
Megjelenés: 2010
Oldalszám: 212 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2791-10-4
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák
Elfogyott
Hiszem, ha látom
A Festménytalányok rendkívül izgalmas és (nem mellékesen) szép könyv, amely nem előzmények nélküli: korábban a Typotex ugyancsak a Képfilozófi ák sorozatban jelentette meg a 2003-ban elhunyt francia tudós rádiós ismeretterjesztő előadásait. A rövid, frappáns írások sokat mutattak a szerző stílusából, gondolkodásmódjából, de az új kötet öt művészettörténeti tárgyú esszéje felülír szinte minden előfeltevést, amit erről a diszciplínáról kialakítottunk. A válogatás egy olyan művészettörténet létjogosultságát mutatja be, amely nem a műalkotások egymást követő rendjét állítja a vizsgálódás középpontjába, nem is a köréjük szerveződő legendákra és szövegelőzményekre helyezi a hangsúlyt, hanem a festményekből kibontható történet rekonstruálását tűzi ki célul.
A módszer látszólag egyszerű: Arasse felfedez egy részletet a képben, amely nem simul bele a korszak ábrázolásmódját, tematikáját jellemző rendbe, és létrehozza azt az olvasatot, amelyben a rejtélyes elemnek funkciója van. Választ kapunk arra, miért fest Tintoretto „hibás” tükörképet Vulcanusnak, aki rajtakapja feleségét, Vénuszt Marssal; és arra is, mit keres egy kövér csiga Francesco del Cossa Angyali üdvözletén; miért tekint ki Bruegel képéről a nézőre Gáspár, a szerecsenkirály; de új értelmezését adja az Udvarhölgyek című Velázquez-festménynek; Tiziano Urbinói Vénuszáról pedig igen provokatívan azt állítja, hogy egy korabeli pin-up (azaz férfiak számára készült, vonzó nőt ábrázoló erotikus kép). A Magdolna gyapja abban különbözik a többi írástól, hogy nem egy konkrét kép talányát és megfejtését árulja el, hanem a Mária Magdolna-toposz genezisét vizsgálja, és az alakjában ötvöződő bibliai nőalakokat különíti el, ennek kapcsán szól hozzá a nő és a nemiség festői ábrázolásához.
A szerző nem elégszik meg a művészettörténet hagyományosnak mondható eljárásaival. Több helyen vitába száll Erwin Panofskyval, Ernst Gombrichhal, az ikonológia és a festészet szimbolikus megközelítésének legfőbb képviselőivel. Szerinte Gombrich téved, amikor azt feltételezi, hogy egy képnek csak egy „jó” értelmezése van; Panofsky koncepciója pedig eleve „hiányos”, mert az ikonográfia, mintha egy fogalomkép szótárral dolgozna, csak azt képes vizsgálni, hogyan ábrázolja a festő a szokásos mondanivalót (pl. Mária szűziességét az Angyali üdvözleteken vagy a házasságtörés megfogalmazását a Tintoretto-képen). Arasse ezzel szemben a reneszánsz és barokk festészet konvenciókon nyugvó ábrázolásaiban, az unalomig ismételt témák (pl. Vénuszok, Máriák, Háromkirályok) kidolgozásában azokat az egyéni megoldásokat keresi, amelyek a klisék mögött az alkotó egyéniségére utalnak, és nem utolsósorban új jelentésréteget adnak a kép szokásos értelmezéséhez.
Egyszóval: Arasse a képet nézi, keretestül-festékágyastul, benne a kompozíciót, a figurákat, a színkezelést, és abból ítél, amit lát. Párbeszédbe lép a képpel, kérdéseket tesz fel, amikre nem kívülről (a művészettörténeti írásokból), hanem belülről vár választ. Mondhatni, stílusbravúr, hogy mind az öt esszé kvázi dialógusra épül: a szerző levélformát vagy tényleges párbeszédhelyzetet imitálva szól az olvasóhoz, aki azáltal is „partnernek” érzi magát a diskurzusban, hogy a kötet szerkesztői jóvoltából mindent lát, amiről szó van. A festmények mellett a „talányos” kinagyított részleteket is megfigyelhetjük, kiváló minőségben. Az eszmefuttatások pedig sziporkázóak, pajzánul-ironikusan szórakoztatóak, szinte nem is érzékeljük, milyen komplex elméleti bázis működik egy-egy elemzés hátterében. Nemcsak a rendhagyó részletek kiemelése feltételez rendkívüli ikonográfiai és stílustörténeti jártasságot, hanem maguk a képleírások is ötvözik a hermeneutikai, recepcióesztétikai, médium- és technikatörténeti kérdésfelvetéseket.
Bár nem rendszeres művészettörténetről van szó, a Festménytalányok erénye mégis az, hogy nagyon pontos képet ad a művészet „működéséről”, alkotó, mű és befogadó kölcsönviszonyáról, és magáról a műélvezetről. Olvasni, pontosabban látni kell.
Kapcsolódó recenziók
- Nem látsz a szemedtől? | Daniel Arasse: Festménytalányok (Szeifert Natália , Olvass bele, 2012.06.08.)
- Daniel Arasse: Festménytalányok (Varga Zsolt "vargarockzsolt", Moly.hu, 2011.07.03.)
- Vénusz magához nyúl (florescu, konyves.blog.hu, 2011.04.21)
- Vászon-fejtörők nyomában (Vass Norbert, Fidelio, 2011-03-30)
- Néhány festmény, sok talány (Németh János, Élet és Tudomány, 2010-12-10)
- Daniel Arasse: Festménytalányok (Osman Péter, MATISZ 2010/22., 2010-11)
- Csak állok és nézek (almás, EXIT Magazin, 2010-11-12)
- Tekintet-kíséretek (Balázs Sándor, Új Könyvpiac, 2010-10)
- Daniel Arasse és az emlékezés művészete. Az ideális tekintet. (Kondor Attila, Műértő, 2010-10)
- Hiszem, ha látom (Nagy Csilla, Népszabadság, 2010-09-11)
- Daniel Arasse: Festménytalányok (Máthé Andrea, Vigilia, 2010-09)
- Ex libris (Pléh Csaba, Élet és Irodalom, 2010-07-30)
- „A gondolkodás nem szükségszerűen lehangoló dolog” – Kritika Daniel Arasse Festménytalányok című kötetéről (Tülkös Terézia, Irodalmi Jelen, 2010. 06. 21.)
- Könyv-tér-kép (Laik Eszter, Irodalmi Jelen, 2010-05-06)
- Vénusz mint pinup - Daniel Arasse: Festménytalányok (Dékei Kriszta, Magyar Narancs, 2010-06-24)
- Festménytalányok (Osman Péter, MATISZ, 2010. 06. 24.)
- Daniel Arasse: Festménytalányok (Stavniczki Emese, Eklutura, 2010-06-16)
- A szép és az okos (, Könyvolvasó, 2010. 03. 31.)