A könyv hátsó borítója és szerzői utószava, az Epilógus is elárulja, hogy a regény cselekménye megtörtént eseményeken alapul. Cruz apai nagyszülei az óceánparti Portugáliában, Figueira da Foz-i házukban a második világháború alatt valóban bújtattak egy Szlovákiából menekült, Amerikába tartó, pontosabban oda visszatérni kívánó zsidó származású férfit, egy Ivan Sors nevű festőt. Egykori jelenlétének emlékét nemcsak a családi legendárium és néhány felidézett pontos dátum, hanem egy-két a lakásban maradt tárgyi emlék és a rejtőzés hónapjai alatt festett pár Sors-festmény is megőrizte (az Epilógusban mindezekről a regény fiktív matériájába bekerülő tárgyakról fényképfelvételek is láthatók). Mert hát a Festő a mosogató alatt végül is Afonso Cruzhoz méltóan vérbeli fikció, az Ivan Sors névből a regényben Jozef Sors lesz, és a szöveg voltaképpen az ő kitalált, regénnyé írt története, ha úgy tetszik, a fejlődésregénye, amelyben a címet adó motívum, a portugáliai bujkálás az első pillantásra várhatónál igazából kisebb akcentust kap.

A Festő a mosogató alatt immár a harmadik magyarul megjelent regénye az 1971-ben született portugál írónak, és mivel az előző kettőről, az Európai Unió Irodalmi Díjával elismert, elbeszélőtechnikai értelemben extrém módon kacifántos Kokoschka babájáról (A fikció az ember legjobb barátja. ÉS, 2015/9., febr. 27.) és az elsőnél klasszikusabban építkező, de szintén remek Virágokról (Hatoljunk beljebb a sűrűbe. ÉS, 2017/24., jún. 16.) annak idején egyaránt lelkesen írtam ezeken a hasábokon, kézenfekvőnek látszott, hogy Afonso Cruz harmadik magyarul megjelent könyvét látatlanban válasszam ki magamnak e rovatba. Annál is inkább, mert Cruzról szóló előző írásom zárómondata teljesen őszintén hangzott így: „De alig várom a harmadikat.” Engem mind a két korábbi alkalommal lefegyverzett a portugál író mesélőkedvének áradása, és az ehhez szorosan kapcsolódó, gyakran rendkívüli iróniával előadott reflexió.

Nos, itt van „a harmadik”, a harmadik Afonso Cruz-könyv, ezúttal is a Typotex Kiadó Világirodalom sorozatának jóvoltából – ha megfelelő módszerekkel jártam utána az interneten, akkor Cruz az első triplázó írója ennek a kiváló, de megítélésem szerint nem eléggé a helyén becsült sorozatnak. (Ha valaki esetleg igazságtalannak vélné ezt a megjegyzést, gondoljon csak a szabályt erősítő kivételre, Danyiil Harmsz Esetek című kispróza-válogatására, mely szintén ebben a sorozatban látott napvilágot, és megjelenése idején rövid időre valóságos kultuszkönyvvé vált.) Az előző két könyvhöz képest mostanra a fordító személye változott meg (Bense Mónikát Király Szabolcs váltotta), de az a tipográfiai szertelenség, amely a Kokoschka babájának elválaszthatatlanul és a Virágoknak is mélyértelműen a sajátja, a jelenlegi könyvkiadási gyakorlatban kétségtelenül ebben az első Cruz-könyv óta némi ráncfelvarráson átesett sorozatban tud a legmagátólértetődőbben, a kompromisszumoktól a leginkább mentesen megmutatkozni – miközben ezeknek az írói szándék szerint rendhagyóan szerkesztett és végigmesélt szövegeknek mégiscsak a lehető leghagyományosabb könyvtestekbe, ráadásul egy hasonló kiállítású, egységes sorozatba kell rendeződniük. Cruzról az előző két alkalommal is megemlítettem, hogy most már harminc publikált kötetre rúgó írói munkája mellett professzionális zenészként, képzett könyvillusztrátorként és animációs filmek rendezőjeként is ténykedik (a harminc kötetnek nem mindegyike a szó bevett értelmében regény) – saját rajzainak, illusztrációinak, grafikáinak és képeinek, általában kép és szöveg viszonyának a Festő a mosogató alatt lapjain bizonyos értelemben még talán nagyobb jelentősége is van, mint az előző két könyvben volt.

A könyv hátsó borítója és szerzői utószava, az Epilógus is elárulja, hogy a regény cselekménye megtörtént eseményeken alapul. Cruz apai nagyszülei az óceánparti Portugáliában, Figueira da Foz-i házukban a második világháború alatt valóban bújtattak egy Szlovákiából menekült, Amerikába tartó, pontosabban oda visszatérni kívánó zsidó származású férfit, egy Ivan Sors nevű festőt. Egykori jelenlétének emlékét nemcsak a családi legendárium és néhány felidézett pontos dátum, hanem egy-két, a lakásban maradt tárgyi emlék és a rejtőzés hónapjai alatt festett pár Sors-festmény is megőrizte (az Epilógusban mindezekről a regény fiktív matériájába bekerülő tárgyakról fényképfelvételek is láthatók). Mert hát a Festő a mosogató alatt végül is Afonso Cruzhoz méltóan vérbeli fikció, az Ivan Sors névből a regényben Jozef Sors lesz, és a szöveg voltaképpen az ő kitalált, regénnyé írt története, ha úgy tetszik, a fejlődésregénye, amelyben a címet adó motívum, a portugáliai bujkálás az első pillantásra várhatónál igazából kisebb akcentust kap.

