Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Miklódy Dóra, Simon-Szabó Ágnes
Kiadás: 2019
Megjelenés: 2019
Oldalszám: 112 oldal
Formátum: B/6, fűzve
ISBN: 978-963-4930-65-5
Témakör: Filozófia, Pszichológia, Szociológia

Eredeti ár: 2200 Ft
Webshop ár: 1540 Ft

KOSÁRBA
A kiégés társadalma

Nincs szükség elnyomásra, önként és dalolva zsákmányoljuk ki magunkat

https://24.hu/
2020-1-5
A megfélemlítés a múlté, a 21. században már a szabadság és a végtelen lehetőségek zászlaja alatt hajszoljuk magunkat depresszióba és totális kiégésbe. Ennek esnek áldozatul az ünnepek is, amelyek kilépést jelenthetnének a késő kapitalista hétköznapok mókuskerekéből. A koreai születésű, német filozófus, Byung-Chul Han szerint a megoldáshoz nem kell tenni semmit, de ez nem olyan könnyű. Pedig épp az lehet a kulcs, ha nem akarunk állandóan hasznosak lenni, és képesek vagyunk megélni a mélyreható unalmat.

Minden igazi kultúrkritikus tudja, hogy egy-egy korszakot nem a kirakatba tett magasztos eszméiről kell megítélni, sokkal inkább arról, amiről szemérmesen hallgat, és amikor senki se néz, gyorsan besöpör a szőnyeg alá: például a jellemző népbetegségeiről. Így látta ezt a melankóliáról az 1600-as években értekezést író Robert Burton, a hisztéria lehetséges okait újragondoló Freud, a bolondság történetét ádázul kutató Michel Foucault, és így látja a koreai születésű, német filozófus Byung-Chul Han is, aki már a sokadik könyvét írja a 21. századi modern társadalmak végzetes eltévelyedéséről.

Hogy hol tévelyedtünk el?Han nagy ívű következtetéseket von le abból a tényből, hogy korunk vezető betegségei immár nem a baktériumok és a vírusok, hanem idegi alapúak, úgymint

  • a depresszió,
  • a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar,
  • a borderline személyiségzavar,
  • valamint a kiégés.

Ezek szerinte egyáltalán nem elszigetelt, pusztán az orvosokra és a pszichiáterekre tartozó jelenségek, hanem egy mélyebb, általános válság tünetei, így mindnyájunk életére hatással vannak. Ez a válság egy alapvető illúzióból fakad: az önmegvalósítás paradoxonából. Míg a neoliberális gazdasági rendszerben minden azt üzeni nekünk, hogy szabadok vagyunk, és végre azt teszünk, amit akarunk, épp ez a fene nagy szabadság válik a legalattomosabb kényszerré, észrevétlenül előkészítve a talajt egy újfajta zsarnokságnak: az önkizsákmányolásnak.A kulcsszó már nem a fegyelem, hanem a teljesítmény, hiszen a mai társadalom – a korábbi évszázadokkal szemben – nem fegyelmező, hanem teljesítmény elvű. Amit régen külső kényszerítéssel, elnyomással, fenyegetéssel és tűzzel-vassal értek el, azt Han szerint ma önként és dalolva tesszük meg. Ráadásul úgy, hogy közben saját, autonóm döntésünknek érezzük az egészet.Ez a fejlődés Han szerint a kapitalista termelési viszonyok eredménye, amelyek tökéletesen építették fel ezt az illúziót. Az önkizsákmányolás pedig sokkal hatékonyabb, mint a mások általi kizsákmányolás, pontosan azért, mert a szabadság érzete kíséri. A megfélemlítés átadta a helyét a belső teljesítmény-kényszernek, ennek eredményeként szabadnak érezzük magunkat, miközben a munka szép lassan gyarmatosítja és felzabálja az életünk minden területét.

A jelenkori munka- és teljesítmény-társadalom egyfajta kényszertársadalom vonásait viseli magán, és mindenki részére biztosít egy tábort, amely munkatábor. Az a különlegessége ennek a munkatábornak, hogy egyszerre vagyunk benne rabok és felügyelők, áldozatok és tettesek, urak és szolgák. (…) A kizsákmányoló egyben a kizsákmányolt is. A tettes és áldozat többé nem különíthető el egymástól. Halálra optimalizáljuk magunkat, hogy jobban működhessünk. Végzetes módon úgy magyarázzuk ezt a jobb működést, hogy általa jobbá tehetjük önmagunkat

– írja Han A kiégés társadalma című 2010-es könyvében, ami idén magyarul is megjelent. Ebben az alig száz oldalas kis kötetben újragondol egy sor fogalmat, amit korunk magától értetődő, fundamentális értékként könyvel el.

Például azt, hogy a jó élet helyett az egészséget fetisizáljuk, vagy a multitasking képességét, aminek tagadhatatlan munkaerőpiaci előnyei ellenére is vannak veszélyei.

Han szerint ugyanis a sokfelé figyelés nem jelent feltétlenül civilizációs előrelépést, sőt, az életminőség szempontjából inkább visszalépésként értelmezhető. A multitasking a vadon élő állatok hétköznapi kelléke, így aligha lehet az ember szellemi kiteljesedésének mértékegysége. A modern irodai munka egyik alapkövetelménye tehát egy olyan figyelmi technika, ami eredendően a vadonban való túlélést szolgálja. A prédaállatot ugyanis az állandó fenyegetettség érzete szorítja rá arra, hogy figyelmét számos eltérő tevékenység között ossza meg. „Így az állat képtelen elmerülni közvetlen környezetében, mivel egyidejűleg annak hátterét is fel kell dolgoznia.” Mindez épp az elmélyült szemlélődés kárára megy, amiből Han szerint akkora hiányt szenvedünk hiperaktív korunkban. Ez elmagányosodással is jár, amin a Facebook-ismerőseink száma sem változtat.

A közösségi hálóban található barátoknak elsősorban az a szerepük, hogy fokozzák a narcisztikus önérzetet. Tapsoló tömeget képeznek, amely az áruként kiállított Egónak figyelmet szentel.

Ezen hatások együttes eredménye, hogy a számtalan inger ellenére is egyre kevésbé találkozunk a külvilággal, és szép lassan kifulladunk. Az út végén pedig ott a kiégés és a depresszió, ami Han szerint nem más, mint a belefáradás saját függetlenségünkbe. Depressziós az, „akinek nincs már ereje, hogy a maga ura legyen. Belefárad abba, hogy folyamatosan meg kell felelnie a kezdeményezés kihívásainak”. Az önmagunk általi kizsákmányolás korának egyik legveszélyesebb vívmánya épp az, amire sokszor áhítozunk: a rugalmasság, ami eltörli a munka és élet közötti határokat.

A blokkolóóra korában még világos különbséget lehetett tenni a munka és az azon kívüli időszak között. Napjainkra már egybeolvad az üzemcsarnok és a nappali. Így mindig és mindenhol képesek vagyunk dolgozni. A laptop és az okostelefon mobil munkahelyeket alakítanak ki

– írja Han, aki szerint ez ellen a neoliberális béklyó ellen lázadni sem lehet igazán, hiszen már nem az elidegenedés, hanem az önmegvalósítás jegyében kerül ránk. A forradalom tehát kizárt, mégis marad pár eszköz, amihez fordulhatunk, ha a figyelmünket akarjuk elmélyíteni. Ilyen például

  • a művészet,
  • az ünnep,
  • illetve a mélyreható unalom, amikor csak átéljük a nem cselekvést, és elengedjük a szorongást, hogy nem teszünk épp semmi hasznosat.

