Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Patat Bence
Megjelenés: 2020
Oldalszám: 380 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-4931-11-9
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 4500 Ft
Webshop ár: 3375 Ft

KOSÁRBA
A mindenséghez mérhető

A mindenséghez mérhető

https://olvasoterem.com/blog/
2021. március 22.

Képzeljük el, hogy a végtelen, sötét égbolt alatt állva bámuljuk a csillagokat a hidegben, miközben a hátunk mögött morajlik a tenger, és a végtelen magány érzése ölel körül bennünket. Végtelenül fájó és szomorú érzés lehet, sokan csak elképzelni tudják; ezen regény által talán picit jobban megélhetővé válik képzeletben. A végtelen szó ismétlése nem véletlen, határtalan tájak és érzések, töltik ki a könyv lapjait, és ez egyszerre teszi szabaddá és köti gúzsba a szereplőket.

A hátsó borítón olvasható beharangozó szöveg zseniálisan vetíti elénk, hogy miben lehet része az olvasónak, aki belemerül A halaknak nincs lábuk folytatásába: egy álomszerű, rendkívül zaklatott történetmesélésben, ami első pillanatban zagyvaságnak tűnik, riasztó lehet, de aki olvasta az első kötetet, tudja, hogy Stefánsson zseniális stílusa különleges, néhol nehézkesen követhető, de annál erőteljesebb hatású. 

Ebben a beharangozóban olvasható, hogy a regény a következő nap története, és valóban, A mindenséghez mérhető ott folytatódik, ahol A halaknak nincs lábuk véget ért: Keflavík eltűnik a sűrű hóesésben, Ari elolvasta a mostohaanyja levelét, és mindenki mély álomba merült. Három történetszál folytatódik az első regényből: a Keflavík – ma, a Keflavík – nyolcvanas évek és a Norðfjörður – régen címűek, amelyek Ari jelenét és fiatal korát mutatják be, az utóbbi pedig a nagyszülei, Margrét és Oddur történetének folytatása. Ezeken kívül több különféle szál kúszik be, visszamegyünk Ari kisgyermekkorába is, amikor elveszíti az édesanyját; ez az egyik legfájdalmasabb esemény, rendkívül megrázó, ahogy beleképzeljük magunkat az ő helyébe. Megismerjük Ari szüleinek történetét, megismerkedésük és együttlétük első időszakát, amely nem volt súrlódásmentes, de szenvedéllyel és feszültséggel volt teli. Mindeközben Ari a jelenben meglátogatja haldokló apját; kettejüknek sok kimondatlan, feloldatlan problémájuk van, és végig szorítunk nekik, hogy a végére tudjanak járni ezeknek, meg tudják érteni egymást, és kibéküljenek végre. Feloldható ez az ellentét vajon? Hát a végtelen magány, ami körülveszi őket, amit mindig is magukban hordoztak generációk óta?

Apránként bontakoznak ki a történetek, lassan, ahogy a hó hull a városra, vagy ahogy a sötétség ereszkedik alá, és minél inkább haladunk előre ezekben a történetekben, annál világosabb lesz számunkra, hogy a fájdalom végig velünk marad. Érezzük a rákban szenvedő szülőknél, Margrétnál, amikor elveszti elsőszülött fiát, aztán a szerelmét Oddur iránt, Arinál, amikor elveszti az anyját, és ezek csak a legsúlyosabbak. A szerző úgy képes érzékeltetni a fájdalmat, hogy az olvasó lelke is belesajdul. Amikor Oddur bejelenti Margrétnak az együttlétük utáni gyönyörű, intim pillanatban, hogy elviszi magával a nagyfiukat a tengerre, Margrét szíve kőkeménnyé válik. Teljesen átjön az érzés, még ha soha hasonlót sem élt meg az ember, a fájdalom belénk hasít. Külön köszönet jár ezért a fordítónak, mert képes átadni ezt a rengeteg szépséget, az érzések sokaságát, súlyosságát a teljes valójában.

Az író hasonlatai nagyon különlegesek, kifejezik mindazt a mondanivalót, amelyet rengeteg ember érez, de nem képes szavakba önteni, és nem simán csak kifejezik, hanem érzékeltetik, kiélesítik az érzékszerveinket, és leginkább a fantáziánkat.

Nagyon erősen jelen van a nők nehéz helyzete, a rájuk nehezedő teher, az elnyomás, az a mentalitás, miszerint a nőnek a konyhában a helye, és ne akarjon kitörni ebből a szerepből, ne akarjon férfias, netán kreatív munkát végezni, ne akarjon tanulni, fejlődni. Generációkon átívelő probléma ez, Margrétnak el kell fojtania az irodalom iránti szeretetét, a nagyobbik fiának van tehetsége az íráshoz, de Oddur elvárja, hogy a nyomdokaiba lépjen, mint elsőrendű halász. Jakob számon kéri Ari anyját, amikor az novellákat ír és publikál, ami abból a kisebbrendűségi érzésből fakadhat, hogy Margrét remélte, valamelyik gyermeke még kíváncsi lesz a világ dolgaira, nem ragad le a saját kis világában, de mivel ez nem valósult meg, óhatatlanul is csalódott a többi gyermekében, és az önkéntelen csalódottság beszivárgott utódai sejtjeibe, frusztrációt és komplexusokat hagyva maga után.

Ez a mű egy filozófiai értekezés életről és halálról, barátságról, hűségről és hűtlenségről, a gyávaságról, ami nem hagy bennünket élni. Olyan életigazságokat fogalmaz meg, amelyek csontig hatolnak, rendkívül fájdalmasak, ugyanakkor kinyitják a szemet, az elmét, a szívet, rádöbbentenek az élet szeretetére, az élni akarás erejére. Buzogni kezd bennünk a vágy, hogy nehogy elszalasszuk az életet, ne hagyjuk elsuhanni magunk mellett, és ne hagyjuk elveszni a lehetőségeinket. A második kötet sokkal ütősebb, mint az első, mélyen elgondolkodtat, arra késztet, hogy kibeszéld a szőnyeg alá söpört problémákat a szeretteiddel. A generációkon keresztül öröklődő “démonok” leküzdhetők, ha nyitottak vagyunk, és képesek a változásra, változtatásra.

Gálovits Rózsa

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK