígéretesnek tűnő biodízel hátrányairól az utóbbi hónapokban nyilvánossá vált kutatási eredmények illeszkednek Lomborg érvrendszerébe.
– A bioüzemanyagok példája mutatja, hogy ha pánikba esünk és kapkodunk, akkor nagyobb problémát okozunk, mint amit meg akartunk oldani. A bioüzemanyagok gyártásakor elégetünk sok tápláléknövényt, amely éhínséghez vezethet. Drága, és összességében több szén-dioxid-kibocsátással jár, mint ha kőolajjal fűtenénk. Jó példa arra, hogy nem szabad azt tennünk, amitől jól érezzük magunkat, hanem bölcsen kell cselekednünk – mondja. A bioüzemanyagok második generációja, amelyet nem az ehető növényi részekből gyártanak, alkalmas fűtőanyag lehet a jövőben.
Felvetésünkre, miszerint ha az országoknak nem kell csökkenteniük a szén-dioxid-kibocsátásukat, akkor miért áldoznának vagyonokat a megújuló energiahordozók fejlesztésére, Lomborg elismerte: valószínűtlen, hogy ezt önként megtennék. Szükség van szerinte egy nemzetközi egyezményre, amelyben a világ fejlett országai vállalják, hogy a jövőben meghatározott összegeket fordítanak az alternatív energiaforrások kutatására. Ez még mindig sokkal olcsóbb lenne, mint csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. Gyakran mondják, hogy miközben az országok végrehajtják a Kiotó-protokollt, egyébként is sok pénzt fektetnek a kutatásba. A szerző és munkatársainak felmérése szerint azonban nem ez történik. A múltban megkötött egyezmények rövid távra szólnak, az országoknak alig van tíz-tizenkét évük arra, hogy átalakítsák gazdaságukat. Ez kizárja, hogy valóban okos megoldások szülessenek, az új technológiák kifejlesztéséhez ugyanis hosszabb időre van szükség.
– Nézzük meg azoknak az országoknak a költségvetését, amelyek már ratifikálták a kiotói szerződést. Nem látszik semmilyen emelkedés a kutatásra fordított összegekben, sőt csökkenés tapasztalható. Az új generációs napelemek úgy 2040-re lennének igazán hatékonyak. A szerződés rövid hatálya miatt ezért nem fordítanak rájuk pénzt, hiszen hirtelen, most kell csökkenteni a kibocsátásukat – érvel a politológus.
Lomborg könyvének fő üzenete az, hogy a világon számos más, az éghajlatváltozásnál sürgetőbb baj van, a malária, az AIDS, az éhínségek, amelyek felett elsiklik a döntéshozók figyelme. Ellenfelei főként azt vetik a szemére, hogy e problémák mindegyike közvetett módon az éghajlatváltozás miatt válik egyre súlyosabbá, ő azonban nem ért egyet ezzel. Szerinte ha végrehajtjuk a Kiotó-protokollt, akkor az évszázad végére talán 0,2 százalékkal csökkenthetjük a maláriások számát. Ha viszont inkább a malária gyógyítására áldozunk, akkor sokkal több embert menthetünk meg. Ezek az emberek nemcsak életben maradnak, de tovább dolgoznak, nem kell az ellátásukra pénzt költeni. Nő az adott országok gazdaságának termelékenysége, és becslések szerint az évszázad végére kétszer-háromszor gazdagabbak lehetnek, mint most.
– Tehát a kérdésem az, hogy hogyan segíthetünk a legjobban az embereknek. Úgy, hogy rengeteg pénzt áldozunk Kiotóra, tudva azt, hogy szinte semmi hatása sem lesz, vagy inkább segítjük őket, hogy sokkal gazdagabbak legyenek, mint most, és így a jövőben könnyedén megbirkóznak majd a problémákkal.