Ezek ránthatnak ki minket a hiperaktív mindennapok mókuskerekéből. Persze Han szerint a művészetet és az ünnepeket is fenyegetik a profán társadalmi ösztönzők, amik információra és termelékenységre fordítanak le mindent, így elszívják a teret az élet intenzitása és a szakrális elől. A kiégés társadalma óta Han már több könyvben is folytatta ezt a gondolatmenetet, amiben alaposabban vizsgálja, miként hat a technológiai fejlődés, az erőszak és a hatalom természetének átalakulása az életünkre, ám ezek még nem jelentek meg magyarul. Fontos azonban megjegyezni, hogy Han nem könnyíti meg az olvasó dolgát: hosszabbacska esszéi ugyan csak zsebkönyv méretűek, közben filozofikus okfejtésekkel vannak tele, alacsonyan szállnak a Heidegger-, Nietzsche– vagy Lacan-idézetek, ami nekem csak a filozófia szakon tíz évre elnyúlt tanulmányaim miatt nem okozott különösebb fennakadást, de anélkül komoly bajban lettem volna bizonyos részeknél. Pedig mindezt kétségtelenül el lehetett volna mondani közérthetőbben, és akkor sokkal kevesebben tennék le a harmadik oldalon a könyvet. Ebben talán épp az a szemlélet csapódik le, hogyHan gyanakszik mindenre, ami populáris, ezért nagy ívben kerüli a népszerűsítő hangvételt. Véletlenül sem akar tehát könnyen befogadható és emészthető lenni, inkább ki akarja provokálni a mély figyelmet és az elidőzést.Ez persze kritizálható abból a szemszögből, hogy így kevesebb emberhez jut el a mondanivalója, de ő minden bizonnyal boldogan vállalja ezt az árat.

És ehhez nem kell feltétlenül Szomáliáig, Indiáig vagy a Délkelet-Ázsiáig szaladni, elég belegondolni, hogy egy északkelet-magyarországi zsákfaluban élő, tízezrekből tengődő roma közmunkás vajon belső vagy külső kényszerre végzi-e a dolgát.

Han elmélete tehát hiába lép fel univerzális igénnyel, igazából a fejlett országok középosztályának kihívásairól szól, azon belül is főleg a kreatív iparban dolgozókat szólítja meg. A másik kérdés, ami felmerülhet az olvasóban, hogy tényleg ennyire drámai-e a helyzet? Én speciel alapvetően gyanakvó vagyok a hanyatláselméletekkel, mert ez egy nagyon hálás retorikai pozíció, ám szinte mindig együtt jár a múltat megszépítő nosztalgiával. Han tulajdonképpen nem állítja azt, hogy régen jobb volt, csak arra a szofisztikált folyamatra próbál rámutatni, hogy miközben sokkal szabadabbnak érezzük magunkat, a kényszer nem tűnt el az életünkből, pusztán kívülről belülre költözött. És nem kell feltétlenül egyetérteni Han összes hangzatos kijelentésével ahhoz, hogy alapgondolatait relevánsnak érezzük: jusson eszünkbe, mikor azon kapjuk magunkat, hogy fél órája a Facebook-hírfolyamunkat görgetjük, mikor filmnézés közben ötpercenként eszünkbe jut, hogy ellenőrizzük a telefonunkat, vagy amikor az ágyból felkelve az első dolgunk, hogy elolvassuk az email-jeinket.

Han következtetése eléggé lesújtó, de azért kínál némi reménysugarat. Könyve utolsó oldalain arról ír, hogy világunkból kiveszett minden isteni és ünnepi, egy nagy áruházzá tettük az egészet, telepakolva olyan dolgokkal, amelyeknek egyre rövidebb a szavatosságuk és érvényességük. Az általa felskiccelt kiút mintha párhuzamosan futna a mindfulness-elmélettel és egyéb olyan irányzatokkal, amik az éber jelenlét fontosságát hangsúlyozzák figyelemzavaros korunkban:

A csodálkozás bárminemű képességét is elveszítettük. Egy áttetsző áruházban élünk, amelyben áttetsző ügyfelekként figyelnek és kezelnek minket. Óriási szükség lenne arra, hogy kitörjünk ebből az áruházból. Az áruházat újra otthonná kéne alakítanunk, mégpedig az ünnepek házává, amelyben valóban megéri élni.

Jankovics Márton

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-30%
Webshop ár: 1750 Ft
KOSÁRBA
-25%
Webshop ár: 2400 Ft
KOSÁRBA
-25%
Webshop ár: 2700 Ft
KOSÁRBA
-25%
Webshop ár: 1875 Ft
KOSÁRBA