És ez nem valamiféle tabudöntögetés vagy provokáció. Hanem, talán egy érvényes tézis, melynek antitézise megtalálható a Tánckönyv című kötetben. Szintézise pedig az olvasóban.

KEDVELEM AZOKAT A RÉGEBBI IDŐKET, MIKOR A FILOZÓFIA ÉS A KÖLTÉSZET MÉG ÖSSZEÉRT.

A filozófia még nem volt ennyire száraz, ennyire egzakt, ennyire kifejtős jellegű, ennyire szájbarágós, ennyire precíz… ennyire tudományszagú. Helye volt az aforizmáknak, a hasonlatoknak, a sejtéseknek és a sejtelmességnek. A gondolatokra úgy lehetett rácsodálkozni, ahogy egy csillogó-áttetsző féldrágakövet a Nap felé tartva forgatunk és csodálunk. Abban a kőben is ott van a kémia minden csodája, s mi, amikor gyönyörködünk, mégsem a periódusos rendszer összefüggéseit próbáljuk eszünkbe idézni (persze, azt is lehet, de az egy másik alkalom, egy másik tudatállapot.)

Míg a filozófia eltávolodott a sejtés-szerű, homályos és bizonytalan szépségektől, s valamiféle tudománnyá béklyózta magát – senki ne értsen félre, ennek sem vagyok ellene – addig a költészet lerázta magáról a forma kötelékeit, s rájött, hogy a költészet szabad. A költészetben mindent szabad. Mindent is! És ez jó, mert az alkotó-verselő elme úgy használhatja a szavakat, ahogy soha korábban. És közben persze használhatja úgy is, ahogy bármikor korábban…

„Akárhogy is, de a tánc nem más, mint elképzelni, hogy a test
által Kitermelt dallamot csendesen megértik a Halottak
és az ég.”
(Akárhogy is, 21. oldal)

Ha a fentiek mentén elindulva a filozófia mára háttérbe szorított megjelenési módjait és a költészet mai lehetőségeit egymásnak eresztjük, akkor abból valami olyasmi sül(het) ki, mint Gonçalo M. Tavares kötete, a

TÁNCKÖNYV / EGY MOZGÁSPOÉTIKA TERVEZETE

című kötet.

„Definiáld pontosan a lelket.
Kérték az őrültet.
Definiáld pontosan a lelket.
Meghallgatni a választ. Alkalmazni a testre, bekötni a testet
az áramkörbe; táncolni.”
(Meghallgatni és fejlődni, 85. oldal)

S HOGY MIHEZ KELL/LEHET KEZDENI EZZEL A KÖNYVVEL?

Engedni kell, hogy hasson, hogy az olvasás súlya alatt feltáruljanak a különböző szövegek közötti összefüggések, és – kellő nyitottság és érzékenység” esetén – összeálljon „valamivé”. Valamivé, ami akár fontos is lehet. Az olvasónak.

Be kell vallanom, nem emlékszem olyasmire, hogy a Typotex verseskötetet jelentetett volna meg, s most, hogy ez is megtörtént, a kötet ismeretében érteni vélem, hogy ez nem valamiféle koncepcióváltás, inkább csak – csak? – egyfajta szokatlan kiteljesedés. Törekvés a kiteljesedésre. Ennek a portugál költőnek a verseskötete illeszkedik a kiadó portfóliójába. Sőt, sajátos módon összecsirizezi azokat a területeket, amik eddig a kiadó kínálatában szerepelnek…

A bizonyíthatatlansággal bizonyítani.
Lecserélni a bizonyítást a bizonyíthatatlanságra.”

– írja Gonçalo M. Tavares az Azt hiszem, most már világos című szöveg elején. És ez lehet filozófiai alapállás, és lehet költői cél, és lehet a világ – vagy a tánc – megragadásának érvényes/különleges módja.

És lehet, hogy érvényesebb, mint amit eddig…