– Az emberek nagyon kötődnek a meggyőződéseikhez, és száz év olajfüggőség erős meggyőződést alakított ki bennük. De ahogy Einstein is mondta: „Nem oldhatjuk meg a világ gondjait ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amellyel előidéztük őket.” El kell szakadnunk az olajtól, és alternatívák után kell néznünk – mondja Jeremy Leggett, A fele elfogyott című, a világméretű energiaválsággal foglalkozó könyv szerzője. Leggett geológus, pályája kezdetén olajtársaságok, például a BP és a Shell tanácsadójaként dolgozott. A kilencvenes évek elejétől azonban önállósította magát, részt vesz a Greenpeace környezetvédő kampányaiban, és megalapította a legnagyobb független, napelemeket fejlesztő angol vállalatot, a Solarcenturyt.
Leggett és Lomborg éles vitában állnak egymással abban, hogy kell-e azonnal csökkentenünk az ipar szén-dioxid-kibocsátását. Bár Leggett is úgy gondolja, hogy önmagukban a kiotói szerződésben meghatározott szén-dioxid-kvóták nem fogják megakadályozni a klímaváltozást, szerinte mindenképpen csökkenteni kell a légkör jelenleg igen magas szén-dioxid-szintjét.
Leggett írása azonban jelentősen különbözik más környezetvédők felmelegedésről szóló könyveitől. Geológusként arra hívja fel a figyelmet, hogy ha nem törődünk a felmelegedéssel, akkor is alternatív energiahordozókat kell találnunk, hiszen az olajtartalékok hamarosan kimerülnek. A szakértők többsége egyetért abban, hogy a világ folyamatosan növekvő olajtermelése nem tartható fenn a végtelenségig, hiszen biztosan véges a föld alatt rejlő olajtartalékok mennyisége. Az olajtermelés csúcsának időpontjában nincs konszenzus a kutatók között. A legpeszszimistább jóslatok szerint már néhány éven belül csökkenésnek indulhat a világ olajtermelése. Ezen az állásponton van Leggett mellett több más, olajipari állását elhagyó szakértő. Szerintük alig egybillió (milliószor millió) hordó olaj lehet a föld alatt. Az olajtársaságok és a legtöbb ország kormánya szerint viszont évtizedekre vagyunk az olajtermelés csúcsának időpontjától, és még legalább kétbillió hordó a rendelkezésünkre áll. A két becslés közötti különbséget úgy lehet elképzelni, mintha a Genfi-tó tele lenne olajjal, illetve félig lenne vele.
„Gazdaságunk olyannyira függ a fosszilis tüzelőanyagoktól, hogy azt el sem tudjuk képzelni. A közlekedés, a szállítás kilencven százaléka olajjal működik, a boltokban kapható árucikkek és élelmiszerek 95 százalékának az előállításához olajra van szükség. Egyetlen tehén felneveléséhez és feldolgozásához 950 liter olajat használnak. Ma több mint nyolcvanmillió hordó (13 milliárd liter) olajat égetnek el naponta a földön, és e mennyiség folyamatosan növekszik”, érvel Leggett egy korábbi, az Independentben megjelent cikkében. A világ napi olajszükségletének egynegyedét az Egyesült Államok használja fel. Miközben más országok egyre kisebb fogyasztású, hibrid meghajtású autókat gyártanak, amelyek akár négy liter benzinnel is képesek száz kilométert megtenni, addig a hatalmas fogyasztású hobbiterepjárók piaci részesedése Amerikában 2003-ra 24 százalékra nőtt, így az ország autóinak száz kilométerre vonatkoztatott átlagos fogyasztása 1987 és 2001 között 9 literről 9,62 literre romlott. A földgázzal hasonló a helyzet. Az Európa által használt gáz nagy része a Közel-Keletről és a volt Szovjetunióból érkezik, és bármely fennakadás a szállításban pánikhangulatba sodorja az európai kormányokat.
De Leggett szerint korántsem lehetetlen változtatni ezen. Kuba sikeresen módosított a mezőgazdasági termelésén, amikor a Szovjetunió összeomlásával elapadtak az olcsó kőolajcsatornái. Néhány év alatt áttértek a természetes tápanyagokat hasznosító, a helyi igényeket kiszolgáló mezőgazdasági termelésre.
– Természetesen Kuba nem a legdemokratikusabb állam, az egész gazdaság átalakítását célzó döntéseket nem kérdőjelezi meg hallhatóan senki, de a demokráciákban sem lehetetlen változtatni. A második világháború kezdetén Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is demokrácia volt, mégis egy-két hónap alatt sikerült mobilizálni a teljes gazdaságot a háború igényeinek megfelelően. Akkoriban mindenki tisztában volt a veszéllyel: a náci Németország lerohanta Európát. Bár most nem fenyeget háború, a helyzet mégis veszélyes, és cselekvést kíván. Ha a kubaiak meg tudták csinálni, biztos vagyok benne, hogy mi is képesek vagyunk rá.
A közeljövőben Leggett szerint csökkenni fog a világgazdaság termelékenysége, az optimista forgatókönyvek szerint a föld országai gyorsan reagálnak majd a megváltozott körülményekre. Az iparosodott országok néhány év alatt áttérhetnének a helyi erőforrásokra épülő gazdaságra, amelynek energiaigénye messze a mai gazdaság kívánalmai alatt marad. Számos példa bizonyítja, hogy ezek nem csupán futurisztikus álmodozások. A dél-angliai Woking kisváros 1990 óta 77 százalékkal csökkentette a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét, napelemekkel, hibrid járművekkel, a fűtést és az energiatermelést kombináló berendezésekkel. Leggett reményei szerint hamarosan a vállalatok nem az újabb és újabb olajmezők felkutatására fognak vagyonokat áldozni, amelyek csakhamar biztosan kimerülnek, hanem ezt az összeget az alternatív energiaforrások kutatásába fogják fektetni. Ennek fontosságában szinte maradéktalanul egyetért a két szerző.
Leggett nagyon bízik a napcellák sikerében, vállalkozása is erre épül. A napelemek ára folyamatosan zuhan, így a módszer hatékonysága hamarosan megközelíti a szénalapú energiatermelés hatásfokát. Ez különösen így van, ha figyelembe vesszük, hogy a hagyományos energiahordozók ára várhatóan éppen az ellenkező irányban fog mozogni, írja. Egy, a brit kormány számára 2003-ban készített tanulmány szerint ha a ma mezőgazdasági művelés alatt álló területek kevesebb mint egy százalékát napenergia-termelésre használnák, az egész föld energiaigényét ki lehetne elégíteni.
(Björn Lomborg: Cool it – Hidegvér! Typotex Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 2500 forint. Jeremy Leggett: A fele elfogyott. Typotex Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 3200 forint)

Molnár Csaba

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK