A Typotex Világirodalom sorozatában láttak már napvilágot különleges kötetek. Ott volt a litván Halak és sárkányok, amelyben regénybe íródott regény. A Festő a mosogató alatt, amely portugál szerzője akaratából tökéletes közép-európai sztorinak mutatta magát, s benne a rajzok egyenrangúakká váltak a szöveggel. Vagy ott volt a cseh Egy férfi, amely Esterházy Péter Egy nőjére válaszul miniatűr fejezetekből állt egy-egy férfiról. S még hosszan lehetne sorolni. Olyan könyvvel azonban, mint az 1870-es születésű portugál Tavaresé, nemcsak a Typotexnél, de még soha életemben nem találkoztam. Úgy gondolom, ez a kötet mindig az, aminek az ember elolvassa. S minden újraolvasásnál vagy csak újra kinyitásnál más lehet. Például verseskönyv. Vagy monológ. Esetleg filozófiai miniatűrök sora. S akkor még nem esett szó arról, vajon miért idéz meg még egy, a szövegtől nagyon különböző eszközökkel dolgozó művészetet már a címében is: a táncot a mozgással, hanggal és némasággal. A nyelv teherbírásáról, gondolat, beszéd és gesztus együttállásairól, életről, halálról, testről és lélekről szólnak a finom miniatűrök: nem szabad őket túl hosszan értelmezgetni, inkább olvasni kell, újra és újra. Bennem a könyv egy nem túl nagy, üres szobát idéz fel, egyetlen hatalmas ablakkal, és egy táncossal, aki egy csak általa hallott zenére táncol a közepén.