Mert ha akarjuk, és ezt a portugál eredetiket nem ismerő magyar olvasóként is akarhatjuk immár, akkor a Festő a mosogató alatt részben mintha a Kokoschka babája szövegébe belefoglalt apró, mindössze két rövid bekezdésnyi mozzanatnak a kibontása lenne. A Kokoschka babája második fejezetében járunk, annak a regénynek az egyik főszereplője, Isaac Dresner egyes szám első személyben meséli a saját emlékeit: „A családnak ezen az ágán az egyik legnagyobb tragédia az volt, amikor meghalt a nagyapám. Möller ezredessel szokta eltölteni a délutánjait, ő volt a legjobb barátja. (...) Egy nap aztán az ezredes komornyikja megölte a nagyapámat. Apám sose tudta pontosan elmagyarázni nekem, miért tette: csak annyit mondott, szörnyű ember volt ez a komornyik, egy óriás, aki ráadásul a metaforákat sem értette.” (Kokoschka babája, 67.) Gustav Möller ezredes, ez a joviális filantróp katonatiszt a Festő a mosogató alatt egyik fontos, az egész történeten végigvonuló szereplője lesz; a Kokoschka babájában a „legjobb barát” viszonyban aposztrofált, de névvel nem emlegetett áldozat, a Cruz-regényekben másutt is fel-feltünedező Isaac Dresner nagyapja, Dovev Rosenkrantz; az ő gyilkosa, a metaforákat nem értő, égimeszelő komornyik pedig nem más, mint az idősebb Sors, a címszereplő főhős festő, Jozef Sors apja, akit e cselekedetéért különben halálbüntetéssel sújtanak. És a mostani regényben a gyilkosság irracionális motivációja (amit Isaac Dresner apja „sosem tudott pontosan elmagyarázni”) is részletesen feltárul. Persze nem valami évek távolából előráncigált filológiai összefüggésről van itt szó: Portugáliában a Festő a mosogató alatt egy évvel követte a 2010-es Kokoschka babáját, Afonso Cruz pedig közismert arról, hogy egymástól akár nagymértékben eltérő karakterű regényeit is szívesen köti össze hasonló hivatkozásokkal és utalásokkal.

Afonso Cruz mindhárom magyarra fordított regényében az így vagy úgy bonyolított cselekményen túl – mint már említettem, a Kokoschka babája e tekintetben szinte ördögien és elsőre jóformán átláthatatlanul kusza; a Virágok jóval klasszicizáltabb változat a történet elmesélésére, ahol az időrend helyenkénti felborításának mégiscsak van jelentősége; ezekhez képest a Festő a mosogató alatt a három közül a legegyszerűbb változat, ha úgy vesszük, rövidre fogott fejezeteiben valóban egy lineárisan végigmondott élettörténet jut a tudomásunkra –, tehát a cselekmény jellegzetes felrakásán túl mindegyik prózában ott van egy igen nagy gonddal megszövött reflexív gondolati háló is, kvázifilozofikus vagy a „komoly” filozófiával erősen ironizáló módon, amelynek keresztkötései az emberi tudat valamilyen jellegzetes működését mutatják meg. Ha a Kokoschka babájában ezt a hálót a tudás és a megismerés jelentette, a Virágokban pedig az emlékezés és a felejtés dialektikája, akkor a Festő a mosogató alattban az alapmotívum helyzetében a látás, a nézés helyezkedik el, a szemen keresztüli észlelés megannyi variációja, a hétköznapjainkba épült látványok megszokhatóságának vagy rendkívüliségének a kérdéseitől Röntgen találmányán (az emberi testbe látást lehetővé tévő újdonságon) át a fényig és magáig a szemig újra és újra nekirugaszkodó változatokban. Magát a történetet is a látás formálja, Jozef Sors boldogságának tetőpontján látja szerelmét a szomszéd kertben hintázni, és amikor a lány mást választ, férjhez megy, hangsúlyosan soha többé nem látja őt; festőként azután belekezd két nagy vállalkozásába, A nyitott szemek könyvébe, illetve A csukott szemek könyvébe (a szöveget végig Cruz szemeket ábrázoló naiv rajzai tagolják), tudatának elborulását látása meggyengülése jelzi, boldogulásának kizárólagos lehetősége pedig nem valamilyen konkrét életcél vagy a jövőben elérendő állapot, hanem a fény érzékelésének visszaszerzését maga elé tűző vágyakozás. A látás és a nézés apró részleteiben (jelenetben, egy-egy mondatban vagy dialógusban) kibontott metaforarendszere ezúttal sem valamilyen súlyos vagy tragizáló hangon érvényesül, hanem könnyedén, a lehető legegyszerűbb elbeszélés olykor naivnak ható természetességével.

Most, hogy a kezünk ügyében van Afonso Cruz harmadik könyve, kezdetnek éppen hogy ezt ajánlanám – a maga másfélszáz oldalával a Festő a mosogató alatt kapóra jön, hogy bevezesse olvasóját ebbe a különleges írói világba, és kedvet hozzon akár a szerző első, akár második magyar könyvéhez; és ha a dolgok úgy alakulnak, az érdeklődés utat nyithat egy újabbnak, a negyediknek is.