Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
-25%
Fordította: Miklódy Dóra, Simon-Szabó Ágnes
Kiadás: 2019
Megjelenés: 2019
Oldalszám: 112 oldal
Formátum: B/6, fűzve
ISBN: 978-963-4930-65-5
Témakör: Filozófia, Pszichológia, Szociológia

Eredeti ár: 2200 Ft
Webshop ár: 1650 Ft

KOSÁRBA
A kiégés társadalma

Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

https://www.es.hu/
2020-05-29

A koreai származású német filozófus, Byung-Chul Han az utóbbi években hódította meg az amerikai könyvpiacot, munkáit Magyarországon is egyre gyakrabban emlegetik, nem váratlan tehát az első fordítás megjelenése. Han Heideggernek szentelt, egyáltalán nem érdektelen filozófiai szakmunkákkal kezdte a pályáját, és a 2000-es évektől kezdve szerzett nevet azoknak az esszéknek a sorozatával, amelyekben a tudományos argumentációról nem lemondva populáris témák sokaságának átgondolására tett – populáris rövidséggel kifejtett – ajánlatokat. A legjelentősebb ezek közül talán a Transparenzgesellschaft című 2012-es esszéje, amely az átláthatóság ideájában azonosította a kortárs társadalom működésmódjainak és sebezhetőségeinek a kulcsát, a két évvel korábban kiadott A kiégés társadalma tulajdonképpen ezt az elgondolást készítette elő.

Az itt előadott korkritikai argumentáció lényege, amely a szerzőt a hivatkozott kollégákkal (leginkább Giorgio Agambennel) szembeállítja, viszonylag könnyen összefoglalható. A „késő modern” ember – ezt mutatják a ma meghatározó patológiái – olyan társadalomban létezik, amelyet már nem a „negativitás” határoz meg (nem fegyelmező társadalom, amely engedelmes szubjektumokat állít elő, kritikai vizsgálata így nem épülhet az „immunológia” mintájára). Hanem pozitivitást termel, ami a szuverenitás új csapdájával szembesíti az egyént, akit a „Más” helyett az „Ugyanaz” fenyeget, és aki az önmagához való viszonyában ismeri fel a szuverén és a kiszolgáltatott dialektikáját. „Az én túlhevülése” az élet minden vonatkozását meghatározza: a kortárs egészségeszmény „elveszi az élet elevenségét”, új történeti formába rendeződik a tudattalan, mindenekelőtt azonban az élet minden területére kiterjedő munka, az önkizsákmányolás szab mintát az én önmagához való viszonyának, mindenki önmagát zárja „munkatáborba”. Han a nem cselekvés, a „negatív potencia” filozófiai opcióit állítja szembe ezzel (mint oly sokan, ő is Melville hősét, Bartlebyt hívja tanúként ehhez), illetve egy Handke-esszé által orientált szép meditációt a fáradtság fogalmáról. Mindez egyszerre koherens és sodró, meggyőző erőt sem nélkülöző okfejtéssé szervesül, amelynek igazi jelentősége ugyanakkor éppen abban tárulkozhatna fel, amire Han csak takarékosan vállalkozik: a megszólított, sejthetően jól ismert rivális filozófiai elképzelésekkel (ezekről legyakrabban annyit mond, hogy „elsiklanak” a jelenkor valódi kihívásai fölött) való komolyabb szembesítésében. Mintha a tézis meggyőző közvetítésének az volna az ára, hogy háttérbe szoruljon az a közeg, amelyben megfogalmazódik, és amely igazán mérlegre tehetné.

Kulcsár-Szabó Zoltán

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK