Jón Kalman Stefánsson ott folytatja, ahol abbahagyta, mégis, minden szoros kapcsolat ellenére ez egy önálló regény: A MINDENSÉGHEZ MÉRHETŐ.

Jón Kalman Stefánsson izlandi író előző regénye lenyűgöző volt, s minden hétköznapi szaladgálás és kapkodás mellett egy olyan pontot adott, mely segíthetett a visszalassulásban. Fene se gondolta, szóba sem került, hogy ennek a könyvnek, ennek az izlandi történetnek van/lehet folytatása! A vele készült interjúban sem merült fel.

Földrajza és történelme, világvégisége és kitettsége lehet az oka annak, hogy az izlandi írók/könyvek nem csak figyelmet generálnak, de az esetek többségében megnyugtatóan ki is elégítik az izlandiságból eredeztethető kíváncsiságot. Számunkra, itt Közép-Európában – különösebb „rájátszás” nélkül is – különleges az izlandi irodalom. Jón Kalman Stefánsson második Typotexnél megjelent regénye is igazolja a lankadatlan figyelem jogosságát.

A HALAKNAK NINCS LÁBUK,

ez a cím állt az előző kötet borítóján, most pedig mintha magasabbra emelkednénk: A MINDENSÉGHEZ MÉRHETŐ. A két kötet szorosan összetartozik, a második következik az elsőből, az ott elhagyott szereplők folytatják idősíkokat átölelő történeteiket. A hangnem és az írói technika sem változott, a rögvalóság jeleik meg a maga vegytiszta formájában, de mégis – leírások és a szerkezet által – költőivé emelve. Lassú, és mégsem unalmas! Részletező, de nem fárasztó, hiszen éppen a finom részletek által az olvasó megtalálja a maga kapcsolódási pontjait a történetek számunkra különleges és otthonos elemei között.

NEM KELL MEGIJEDNI ATTÓL,

hogy ez a regény az előző folytatása, bármennyire is kötődik-kapcsolódik az előző kötethez, csudálatos módon mégis fogyasztható önállóan, a másik ismerete nélkül is. Aki pedig rákapott az A MINDENSÉGHEZ MÉRHETŐ ízére, az úgyis előbb-utóbb eljut majd Jón Kalman Stefánsson másik regényéhez is. Abban is ilyen szorosan kapcsolódik össze a múlt a jelennel, a hétköznapok kínja és keserve a gondolat csodájával, a fájdalommal, a hétköznapisággal, a boldogsággal. Jón Kalman Stefánsson regényei bizonyos értelemben enciklopédikus igényű művek, melyek tartalma az izlandi mindenséghez mérhető.

„Jakob nem is sejtette, hogy ennyire boldog tud lenni, hogy egy ekkora valami elfér a bensőjében. Egyszerre felszabadító és rémisztő, hogy ez az alacsony termetű lány milyen könnyen állít mindent a feje tetejére. Jakob az egyik pillanatban még alig várja, hogy elolvashassa a sportoldalakat, hogy a sötét, álmatag reggelben beleharaphasson a még langyos, sajtos lekváros pirítósba, a következő pillanatban pedig már a nappaliban térdel, félig a kanapén, félig a padlón, nadrágja a bokáján, a lány meg olyan vad és szemérmetlen képpel néz rá, és olyan forró és nedves, hogy Jakob önkéntelenül is felordít. Ő, aki amúgy sohasem ordított, csak részegen vagy a focimeccsen, másokkal együtt vagy mások között, mindenesetre nem reggel hétkor, amikor még a falatot is alig nyelte le, amikor a fogára még lekvármaradék tapad…”

A MAJD’ NÉGYSZÁZ OLDALAS TERJEDELEM

megteremti a lehetőséget arra, hogy az író – nem csak időben, de témaválasztásban is – sok, egymástól látszólag távolálló kérdéssel foglalkozzon, s az ezekből szőtt regénnyel, mint valami hálóval kifogja az olvasót.

Hála Patat Bence újabb remeklésének Jón Kalman Stefánsson regénye jól szól magyarul, s így magyar nyelvbe oldva még izgalmasabb a távolság és a közelség, az ismerősség és az idegenség, a realitás és a líraiság kettős érzése a mindenséghez mérhető.