A kötet tömény szenvedéstörténet, 
látlelet a zsarnokságról. 
Lázadozó lelkiismeret ébredése, amely nem hajlandó tovább sumákolni. 
Konkrétan fájt olvasni.

A Typotex Kiadó ismét nehéz műfajba vágta fejszéjét, jelzem, aki utál komfortzónáján kívül olvasni, annak nem való a történet. Az a történet, ami bevallottan alternatív, a könyv mellett ülő ember azonban pillanatokon belül képes párhuzamot húzni valamiféle valósággal, legyen az akár teljes bizonyossággal felötlő, akár ködösen maszatolt sejtés. A kötet címe A föld, amelyen állunk, szerzője a spanyol Jesús Carrasco.

Legkönnyebb párhuzamot a náci Harmadik Birodalommal lehet húzni, ahogy a történetet olvassa az ember, de a szerző konkrétan sehol sem említi, hogy erre gondolt volna. Helyszín az alternatív valóság meghódított Spanyolországa, idő a múlt század eleje, közepe, főhősök pedig egy gyarmatosítókhoz tartozó család tagja és egy munkatábort megjárt helyi ember. Alapkonfliktus: a gyarmatosító lelkiismerete megszólal és nem engedi, hogy eltegye láb alól a valamikor ott lakót. Pedig minden joga megvan rá.

Eva Holman Josif Holman ezredes felesége, jelenleg a Birodalomhoz csatolt valamikori spanyol területen laknak. Szokás, hogy az ország vezetői a hatalomhoz hű, hatalom megszerzéséért tenni is hajlandóknak kiosztják győzelem után a  meghódított területen fekvő kellemes kis lakokat, akik onnantól kényelmesen élhetnek ezekben a házakban, természetesen a helyiek megfelelő kiszolgálása által. A lakosság nagy része ezekről a településekről eltűnik, hogy hová, az igazán nem is tartozik rájuk, és nem is érdekli a kényelembe beletelepedett hódítókat.

Josif fénykorában maga is tevékeny része volt a hódításnak, mára azonban magatehetetlen, beteg ember, akinek az elméje is szakaszosan működik - ami a történet szempontjából kifejezetten üdvös. Eva, mióta egyre jobban épül le valamikori élet-halál ura férje, egyre inkább kezdi kimutatni, mit gondol valójában a férfiról. Már csak alapvető kényelmét hajlandó szolgálni, semmi többet: nem szed szét számára semmilyen finomabb ételt, inkább csak azt kapja, amit eleve el tud fogyasztani a beteg, nem tolja ki olyan gyakran a levegőre, mint kéne: elkorrodált a kapcsolatuk, ami fénykorában sem lehetett olyan rettenetesen szeretetteljes. Ráadásul a háború elvette Evától az egyetlen fiát, amit se elfelejteni, se megbocsátani nem tud a rendszernek.

Így morzsolgatják minden napjaikat, nézik a kert növényeinek növekedését, amikor a birtokra egy rossz állapotban lévő, sebhelyes arcú férfi vetődik és ott is marad. Eva nem teljesen érti magát, miért nem rángatta meg a vészharangot, amelynek hangjára a rendfenntartók hamar ott termettek volna és elvitték volna a betolakodót. Hiszen ő is bajba kerülhetett volna, a nem jelentés ugyanolyan gondot von maga után, mint a jelentés az idegen szempontjából. Ha Josif még bírná magát, már rég keresztül lenne lőve a férfi és gyilkosának semmi bántódása sem eshetne.

Eva talán azért habozik jelenteni az idegent, aki Levának nevezi magát, mert alultápláltsága és rossz kinézete dacára a rajta lévő, végsőkig piszkos zakó rettenetesen finom szabású és első osztályú anyagból készült darab, ráadásul remekül tájékozott a birtok régi ügyeiben, helyszíneiben. Ahogy halad a cselekmény, úgy bontakozik ki az olvasó előtt egy munkatábor, vagonokban való utazások, kíméletelen bánásmód, és az élet olcsósága a meghódított területekről kitelepített, elhurcolt emberekkel kapcsolatban.

Igen, ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van, benne van a levegőben, a harapásnyi kenyérben, a kert növényeiben. Talán túl sokat és túl töményen kap az olvasó a munkatáborok valóságából, az elnyomás mindent beborító fátyolából, lesz, aki hamar le is teszi ezért a művet (személy szerint nem  csodálkozom ezen). Nem harmatos embereknek való olvasmány. Talán kicsit öncélú is, hogy alternatív történelemként írta meg a szerző. Disztópiához túl tömény, túl céltalan, kalandregényhez túl komor, általános tanításhoz nagyon aprólékos, sokkoláshoz viszont kiváló. Lehet, hogy kevesebb és konkrétabb több lett volna olvasásélmény szempontjából.

Igen, fájt olvasni. Nem azért, mert rossz, hanem azért, mert sokkolt.